A napokban felmerült bennem, hogy mégiscsak feladom a blogírást, mert ez az egyik dolog, ami sok energiát, illetve inkább időt emészt fel. Ízlelgettem magamban, hogy nem lesz tovább. Próbáltam barátkozni a gondolatával, hogy nem írom le sehova, hogy mit gondolok, vagy hogy minek örülök. Nem esett jól a gondolat, hogy minden magamba zárva marad, úgyhogy a blog marad. Így, ebben a formában, hogy van. Naponta, esténként, mert nagyon hiányozna az életemből, és tudom, enélkül én soha többet nem lennék ugyanaz, aki ezzel együtt vagyok. Nagy szavak, és nagyképű szavak is, mégis így van. Mostanában ugyan nem képviselek túl nagy irodalmi színvonalat, és nincsenek túlzottan értékes gondolataim sem, de volt is már másképp, meg lesz is még. Remélem.
Miközben rendezgettem magamban az időhiánnyal kapcsolatos gondjaimat, arra jutottam, hogy legjobb lesz,ha hagyom az egészet rendeződni a maga útján, és tempójában, mert az úgy pont jó lesz. Egészen biztos vagyok benne, hogy kialakul majd, ha nem leszek ennyire türelmetlen magammal szemben, és nem akarok ennyire nagyon mindent.
Azt például már most, ezen a vasárnapon lerendeztem magamban, hogy nem lesz húsvéti nagytakarítás. Lehet, hogy kicsi sem. A bevásárlást megpróbálom elintézni hét közben elaprózva, és holnap kigondolom, hogy mi lesz az a két süti, ami szombaton és vasárnap majd belefér... és ennyi.
Annak viszont örülök, hogy három nap múlva kezdődik a tavaszi szünet (még ha az időjárást tekintve inkább egy újabb téli szünetnek tűnik is), mert jó hosszú lesz, és akkor kevesebb dologra kell majd figyelni. Szerintem én a nyári szünetet is jobban várom, mint a gyerekek. :)
Szóval, szépen megbeszéltem magammal, hogy minden marad a régiben, de minden apróságon, ami kis lemondással és feladással jár csak változtatni fogok. Amit lehet, hagyok, amíg tehetem, amit lehet, azt meg megoldom azonnal.
És akkor így majd jó lesz. Hát vagy nem.. de majd ezen akkor fogok gondolkodni.
Mondjuk egészen nagyot lendítene most már a helyzeten, ha nem havazásra és szélre lehetne számítani, hanem olyan húsz-huszonöt fokra és ragyogó napsütésre.
Ne felejtsétek: közeledik a Purple Day, amikor a világ egy nem is olyan kis része kilép az árnyékból, a világ nagyobb része pedig szolidaritást vállal velük... és mindenki lilát hord majd. :) Kedden. :)
Maradj így.
VálaszTörlésFélre ne érts- én nem mérek színvonalat. Csak egyszerűen jót találok itt. Nem magazint, hanem életet. És kell az ilyen, hogy élni tudjunk.
Hát igen, előbb-utóbb mindnyájunkban felmerül a gondolat, hogy abbahagyni vagy írni tovább, meg hogy akarom-e a gondolataimat továbbra is kitenni mások elé. De tapasztalatból mondhatom - én, aki legalább háromszor akartam már abbahagyni - hogy abban a pillanatban máris hiányzott, ahogy elhatároztam, hogy vége. Úgyhogy én is azt mondom, írjál csak tovább, legfeljebb ne erőltesd a napi bejegyzést, ha túlságosan fáradt vagy aznap hozzá. És nem kell irodalminak lenned, nem igényeljük mi, olvasók azt, légy nyugodt. :)
VálaszTörlésSzerintem se hagyd abba, csak mondjuk ritkíts a bejegyzéseken, a blog attól még blog marad, hogy nem írsz bele minden nap:)
VálaszTörlésA többit meg jól teszed, ha hagyod magától rendeződni. Az 1 hónapnyi munka kevés még ahhoz, hogy igazából beálljon egy jól működő rend. De idővel majd minden a helyére kerül.
Tudodezaz első hónap a legnehezebb az első gyereknél is:) Eddig kihordtad, most már együtt is kell élni vele, - így van ez a melóval is- nagyon jó lenne sokszor nem csinálni, de hát akkor felkopna az állunk és hát hiányozna is... Kitartás, jobbulást és csak akkor írj ha kedved van:)
VálaszTörlésEgyetértek az előttem szólókkal. Ha soknak érzed, nem muszáj minden este írni :) Addig is gyűjtöd a gondolataidat az energiádat és kapunk egybe valami hosszabbat :)
VálaszTörlésHaaaj, nekem is megfordult már pár alkalommal és biztosan neked is meg fog még máskor is. Oszt mégis vagyok. De minek? :))
VálaszTörlésDrága Diuskám! Maradj csak meg itt nekünk, így legalább tudok, hallok felőletek! :)
VálaszTörlés