2013. ápr. 14.

Napi bölcs

Jó sokféle bölcsességgel találkozom mostanában, főleg, mióta annyi ismerősöm van a facebook-on. (néha elgondolkodom rajta, hogy vissza kéne térnem a másik fb fiókomhoz, és újfent a virtuális gazdálkodásnak szentelni a szabadidőmet, mert ott legalább tudnám, mitől szaporodtak az állatok.. már bocsánat) A következő sorok egyike sem vonatkozik rátok, sokkal inkább azokra, akiket amúgy személyesen is ismerek, és tudom, hogy milyenek..
Szóval, úton-útfélen olvasgatom a különféle Osho bölcsességeket, meg világmegváltó gondolatokat, a csapból is Vekerdy folyik, meg a mindenféle összeesküvés-elméletek arról, mivel és hogyan mérgeznek bennünket. Vannak dolgok, amikről én is úgy vélekedem, mint ahogy az a sokezer megosztó. Ettől függetlenül nem posztolom ki. Egyrészt, mert azt már megtanultam a saját magam kárán (?), hogy az ember a különböző életszakaszaiban másképp gondolkodik dolgokról. Nyilván az alap megmarad, de folyton árnyalódik a kép, és érik az embert olyan benyomások, élmények, tapasztalatok, amitől másabb lesz.
Vekerdy-vel például alapjáraton egyetértünk. De egy csomó mindenben meg nem. Mert amikor azt mondja, hogy "le kell passzolni a gyereket", hogy "emberi életet" élhessünk, és hogy majd ettől legyünk jó szülők, akkor kicsit felhúzom magam. Mert ez a fajta lepasszolás, amire ő gondol, nálunk sosem működött, még úgy sem, hogy abban az ő általa is említett régifajta nagycsaládban élünk, ahol még dédi is van. Ettől függetlenül úgy gondolom tökéletesen épelméjű vagyok, és nem vagyok kevésbé jó szülő sem azoknál, akiknek megadatik, hogy néha a nagyszülőknél aludjanak a gyerekek, vagy bébiszitter vigyázzon rájuk.
Régebben azt gondoltam, a jó szülő az, aki mindig mesét olvas, és a tévé közelébe sem engedi a gyerekét, minden nap főz valami rendkívül tápláló és egészséges (lehetőleg bio) kaját, csupa kreatív fejlesztőjátékkal játszik a gyerekével, és mindig mosolyog. Persze, ekkor még nem volt gyerekem, csak épp vártam az elsőt. Azóta sokat árnyalódott a kép, és úgy gondolom, a jó szülőség eleve nem létezik. Ahogy olyan sem létezik, hogy jó gyerek. Szülő van, és gyerek. Akik valamiért együtt kell, hogy éljenek (megingathatatlanul hiszem, hogy minden gyerek kiválasztja magának a szülőjét), és az együtt töltött évek alatt kölcsönösen nevelik egymást azzá, amivé kell, hogy alakuljanak. Tudom, hogy mi mindent kaptam a gyerekeimtől, mennyi mindent tanítottak nekem észrevétlenül. De miközben megéltem a különböző árnyalatokat, azt is megtapasztaltam, hogy a gyerekeimnek a legkevésbé sem számít semmi rajtunk kívül egy csomó ideig. Egyetlen percig sem foglalkoztatta őket, hogy ki szereti és ki nem akármelyikőjüket, mert abban tökéletesen biztosak voltak, hogy mi, a szüleik nagyon szeretjük őket.
Pedig nálunk is voltak egészen kicsi gyerekkoruktól kezdve rosszabb és nehezebb napok. Kiabáltam is, és - mit tagadjam?- előfordult olyan is, hogy rácsaptam a kezükre, vagy épp a hátsójukra. Előfordult, hogy nem volt türelmem semmihez, és leültettem a tévé elé Franklint nézni. Sosem kezeltem őket úgy, mintha tényleg kicsik és tehetetlenek lennének, és nem voltam hajlandó pöszén gügyéskedni egyikőjükkel sem. Viszont őszintén megmondtam a véleményemet mindenről. Tudták, amikor épp nem volt pénzünk valamire, és akármekkorák voltak is, elfogadták, hogy épp akkor nem tudok venni a boltban nekik akármit, mert másra kell. Most, mikor már mindenki egészen érdekes korban van, az őszinteségemet kicsit árnyaltabbra kell vennem, mert nem szabad mindenről tudniuk a véleményemet (nem azért, mert nem vállalható, hanem mert vagyok annyira korrekt, hogy nem sározok be olyanokat, akiket ők tisztelnek valamiért).
Az, hogy ez az út mennyire jó, az majd még soká fog kiderülni. De egészen biztos vagyok abban, hogy nem múlik azon túl sok, hogy vasaltam e, vagy takarítottam e egy-egy meseolvasós időben, és ők helyette Franklint(Kisvakondot, Bob mestert) néztek. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ha nem arra tanítom őket, hogy mindenben a rosszat keressék, akkor boldogabb és elégedettebb emberek lesznek.
És az is tény, hogy azt megbeszéltük már rég.. csak olyat osszon tovább, amiről tényleg azt gondolja, hogy másoknak is látni/olvasni/hallani kell.
...és mindentől függetlenül respect Vekerdynek, csak nem mindenben értünk egyet. :)

