2013. ápr. 28.

Két világ közt

Olvasok most egy könyvet, csak mindig elfelejtem átállítani ott, ahol ezt szoktam.. Allison Pearson: Csak tudnám hogyan csinálja a címe. Azért vettem ki a könyvtárból, mert gondoltam, majd jókat fogok rajta szórakozni. Ellenben véresen komoly a dolog. Mert kérem szépen, ahogy haladok a könyvben, úgy kapom magam azon egyre nagyobb szomorúsággal, hogy tökéletesen azonosulni tudok Kate-tel. És tegnap este majdnem arról írtam bejegyzést, hogy csak kéne írnom egy "Hogyan működik a családunk?" című kézikönyvet arra az esetre, ha valami történne velem, mert egy csomó mindenről fogalmuk sincs nélkülem. Például, hogy hol szoktam venni a szemeteszsákot, ami pont passzol a kukába, és nem túl vastag, se nem túl vékony, és nem is túl drága. Igazán apróság, de a szemeteszsák is része az életünknek, na. Na mindegy, erről nem írtam, viszont azért emlékeztettem magam rá, hogy mégis valahova jegyezzem már fel az ilyeneket.
A szomorúság oka pedig, ahogy szembesülök azzal, hogy ahogy a könyvben is, úgy a valóságban is mekkora a szakadék azok között az anyukák között, akik dolgoznak napi akárhány órában, és azok között, akik otthon főállású anyaként élnek. Ezer évig voltam "csak" anya, és tökéletesen tudom, mennyire nagyon fárasztó. Az ember huszonnégy órás szolgálatot ad a hét minden napján, szórakoztat, takarít, számonkér, ellát, főz, mos, és mindemellett még társadalmilag is kissé le van nézve, merthogy "csak" otthon van. Ebben éltem tíz évig (jó, hát nem ezer..), tudom milyen. A mostani életem merőben más. Merthogy dolgozom, rendes munkaidőben, rendes fizetésért. Mint a nagyok. Mondhatnám, hogy teljes jogú állampolgár vagyok újra. De nem. Mert most meg a másik körből kerültem ki, és azok, akiknek minimum annyi gyereke van, mint nekem, azt gondolják, hogy "micsoda hanyag, le sem sz..ja már hogy mi van a gyerekeivel, soha sehol nem látni, mert nem ér rá.. csóri gyerekek egész délutánokat vannak egyedül.. meg szegények, már megint buszoznak, senki nem jött eléjük".
Kicsit tudathasadásos állapot itt állni a két világban egyszerre. Merthogy nem szűntem én meg "csakanya" lenni, mint ahogy nem vagyok karrierista nő sem. Egész egyszerűen szeretnék helytállni mindkét helyemen a lehető legjobban, ami épp telik tőlem. Igen, ebbe már nem fér bele, hogy süssek akármit is hétközben, és a boltban vesszük a péksüteményt, mert sem időm, sem energiám arra, hogy dagasszak, kelesszek. És igen, nem fér bele az sem, hogy elmenjek eléjük az iskolába, esetleg két hetente egyszer-kétszer. Meg még egy csomó minden más sem fér bele. Merthogy amellett, hogy ugyanúgy az anyjuk vagyok, aki igyekszik ugyanúgy odafigyelni minden dolgukra, ugyanúgy vagyok itthon is az, aki mosfőztakarít, és ugyanúgy vagyok (lennék, ha épp nem intéztem volna el az arcomat egy krémmel) a férjemnek tetszeni akaró nő is. Mint ahogy vagyok az is, aki a munkahelyén mindenáron jól akar teljesíteni, és be akar illeszkedni.
Emiatt aztán előfordul, hogy nem vagyok egyik világban sem jelen igazán, hanem csak úgy vagyok. Néha lopva elmorzsoltam már egy-két könnycseppet, amikor épp nem úgy alakult, ahogy szerettem volna.
Amúgy meg csak azt akartam írni, hogy nem csinálja az ember sehogy, csak úgy jön.. mindig igazodom az épp aktuálishoz, és kész. Mondjuk könnyebb lenne, ha nem lennének ezek a bélyegek.. de vakarászom szorgosan.. :)

3 megjegyzés:

  1. Na látod, ezért szeretlek, mert azt érzed amit én :) De tényleg és ne is tudok hozzá tenni semmit, de elvenni belőle sem- mondjuk én a múlthéten sütöttem sütit Leilának,mert ő volt a csemegés és sokkal olcsóbb volt kavarni egyet, mint venni... Utálom, utálom, utálom, hogy semmire sincs időnk és, hogy a nyáron sem lesz jobb.
    Ja és hogy a gyerekek jegyein mindig látszik, hogy mikor vagyok túl elfoglalt :(

    VálaszTörlés
  2. Én is azt utálom h úgy érzem nincs időnk élni, csak rohanunk át a napokon és túlélünk. Szörnyű! Én legalábbis egyre jobban elkeseredek ezen.

    VálaszTörlés
  3. A filmet láttam, a könyvet nem olvastam. Azt hiszi az ember, ahogy a gyerekek nőnek egyre könnyebb...közben nem. Még fizikailag sem, nehogy lelkileg, ráadásul úgy, hogy több színpadon szerepelünk egyszerre és muszáj jól/elég jól teljesíteni (vagy csak én vagyok teljesítménykényszeres?). Nem lehet itt vagy ott 10%-kal jelen lenni, vagy ha mégis az angyon hamar megbosszulja magát. Ha máshol nem, akkor abban, hogy amikor lenne egy szusszanás már azt is megtöltjük tennivalóval, mert az úgy nem lehet, hogy csak "vagyunk". :-S

    VálaszTörlés