Itt ülök, kilenc és fél óra munkával a hátam mögött, már-már agyonfáradva. Szépen leeresztettem, miközben még váltottunk pár szót Balázzsal, adtam egy adag nurofent a fájós fogú Rolinak, és megnéztem mi újság a nagyvilágban. A lábaim már kellemesen zsiborognak, és nem győzöm mozgatni a lábujjaimat, mert végre mozognak szabadon, és annyira jó. Komolyan mondom, végigcsinálnék akár egy tizenkét órás műszakot is, ha lehetne rajtam a saját sportcipőm. De majd megszokom ezt az acélbetétes izét is, már sokkal jobb, mint a múlt héten volt. Azért még akadnak olyan gondolataim, hogy a kitalálóját járatnám benne minimum egy hétig egész nap. Csak hogy érezze a törődést. :D
Amúgy éppen ma mosolyogtam meg magam, hogy mit össze paráztam az első nap előtt mindentől, pedig hát voltaképp olyan ismerős tud lenni minden pár nap alatt, mint otthon. :D Csak nincs olyan komfortérzete az embernek.
Ma a létező legnagyobb főnök ült le hozzánk evés közben. Mókás volt, mert még mindig alig beszél magyarul, de azért mindenáron kommunikálni akart. Azt a kérdését, hogy "hogy vagy?" körülbelül tizedjére értettük meg, mert valahogy úgy hangzott, hogy "Hát ván?" Megkérdezte, ki hol lakik, busszal járunk e dolgozni, és velem még közölte, hogy "Jó a fodrász" Mármint az enyém. :) Aranyos volt, bár mi elég sután éreztük magunkat a társaságában. :)
Az pedig még ennyi hadova után sem jut eszembe, hogy mit is akartam mondani... akarom mondani írni. De mindegy, vár a fürdőkád...
Olyan érdekes olvasni a munkáról szóló írásaidat úgy, hogy én is dolgoztam itt - úgy sejtem. :) Mindent próbálok kötni, mi/ki lehet. :) Na meg persze "az utadat" is ott.
VálaszTörlésZsanett, hát most nagyon kíváncsivá tettél... esetleg ha írsz nekem egy mailt, a nyilvánosságon kívül tisztázhatnánk, hogy egy helyről beszélünk e tényleg. :)
VálaszTörlésBakancs ... akárcsak a "surranó", azt sem volt könnyű megszokni. :))
VálaszTörlés