2013. ápr. 27.

Ki van nálunk?

Mostanában elég sokszor kapom fel a fejem itthon, mert valami idegen férfihangot hallok. Egy pár pillanatig gondolkodom rajta, hogy ki lehet az, valaki jött hozzánk? Ha az udvarról hallom, csodálkozom, hogy Freddy hogyhogy nem akarja szétszedni a kutyakennelt, és kijönni, ha már egyszer valami idegen van itt...
Aztán leesik.. nem idegen.. hanem Patrik. Aki mutál épp, és emiatt aztán igen fura hangja van. Igazi férfihang. Ami nekem elég ijesztő, merthogy ez a férfihangú belőlem született. És én erre még nem készültem fel, hogy ilyen férfihangú, férfiméretű gyerekem legyen. Mondanám, hogy kérném vissza a régit.. de ilyet úgysem lehet, úgyhogy igyekszem majd inkább gyorsan megszokni. Úgyis hozzá kell szoknom, mert úgy átlag háromévenként fog ismétlődni a jelenség.. és nem lenne nagy baj, ha nem lennék minden esetben ilyen hülye és rutintalan. :D
Amúgy meg nemcsak a hangja lett olyan felnőttes... hanem az egész gyerek. Gyerek? Hahaha.. az apja papucsa pont jó a lábára (tehát neki még majd nagyobb lesz). Észrevétlenül ugyan, de azért úgy tűnik, nőtt is, mert engem már utolért. Vannak felnőttes gesztusai, és megnyilvánulásai, és ugyan még idétlenül vihog, ha valamitől zavarba jön, de már megmondja és felvállalja a véleményét. Még őszintén és egyenesen... (és de jó lenne, ha ez így is maradna mindig) Olyankor, ha meg van kérve valami házimunka elvégzésére, kicsit gyerekesen megpróbálja elodázni (mert ő azt nem tudja), de azért megcsinálja. Porszívózott, mosogatott a héten.. és még a mosógépet is kiszedte, bár arra nem sikerült rájönnie, hogy is kell eltüntetni onnan a programot. (ennyire azért nem kocka)
Az agya még mindig szivacs, a tudása úgy tűnik nekem, hogy biztos, akármiről is legyen szó. Amit egyszer megtanul, az örökre megmarad. Különös érdeklődéssel fordul a számítógépes világ felé, és már sokkal jobban érdekli mindennek a háttere, mint akár egy-egy játék. Olyan szavakkal dobálózik e téren, amit nem mindig értek teljesen, de nem vitázom.
Ma, miközben néztem Az ének iskoláját, és megláttam (hallottam) Álmost, folytak a könnyeim. Pedig akkor még csak beszélt. (és mikor énekelt, még jobban, mert Erik énekelte vele) Annyira az én fiamat láttam benne, kicsit szomorkás, kicsit magányos, kicsit a peremen. És ahogy erről a fiúról mondták, úgy róla is igaz lehet, hogy azért, mert kilóg a sorból. Nem menő gyerek, hanem okos. És komolyan veszi magát is, minket is (még). Ha azt kérjük, ne is vegye elő a telefonját a suliban, akkor nem veszi elő. Ha itthoni feladata van, akkor megcsinálja. Felkészül a suliban a dolgozatokra, vizsgákra, az esetek kilencvenöt százalékában teljesen egyedül. És tény.. nincs a szó szoros értelmében barátja. Ez nem jó érzés, mert olyan, mintha azt éreznéd, hogy nem is szereti senki a korosztályából, vagy épp keresed a gyerekedben a hibát, hogy miért nem képes egy normális kapcsolatot kialakítani. De kezdem érteni.. a saját korosztálya nem lehet a legszórakoztatóbb számára (és ezt most tényleg nem nagyképűségből mondom), mert agyban már előttük jár.
Igazából kicsit emlékeztet a saját koravén énemre, csak én sosem voltam ilyen okos. Emiatt aztán hajlamos vagyok rá, hogy kicsit elfogult legyek vele. Meg azért is, mert amúgy meg én vagyok az anyja. Még akkor is, ha az lehetetlen, hogy egy ilyen férfihangú lény azt mondja nekem, hogy "Anya".

4 megjegyzés:

  1. olyan jól leírtad az érzéseimet/gondolataimat :-) mondjuk ma reggel jókedvű volt a 13 éves, 42-es lábú "gyermek" és bebújt az ágyba mellém idétlenkedni... aranyos volt (persze azóta ma már kb. 10-szer vérig sértődött)

    VálaszTörlés
  2. Dius, ha őt nem zavarja, hogy nincs olyan igazi barátja, akkor nincs gond. Az én férjemnek szerintem sosem volt ilyenje, de mindig mindenki bírja azért. Vannak ilyen emberek. Már látszik, hogy valószínűleg Nándi is ilyen lesz...

    VálaszTörlés
  3. Én is elsírtam magam Álmos előadása alatt. Nagyon jó volt.

    VálaszTörlés
  4. Hú, Zoli mesélt erről az Álmos gyerekről... jaj, a szívem!
    Az én nagylányom meg ugyan nem mutál (még jó! :-) ), de nekem is nehéz néha megszokni ezt a kamasz-létet. Pedig nem győzöm mondogatni magamnak, hogy ő még csak a light-os bemelegítés...

    A barátok pedig... Hát, ha egyszer az osztályban nem akadt rá egy lelki társra, akkor ez van. Majd máshol, máskor.

    VálaszTörlés