2013. máj. 6.

A házőrző

Majdnem elfelejtettem elmesélni, hogyan jártam a hétvégén a mi Freddy kutyánkkal. Akire már nem mondhatom, hogy kiskutya, mert messze van ő már attól. Még nem is teljesen felnőtt, úgyhogy.. mondjuk ki, a gyerekeim mellett még a kutyám is kamaszodik. :)
Ahogy elkezdődött nála az ivarérés időszaka, úgy lett egyre inkább afféle őrző-védő itthon. Ami pedig amúgy a fajtájára egyáltalán nem jellemző, mármint a házőrzés, mert társasági kutyaként van nyilvántartva mindenhol. Na de ez Freddy-t nem igazán érdekli, meg amúgy sem olvas ilyen nyilvántartásokat, és ő bizony őrzi a házat. Meg leginkább az ő területét, amit minden adódó alkalommal annak rendje-módja szerint, felemelt lábbal (mint a nagyok) meg is jelöl. Szóval, ha jön valaki, akkor ugat. Hallani az ugatásból, hogy mennyire idegen a valaki, mert ha pl. a sógorom jön, akkor épp csak vakkant, hogy jelezze, érkezik. De azok, akiket még nem ismer, nem szaglászott végig, nagyon kemény fogadtatásban részesülnek.
Így jártunk a hétvégén is, amikor ezer éve nem látott unkatestvéreim érkeztek hozzánk szombat este Pécsről. Freddy még sohasem találkozott velük, és úgy tűnt, soha többé nem is akarja őket látni, mert egyszerűen képtelen volt rá, hogy akárcsak egy pillanatra is megbarátkozzon velük. Ugatott, vinnyogott, lihegett, vicsorgott, minden eszközzel próbálta kifejezni, hogy nem bírja még a szagukat sem, úgyhogy el innen. Na ők meg aztán nem hagyták magukat, és csakazértis ott álltak, ahonnan a kutya jól láthatta-érezhette őket, és jól idegesíthették. Ami egy ideig poén.. aztán egy idő után nem. És lehet, hogy egy szörnyű némber vagyok, de én bizony a kutyámat sajnáltam jobban, és kb. másfél óra intenzív kiképzés után, amikor Freddy már levegőt is alig kapott, annyira fel volt spannolva, és amikor ezredszerre kértem meg a kétlábúakat, hogy legalább üljenek már le, és ne ott ácsorogjanak, vagy még jobb lenne, ha a gyerekek nem ott motoroznának a kutya orra előtt. Nem, nem, és nem. Pedig elmondtam, hogy ne csinálják már, szerencsétlen kutya simán belepusztul, ha annyira túlhevül, hogy nem tudja lehűteni magát.
Úgyhogy nem volt mit tenni, minthogy Freddy-t behoztam a lakásba, becsuktam az ajtót, és megmentettem a kétlábúaktól. :)
Még vasárnap sem voltak a szíve csücskei egyikük sem, és azt hiszem, egy életre meg is jegyezte őket magának.
Jobb, ha vigyáz ezentúl, aki erre jár. Mert bulldogom van.. aki meg fog védeni engem. :))))

2 megjegyzés:

  1. A testvéremnek is ilyen kutyusa van. Mondjuk megharapni senkit se tudna, - az biztos, szerintem az fizikai képtelenség. De pl ha macskát lát, vagy más kutyákat, rögtön harci ebbé változik és egy igazi kis agresszor válik belőle. Hősködik, felpörög és olyan gyorsan fut, hogy azt ki sem nézni belőle.

    VálaszTörlés
  2. Szegény Freddy! Igazán nem volt szép, amit át kellett élnie...

    VálaszTörlés