2013. márc. 22.

Mi jár a nőnek?

Eszter hívta fel a figyelmemet a témára, ami megjelent a nők lapja nyomtatott verziójában a héten is, meg a múlt héten is. Nem volt újságom, így aztán volt olyan jófej, hogy be is szkennelte nekem az érintett két oldalt, hogy elolvashassam. És persze, ahogy azt Eszter remélte, beindította az én fantáziámat is a téma.
Mi jár a nőnek? Nagy általánosságban azt gondolom, hogy mint minden embernek, a nőnek is jár a tisztelet, a jóindulat, és a kedvesség mindig, minden körülmények között. Akárhogy is.. ez a három dolog azt, ami minden embernek alapból "jár" szerintem. Az is nagy általánosság, hogy minden nőnek a szája jár a legtöbbet. :D (de csak viccelek ám) Ezen felül épp a nőiség miatt azt gondolom, egy nőnek jár, hogy szépnek érezhesse magát, hogy bókoljanak neki, és jár az is, hogy minden nap legalább egyszer megöleljék. Csak úgy, mert az jó. Bonyolult lelkek vagyunk (akárcsak a férfiak), így mindig mást akarunk, és mire kiderülne, mi is az, amiről épp akkor úgy gondoljuk, jár nekünk, már van is helyette valami más. Így adódhat, hogy míg az egyikünk "beéri" napi öt perc csenddel is, a másiknak az örökös zsibongás és nyüzsgés kell. Így adódhat, hogy míg egyikünk sportos és egészséges életet él, addig a másikunknak ez meg sem fordul a fejében.
Na de hogy eláruljam végre azt is, hogy szerintem nekem mi az, ami jár?
Azt most nem taglalom, hogy mi minden lenne, ami még azokon kívül, amik megvannak szerintem járnának nekem... mert itt ülnék holnap hajnalig. De pl. jár nekem minden este a kádnyi meleg vízben való lazítás. Jár nekem, hogy blogoljak minden nap, akármilyen nap van is a naptárban. És jár nekem, hogy amikor kedvem van hozzá, akkor rágyújtsak.
És lehet, hogy ez a téma még itt nincs befejezve, de most jár nekem egy jóféle alvás is.
Azért... elárulhatnátok, hogy nektek mi az, ami jár?

6 megjegyzés:

  1. jár/járna: a tisztelet, a szeretve lenni -érzés, a hasznosság érzése,beszélgetés, kikapcsolódás a napi taposómalomból, barátnős percek/órák....én ezeket gondoltam ki (sok apróság mellett, mint: kád forró víz, egy jó kávé, finom csoki, napi 5 perc csönd :-)))

    VálaszTörlés
  2. Járna legelőször is a betegség nélküli, nyugodt élet, normális munka hely, ahol a munkámat nem lenézik hanem megbecsülik, több idő pihenésre, szeretteimre, anyagi biztonság... ezek csak a legfontosabbak amik "járnának", de nincsenek meg sajnos!

    VálaszTörlés
  3. Járna: egészséges, nyugodt, szeretet teljes élet, olyan munka hely ahol meg becsülik, megfizetik amit csinálsz, több idő a szeretteinkre, anyagi biztonság...és még sorolhatnám mi is járna, de nincs meg sajnos!

    VálaszTörlés
  4. ezt most olvastam még (kapcsolódik a mai -hisztis-posztodhoz is): http://divany.hu/poronty/2013/03/24/szabadido_az_meg_mi/

    VálaszTörlés
  5. Eszter, ennek a cikknek sok-sok pontjával tudnék vitázni. :) Bár majd elolvasom kevésbé hisztis hangulatban is, hátha akkor másképp értelmezem. :)

    VálaszTörlés
  6. Simán lehet vele vitázni. Amiért linkeltem, mert egyrészt kapcsolódik a mi jár egy nőnek/anyának témához; másrészt kapcsolódik ahhoz, hogy az ember tud-e segítséget kérni, elfogadni - illetve mennyire legyünk önfeláldozóak témához. Azt nem írtam, hogy a cikkben csupa-csupa igazság lakozik. De gondolkodni lehet rajta.

    VálaszTörlés