2013. jún. 10.

Ezt is megnyertem

Azt mondták ma nekem, hogy büntetni kéne, hogy én hétfő délben ekkora mosollyal az arcomon megyek dolgozni. Körülöttem csupa morcos-morgós arcú kolléga ült a buszon is, és jöttek szembe az öltözőben, a raktárban. Mindenkinek jutott az én mosolygásomból, mígnem aztán egy kolleganőm meg nem jegyezte, hogy ilyen nincs.. hogy én képes vagyok hétfőn így mosolyogni. Mikor még ráadásul délutánra mentem. Úgyhogy szerinte ezért minimum büntetést érdemelnék.
Hát szerintem meg minimum annyit megér a dolog, hogy megörökítsem, mert köztudottan a hétfő-utálók táborába tartoztam. Most meg ez így sikerült. Végül is.. nem volt min idegeskednem, menni kellett dolgozni, de nem hajnalban, hanem délután. Sütött a nap is, ráadásul azt is tudtam, hogy ugyan nem együtt mentünk Balázzsal (ő korábban ment egy órával ma), de többször is összefutunk majd odabent, és együtt fogunk hazajönni. És ez mindig jó. :) Amúgy így is volt. :)
Kicsit izgultam ugyan Patrikért, aki ma délután háromkor magyarból vizsgázott. Aztán kicsit összeráncoltam a homlokom, mikor fél ötkor még hiába hívtam, mert kaptam egy híváselutasító sms-t, hogy "Értekezleten vagyok, kérlek hívjon később.." Mondjuk vicces volt, még akkor is, ha tudom, hogy egy gyárilag beállított sms-szövegről van szó. Aggódtam érte, akkor már nem is amiatt, hogy sikerült, hanem hogy Te jó ég, reggel hétkor elment otthonról, és még nincs otthon.. biztos éhes, szomjas, fáradt, fáj a feje. (igazam is volt, kb. ebben a sorrendben) A vizsga ötös lett, bár elsütötte a hülye poént a telefonban, hogy "egyes". Azt csak elmotyogta a telefonban, végül mit húzott, úgyhogy csak Vörösmarty életét jegyeztem meg belőle. (de még minimum három mást is mondott)
Szóval, a vizsga ötös, a szokásos napi dörgés-villámlás-eső is megvolt, és még a munkanap is jól telt. Tanultam is valami újat, úgyhogy már nem mentem hiába.

És tudjátok e, hogy már ott tartunk, hogy

És már csak huszonkét nap, és kezdődik a nyaralás. 

Ezennel visszavonom az összes hétfő-megszólós megjegyzésemet, és bejegyzésemet. Mert nem is ezen a csóri hétfőn múlik. :) ;)

1 megjegyzés:

  1. Nem bizony! Szegény hétfő; ) en szeretem, mert ha tuleljuk, mar érkezik a hetvege :))

    VálaszTörlés