12 megjegyzés:

  1. Én viszont minden soroddal egyet értek :-)

    VálaszTörlés
  2. Milyen jó nekem....mert olyan magányban élek! Nincs fb oldalam, és így annyira "kevés" ismerősőm van! :-))))))

    Gyerekneveléssel én is így vagyok, pont jár a fejem egy ilyen poszton!

    VálaszTörlés
  3. Megírtad helyettem Dius:))
    Nagyon jó bejegyzés!

    VálaszTörlés
  4. Vekerdyvel valahogy én is így vagyok... ettől az időről-időre szárnyra kapó "ne vasaljunk" szlogentől már sikítófrászt kapok. Meg a "lepasszolni" szótól is. Nem tudom ettől valahogy kiráz a hideg. Miért nem lehet azt mondani, hogy elvittük a nagyszülőkhöz, elvitték a nagyszülők, jött a bébiszitter, stb... ez a lepasszolás olyan nem szép szó, szerintem.
    A jószülőségről nekem is voltak elképzeléseim a gyerekeim előtt, persze 3 gyerekkel magam mellett a közelében sem járok azoknak az elképzeléseknek.

    VálaszTörlés
  5. hááááát, kövezzetek meg, én igenis szeretem néha "lepasszolni" a gyerekeket, felnőtt társaságban felnőtt dolgokról beszélgetni, nem kétszavanként orrot-törölni és 24 órában igényeket kielégíteni. :) néha igenis kell tudni félretenni a családban és egységben való gondolkodást, félretenni az anya és apa szerepeket és újra férjnek és feleségnek, párnak-párban gondolkodni. és itt nem hetekről-napokról van szó, hanem órákról, egy-egy elcsípett kettesben töltött délutánról, vagy akár éjszakáról. aki ezt -önmagának sem hajlandó bevallani- ott már valami sántít. ;)
    nem tudom, ettől nem érzem sem szarabb anyának magam, pölö a vasalásmentességet is Vekerdynek hála vezettem be magunknál. tényleg rengeteg időmet elvette és állandó mókuskerékbe hajtottam magam a megfelelési kényszertől, miközben ránéztem a fotelből-kanapéról kiömlő ruhamennyiségre. lazítottam a gyeplőn. ;)

    persze az indexes interjú kellően sarkosra sikeredett, de hát senki sem lehet pártatlan ugyebár. ;)

    VálaszTörlés
  6. Cucka, nem is azzal van bajom, hogy a gyerekeket másra bízzuk egy órára, egy délelőttre, egy napra, akármennyire, félreértettél. Igen, ha van erre lehetőség, akkor ki kell használni, és ahogy írod, nőnek, feleségne, barátnőnek kell lenni olykor-olykor. Csak és kizárólag. Nekem magával a szóval van bajom, "lepasszolni". Ezt a szót utálom!
    Sok mindent én sem vasalok már, amit régen még vasaltam. De Feri ingei nem vasalódnak ki maguktól, és én is jobb szeretek vasalt cuccban megjelenni valahol. Szóval én vasalok, vállalom.

