2013. márc. 28.

Ünnep előtti

Szerintem nem csak nálunk, hanem úgy általában a kereskedelem és a logisztika minden szegletében ilyenkor, ünnepek előtt valami őrületes bolondokháza van. Nem sokan gondolunk arra, amikor a szupermarketben, vagy hipermarketben vásárolunk, és esetleg húzzuk a szánkat arra, hogy nincs valami, amit venni akartunk, vagy nem pont ugyanaz van, hogy azok az emberek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az a valami ott várjon minket a polcon/hűtőben hihetetlen energiákat mozgósítottak azért, hogy időben odaérjen mindenhova minden. Ezt a húsvét előtti őrületet most még fokozta nálunk a hét elejei hóhelyzet, ami ismételt kamionstopot eredményezett... Ezt nem is mondom tovább.. de azt elmondom, hogy az egy dolog, hogy mi is túlórázunk (tegnap, ma és holnap is négyig fél három helyett...), és szombaton is megyünk, de az a halálos fáradtság, amit én érzek már most, csütörtök este, az semmi lehet ahhoz képest, amit azok az emberek éreznek, akik nem ritkán 12 órán keresztül dolgoznak szinte megállás nélkül, és készítik össze a boltoknak a túrót, a margarint, a sonkát, tojást, és még sorolhatnám.
Azt nem tudnám elmesélni így, hogy hogy is néz ki egy ilyen helyzetben a raktár, mert látni kell. Leírhatatlan az a hihetetlen áru és embertömeg... ahol látszólag őrült káosz van, mert amerre néz az ember, mindenhol valami van. De valami hihetetlen módon a káosz csak látszat. Mindenki tudja a dolgát, és teszi a dolgát, és általában úgy teszi, hogy a másiknak nincs útban. Bámulatos, de tényleg. (ha egyszer logisztikus lennék, már tudnám miből szeretnék szakdolgozatot írni)
Ami pedig még ennél is bámulatosabb, hogy ezek a napi tizenkét órás műszakokat lenyomó emberek reggel fél hatkor vigyorogva, vidáman és majdnem futva jönnek szembe velem az öltözőfolyosón. Már átöltözve, és munkára készen.
Ezt most csak azért meséltem el, hogy holnap, amikor még majd biztos sokan mentek bevásárolni, akkor jusson eszetekbe egy kicsit, egy pillanatra, hogy bárhol vásároltok is, azt a terméket, amit épp a kezetekben tartotok, valakik már eljuttatták oda a kezed ügyébe. :)

Miközben pedig sütit süttök, rám is gondoljatok. Mert nálunk az idén lehet, hogy még süti sem lesz... De amúgy lehet, hogy most lesz majd az igazi az ünnep, mert tényleg a pihenésről fog szólni. :)

5 megjegyzés:

  1. Nekem az elmúlt jópár évben csak egyszer kellett, azt hiszem éppen húsvét előtt, utolsó pillanatban valami miatt még egy nagyboltba kiszaladnom a város szélére. Még csak fél 7 volt, ha jól emlékszem 1o-ig volt nyitva a bolt, és kb 1o-15 emberes telekosaras sorok álltak minden pénztárnál. Le a kalappal a bolt előtt: tényleg minden pénztáruknál lehet fizetni. Az emberek persze mégis morgolódtak körülöttem, hogy miért nem terveztek több pénztárt, miért ilyen lassú az amelyik nyitva van.

    Akinél én fizettem pénztáros még este 1o-ig ott kellett, hogy legyen ... és előző nap is ilyen sokáig kellett ott lennie... Nem beszéltem vele nyilván sokat, csak az egyik túrórudit adtam neki oda, hogy ha egy kicsi perc szusszanásnyi ideje lesz, vagy akárcsak majd amikor hazamegy egye meg, mert nem árt az energia ekkora hajrában.

    Kicsit meglepődve, mosolyogva elfogadta. Jó érzés volt.

    De ez a Te történeted másik vége: igazad van, az elején is érdemes elgondolkodni.

    Szép hétvégét, jó pihenést az ünnepre!
    --adri

    VálaszTörlés
  2. Én sokat gondolok a boltban a sok "háttér" dolgozóra, és nem is mérgelődtem, hogy sok üres polcrész van...
    Vettem mást helyette!:-) Mindenesetre köszönjük!!!

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez a bejegyzésed, azt valóban eszembe juttatta, hogy érdemes elgondolkodnunk azon mitől, mikor telik meg a boltokban a polc, és ez mennyi munkájukba kerül az ott dolgozóknak...
    Szerencsére mi már túl vagyunk a bevásárláson, de néhány apróságért kenyérért még biztosan megyünk.
    Sajnos azt azonban tényleg észre lehet venni, hogy mennyire türelmetlenek az emberek, ha egy kis sorban-állásról van szó...

    VálaszTörlés
  4. Én az a vásárló vagyok, aki semmilyen ünnep előtt, de még a hétköznapokon sem mérgelődik, nem tolong és amúgy jól le is szarja az egészet.:):) Mert hogy részemről utálok vásárolni és ha lehet, akkor minden héten egy napot szánok arra, hogy boltba menjek és több napra vásároljak. Nem zavar, ha nincs valami, legfeljebb bemegyek egy másikba. Valami őrületes tempó lehet nálatok és minden elismerésem azoknak, akik ebben az ágban dolgoznak, nem lehet semmi nap mint nap pakolni, jönni menni, rendezkedni. És még az ideges vásárlókat is túlélni. Jó pihenést nektek! Szerintem is erre való minden ünnep.

    VálaszTörlés
  5. Az influenza minimálisra csökkentette a külső készülődésemet.....Talán így van jól.

    VálaszTörlés