2013. máj. 27.

Hamar...

Már csak tizenhárom perc van hátra a mai napból. Ami nem túl sok, és még kávét is kell főznöm reggelre, meg fogat is kell mosnom, csak gyorsan elmesélem, hogy attól, hogy hétfő volt, és nem is volt semmi kedvem dolgozni menni, még nem is volt ez a nap olyan rossz. Pedig hideg is volt, meg esett is az eső, meg fújt is a szél, meg még a fejem is megfájdult, de sebaj..
Az jutott ma eszembe munka közben, hogy mennyire mókás lenne, ha egyszer csak hirtelen megjelennétek ott bent. Szerintem rám sem ismernétek. Most, hogy kiszakadtam egy pár napra teljesen (és innen látszik, mennyire kikapcsolódtam tényleg), egészen szembetűnő még nekem is, hogy hányféle életem is van. Egy-egy napon belül minimum három, de inkább négyféle minőségemben vagyok jelen. Na persze messze nem tökéletese egyik sem, de teljesen megelégszem egy ilyen kis középszerű valakivel. Néha mondjuk kicsit összevesznek odabent az énjeim egymással, de egyre könnyebben pakolom a helyére ilyenkor a dolgokat és az énjeimet. És ezért megítélek mára magamnak egy virtuális vállon veregetést. :)
Nektek pedig megmutatok ma egy másik virágomat. Amit a szülinapomra kaptam tegnap.
Ugye milyen szép?

5 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot! Gyönyörű ez a virág! Imádom az orchideákat :)

    VálaszTörlés
  2. Sokszor érzek hasonlóképp én is. Ezért a mai naphoz küldök magunknak egy dalt. Én ezzel szoktam virtuálisan vállonveregetni magam :)
    http://www.youtube.com/watch?v=-AphKUK8twg

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot. szép virág:)

    VálaszTörlés
  4. Boldogságos születésnapot kívánok neked, így utólag is!

    :)
    Remélem, ma azért korábban fekszel le...
    ;)

    VálaszTörlés