2013. ápr. 20.

Ne így!

Elsősorban magamnak szól majd okulásul ez a poszt, hogy majd akárhányszor újra elkövetem ugyanezeket a hibákat, akkor majd mindig itt legyen emlékeztetőnek. Azt ígértem magamnak még a blogolásom kezdetén, hogy mindig őszinte leszek. Akkor is, ha ez majd épp nem a legjobb fényt veti rám, mert az is én vagyok. Ezt most mégis elég nehezen fogalmaztam meg. Na nem azt, hogy hogyan írjam, mert a szavak ilyenkor már itt vannak az ujjaim végén (vagy a nyelvem hegyén, ahogy tetszik), de egyáltalán azt, hogy belássam, hogy igenis, ezt bizony irtó szarul csináltam. Nem rosszul, nem elbaltáztam, hanem szarul csináltam. És még ennél csúnyábbat is tudnék, mert bizony, nagyon haragszom magamra. 
De kezdjük az elején. A héten ugye újra munka volt. A múlt heti szabi után, amikor ahelyett, hogy bőszen lógattam volna a lábam végigsikáltam a lakást, és gyakorlatilag egész héten reggeltől-estig meg sem álltam. Bent a munkahelyen iszonyatos mennyiségű munka várt, ráadásul a héten nemcsak sok volt mennyiségileg is, amit csinálni kellett, hanem a pakolni való súlya is igen megterhelő volt. Ez egy-egy nap végére rendesen kicsinált. Annyi könnyebbséget szereztem magamnak, hogy rendeltünk kaját, így főznöm nem kellett. Cserében minden délelőtt mostam, vagy felmostam, vagy csak összepakoltam, lényeg a lényeg, onnantól, hogy a fiúkat elvittük suliba, amíg nem indultunk dolgozni minden percet kihasználtam egy kis házimunkára. 
Emellett lelkileg padlóra küldött, hogy amiről azt gondoltam, ugyanolyan, ahogy én elfogadtam, az nem is úgy van. Naiv és hiszékeny vagyok, ráadásul magamból indulok ki, mert azt hiszem, ha én mindenkit elfogadok olyannak, amilyen, akkor ez így van velem kapcsolatban is (meg másokkal is). Nagyon nem így van, és nagyon nehezen dolgoztam fel azt a rengetegféle kavarást, amit a héten átéltem, és szemtanúja voltam. 
Megviselt az is, hogy ez a mostani volt az első olyan szülinapja bármelyik gyerekemnek is, amikor nem ünnepeltünk a napján. Akármennyire is megbeszéltük, nem esett jól, hogy még a mai napig sem sütöttem neki tortát (anyám vett neki a munkahelyén, de annyira rossz, hogy még a fele mindig megvan.. pedig csak egy kis zsúrtorta). 
Ez az egész ma csúcsosodott. Reggel Balázs ébresztett, mert beállítottam én ugyan az ébresztőt, csak épp azt felejtettem el beállítani, hogy hétvégén is bekapcsoljon. Szerencse, hogy ő ilyen éber alvó, így nem aludtam el. Nem kicsit fáradtan mentem ma, minden porcikám külön fájt, de próbáltam nem foglalkozni vele. Tizenegy órára már nagyon fáradt voltam, néha azon kaptam magam, hogy a gondolkodás is nehezemre esik. Fél háromra jöttek értem, Balázs és a fiúk. Addigra a fáradtságnak egy olyan szintjére léptem, amikor már nem is igazán voltam tudatában, hogy mennyire is vagyok álmos és mennyire fáj mindenem, csak úgy voltam. Ez ugyan nem mentség arra, hogy emiatt aztán úgy beszóltam, mint még sosem. És most sem tettem volna meg, ha képes vagyok átgondolni, és csak azután reagálni. Nos, most már nem tudom visszaszívni, mert megtörtént, és sikeresen tönkre is vágtam mind az ötünknek a jó hangulatú délutánját. Mert a jó hangulatot azonnal elvágták. 
Eltartott mostanáig, mire letisztult bennem valamelyest ez az egész. Már kibőgtem magam, és jól is esett. Értem, érzem és tudom, hogy minden fogadkozásom ellenére mégiscsak elvetettem a sulykot, és még mindig van miből leadnom, mert még mindig edződnöm kell. Szép kényelmesen hátradőltem a helyes kis rózsaszín felhőmön, és vállon veregettem magam, amiért minden olyan flottul megy. Ami így is volt. Csak épp magamat küldtem vele padlóra. Jól elintéztem. ...... 
Így ne csináljátok! Semmiképp. 

Balázsnak, és a fiúknak pedig :

4 megjegyzés:

  1. sajnálom... Még jó, hogy a szeretet mindent megbocsájt...

    VálaszTörlés
  2. Van így vele az ember...de az, hogy tudsz bocsánatot kérni, és hogy tényleg szívből sajnálod, szerintem Ők is érzik! <3

    VálaszTörlés
  3. Remélem, hogy csak egy rossz emlék lesz majd nemsokára.

    VálaszTörlés