    VálaszTörlés
  7. én néha megosztok valamit a fb-n, bár tudom, hogy az totál személyes, de muszáj leírnom legalább azt az egy ro..dt mondatott mert különben a sok érzelmi kudarctól ( nem családon belüli) szétvetne a fájás. Közben tudom, hogy ez a kutyát nem érdekli jó esetben, rosszban az "ellenségem" és aki okozza a fájást örül annak, hogy olvashatja mennyire fáj, de egyszerűen muszáj. Szar vagyok ezáltal? Lehet... én ilyen vagyok.
    Észosztó gyereknevelő tanácsokat nem olvasok- épp elég nekem az anyám. Próbálom úgy csinálni, hogy mindenkire és majdnem minden szerepre jusson valami, Nekem ami hiányzik az "önmagammal legyek" :) de ez meg biztos az én szervezési alulképzettségem miatt van így. Szóval vasalok is és nem is, olvasok is és nem is néha kettesben vagyunk is, de többnyire nem is ... A mi életünk így működik :)

    VálaszTörlés
  8. Bea, Te is félreértettél. :) értem én, hogy a szóval magával van bajod, de reálisan nézve, tényleg lepasszolod, kvázi másra ruházod át ideig-óráig a gyereket-gyerekeket. és igazából ezek az interjúk, önerősítések, gyerekneveléses könyvek pontosan azt a célt hívatottak szolgálni, hogy emiatt ne legyen bűntudatod vagy lelkiismeret-furdalásod, hiszen, ez emberi szükséglet. nem lehet hosszú éveken át állandó készenlétben lenni, hiszen abba az ember lánya is megmakkan.
    vasalás meg: nyilván a ház ura ingeit én is vasalom, meg azokat, amiket feltétlenül ki kell, de pl a napi -jobb esetben- 3-szor 3 gyerek udvari játékából fakadó átöltöztetéses ruhamennyiségeket már korántsem. arany középút a titka mindennek, no meg a kellő önismeret, hogy hol miben kell változnunk, lazulnunk vagy éppen erősödnünk. :)

    VálaszTörlés
  9. áááá a játszósokat-alvósokat-itthonlevősöket én sem vasalom :-DDDDD dehogyis!!!!!

    VálaszTörlés
  10. Nálunk úgy működik, hogy a lepasszolás helyett, vannak pillanatok, mikor egymásra figyelünk, hol pillanatok, hol órák..négy gyerek mellett, hogy a legnagyobb 15 éves múlt és még nem passzoltam le a gyereket, soha. Mi anya, apa szerepben vagyunk, egy pár, férj és feleség. De nem mártírkodva, és néha nagyon nehezen, de mi így szeretjük csinálni, együtt! Bizonyítja ezt a 18 év együtt. De nem vagyunk egyformák, van akinek ez jó, van akinek más...ezért nem szeretem az általánosítást!Ja, és szeretek vasalni, de csak ésszel...a játszós mackót, NEM! De az ágyneműt a lepedőt, a polót, az asztalterítőt, IGEN!:-)

    VálaszTörlés
  11. Én meg Vekerdyfan vagyok és Cuckával fújok egy követ :)

    Dius, eléggé eltűntem, de olvaslak ám!

    VálaszTörlés
  12. Nincs bajom Vekerdyvel, és nincs bajom azzal sem, ha valaki "lepasszolja" a gyerekét, mert nekik épp úgy jó. Biztosan jó is lehet egyébként néha kicsit fellélegezni. Nálam a baj ott kezdődik, hogy ez az egész úgy van beállítva lassan (és talán simán csak túlmagyarázták az egészet), hogy az szarszülő, aki nem ezt teszi. Na, ez baj. Mert akinek nincs lehetősége a lepasszolásra, esetleg tisztaságmániás, attól még lehet ugyanolyan jó, mint akárki más. :)
    Ráadásul továbbra is fenntartom, hogy az ember a különböző életszakaszaiban mindig másképp gondolja (ezeket is). De a jó úgyis úgy jó, ahogy épp akkor nekünk a legjobb. :) És ennyi az egész. :)

    VálaszTörlés