Ez a véleményem.. na..

Egyáltalán nem vagyok az az ember, aki nem hiszi töretlenül, hogy a világ jó, és élni érdemes. Sőt! Igenis azt gondolom, hogy mindenféle tett, gondolat és cselekvés ellenére, ami mostanában előfordul a világ minden táján, azért még nincs itt az ideje, hogy elveszítsük a Hitünket és a reményünket. Megrendíthetetlen a hitem abban, hogy mindannyian magunkban hordozzuk azt a tanítást, ami miatt végül mi mindannyian itt lehetünk ezen a világon. Aki ugyanígy gondolja, annak úgysem kell ezt magyaráznom, aki meg nem, hát Ő is rá fog jönni majd magától, addig meg hiába is mondanám......
Szóval, jó élni ezen a világon, és jó megtapasztalni mindent, ami itt történik. Jó, hát egy csomó mindenről azt gondoljuk, hogy na, ezt kihagytam volna, de végül mindig úgy van, hogy akár az sem olyan nagy baj, hogy megtörtént, mert különben ezt sem tudtuk volna meg. Beszélhetnénk órákat a hanyatló erkölcsről, amiről sokan panaszkodnak, de én nem tudok erről beszélni, mert nem érzem így. Engem nem zavar a szabadosság,  végülis volt már annak idején egy hippikorszak is, és az is micsoda emlék lett, nem? Hát majd ez a mostani is egy emlék lesz csupán.
Amiről órákat tudnék beszélni, az a gyerek-téma. Mert lépten-nyomon hallom, látom, olvasom, és tapasztalom, hogy milyen véleménye van a felnőtt-társadalomnak a mostani gyerek-társadalomról. Elképedek rajta, mert hiszen arról a társadalomról van ilyen vélemény, akik tőlünk tanulnak. Mert éppen mi vagyunk előttük egy generációval. Mi vagyunk azok, akiktől ellesik a példát, legyen az akármilyen is. Hiányolják belőlük a tiszteletet, holott egy szikrányi tisztelet sincs feléjük. Semmi.. lenézés, mert ők olyanok, amilyenek. Igen. Mások, mint mi voltunk. Egészen más generáció, én is tapasztalom. Néha kapkodom a fejem csak, hogy mi mindent tudnak már, és néha harsányan felröhögök azon a tudálékosságon, ahogy ők magyaráznak valamit. De ezerszer kikértem már magamnak a nevükben, és még ezerszer ki is fogom, ha a helyzet úgy kívánja, hogy akárki is lenézze őket. Én bevallom, nem szeretnék most gyerek lenni. Nem lehet könnyű eligazodni a világban. Régebben elég volt az iskolában megfelelni, és ott is lehetett még gyereknek lenni. Most már nem lehet nekik semmi ilyesmit. Kőkemény feltételek és követelmények vannak, hozni kell a számokat, meg kell felelni a statisztikának, és eddig tart a figyelem. Addig számítanak ők a világnak, amíg kiszámolják, mennyivel nőtt, vagy csökkent a népesség, mennyi elsős gyerek lesz jövőre, hányan élnek hátrányos, ne adj' Isten halmozottan hátrányos helyzetben, és mennyien jelentkeztek a felsőoktatás valamelyik szakára. Hogy mindeközben hogyan élnek, senkit nem érdekel, és csak arra figyelnek fel, hogy hú, micsoda egy szörnyű generáció, mert ezek káromkodnak, mobiloznak, neteznek, agresszívek, és még ki tudja mik. Hát nem. Az én gyerekeim is ennek a generációnak a tagjai. Nem élünk példaértékű családi életet, mert nem tehetjük azt meg, hogy az egyikünk (jellemzően mondjuk én) csak az ő testi/lelki fejlődésüket szolgálja, és menedzselje a sorsukat. Pénzből élünk, és szükség van mindkettőnk keresetére. Slusszpassz. Ezen nincs mit ragozni. Nálunk nincsenek igazán tehetségek sem, mert sem zenei, sem sportolói ambícióval (vagy legalább affinitással) rendelkező gyerekünk nincs. Szóval igazi szürke kis mezei család vagyunk, éljük a magunk kis szürke és átlagos életét, amibe beleférnek a káromkodások, a viccek, (azok is, amik már kicsit pikánsabbak) a pankráció, az ezerféle sebesülés, és mindenféle. Tudom, hogy van olyan gyerekem, aki épp abban a korban van, hogy szégyenkezés és habozás nélkül kiröhög bárkit, akiről úgy gondolja, hogy valamiért vicces. Persze, rászólok, ha látom, és hallom, de nyilván akkor is így van ez, amikor nem vagyok ott. De az a helyzet, hogy ez velem is így volt..... És akkor nem mondták rám, hogy micsoda szégyen-generáció tagja vagyok, csak esetleg megjegyezték, hogy ejj, azért viselkedhetnék.
Én azt gondolom, a gyerekek minimum kilencvenöt százaléka tök normális, a saját életkorához viszonyítva. Vannak dacos korszakok, hisztis korszakok, vannak röhögős korszakok, szégyellős korszakok, beszólós korszakok, meg egy csomó másféle is (vagy Ti nem játszottatok olyat soha, hogy becsengettetek valahova, és gyorsan elszaladtatok?). Csak mi, felnőttek azt várjuk tőlük, hogy mini-felnőttek legyenek. Pedig nekik nem ez a dolguk.
Amúgy meg csak azt akartam mondani, hogy ha esetleg szemernyi kételyetek is lenne afelől, hogy ebben a világban nem csupa jó és kedves gyerek él, akkor nézzétek szombat esténként Az ének iskoláját... és akkor majd szertefoszlanak a kételyek. :) Ott ők, tizenhatan egy kis mini-gyerektársadalom. Mindenféle gyerekből van egy. :)
És ezen a világon ez a létező legjobb dolog. Hogy mindenféle gyerekből van egy. :)
Például Ő is egy kis kételyoszlató :)