2013. márc. 23.

Hisztis én

Ez a hét nem volt egyszerű. Vagy mondhatom, hogy ez sem volt egyszerű. A lényegen nem változtat. Tanultam is belőle valamit. Leginkább magamról, és éppen ma estére sikerült ezt tisztáznom magammal, mikorra már körülöttem mindenki messziről került, mert a hisztis p..a is csak egy kis gyakorló ötéves volt hozzám képest.
Tegnap volt egy hónapja az első munkanapom. Ez alatt a hónap alatt mindenfélét megtapasztaltam. Nem sírtam egyszer sem, még akkor sem, amikor két és fél óra alvás után is menni kellett, pedig az fizikai fájdalommal járt, és legjobb lett volna sírva feladni az egészet. De mentem, és tettem a dolgom, mert úgy gondolom, így kell tennem. Több okból is. De az a legmotiválóbb, hogy feladni nem szoktam. Na és ebből adódnak az én nehézségeim is általában. Merthogy én (meg az a hatalmas egom is) mindig, mindent meg akarok csinálni, meg akarom oldani. Én tudom elintézni, megvenni, még akkor is, ha már az erőtartalékaimat kezdem felélni. A héten iszonyatosan fáradt voltam, meg nem voltam jól, meg a gyomromat is kicsinálta egy kicsit a gyógyszer, amit kaptam, de akkor is megcsináltam mindent, amit akartam. Ma, amikor itt volt a szabadnap, ami ugye azért van az embernek, hogy pihenjen, rám szakadt ez az egész hét. Volt időm gondolkodni egy kicsit, amire hét közben nemigen maradt agykapacitásom. Közben persze csináltam a dolgom... mostam, felmostam, wc-t sikáltam, meg ilyenek... és dühöngtem. Minden apróságon, és kisebb-nagyobb történésen. Mert miért szólt hozzám, vagy épp miért nem? Mert mindent nekem kell csinálnom... mert persze, nekem nincs időm csak úgy lenni... meg ilyenek. Csak saját magamat húztam fel még jobban, mert még én is belátom, hogy az esetek jó részében hiába akarják megcsinálni helyettem, én nem hagyom. Fene nagy egóm nem engedi, hogy segítséget vegyek igénybe. Aztán persze, amikor a sokadik ilyen után már nem is akarnak segíteni, akkor meg dühöngök, hogy nem erről volt szó.
A hét elején még arról ábrándoztam, hogy majd hétvégén grillezünk, meg jó idő lesz, meg itthon lesz mindenki. A jó időből, meg a grillezésből semmi nem lett, és ez most mindennél jobban frusztrál. Tudom már, hogy miért.. mert ha jó idő lenne és grillezhettünk volna, akkor utána elmehettünk volna valahova, és nem éreznék kényszert, hogy itthon csináljak mindig valamit, mert nem is lennék itt. Így, hogy itt vagyunk bent, folyamatosan azt látom, hogy még ezt is meg kell csinálni, még az is ott van, és csinálom. Aztán meg kiborulok, mert ez nem pihenés.. és kiborulok attól is, hogy már csak a holnapi nap, és aztán kezdődik egy újabb nem egyszerű hét.
Hogy mi a tanulság? Meg kell tanulnom segítséget kérni, és elfogadni. Meg kell tanulnom hagyni, hogy más is megcsináljon helyettem dolgokat még akkor is, ha az nem ugyanolyan lesz, mint ha én csinálnám. És meg kell tanulnom akkor is lazítani, ha közben itt áll egy hegynyi mosatlan ruha. Különben a következő hónap végén a dliházban fogok kikötni. Ja, és meg kell tanulnom azt is, hogy ha ilyenek foglalkoztatnak, akkor azt mondjam el, amin gondolkodok, ne pedig kötözködjek feleslegesen.

És így a végére még.. mert megígértem, hogy időben szólok... három nap múlva lila-nap lesz. Kotorjátok elő a lila sálakat, felsőket, pulcsikat, akármiket. :)

10 megjegyzés:

  1. Én olyan büszke vagyok!!!
    És már egy hónapja????????????

    VálaszTörlés
  2. Ügyes vagy nagyon! A segítségkérés ismerős érzés, mai napig ki tudok akadni, ha nem úgy van...de tudok már lazítani is, majd utána megcsinálom amit kell. Azért ma pihenj sokat! Hosszú hét lesz!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon egyformák vagyunk. Totál magamra ismertem! Változtatnunk kell.

    VálaszTörlés
  4. Most úgy elgondolkoztam, hogy a blogon olyan emberek találnak egymásra véletlenül, akik valamiben hasonlítanak??

    VálaszTörlés
  5. Dominika már leírta de az ilyen ismétlés sosem árt! Olyan nagyon büszke vagyok az én Dius blogbarátomra! Szuper vagy! És már egy hónap eltelt? Nahát, hogy felétek , hogy rohan az idő :)) Én sem tudok segítséget kérni... és most, hogy kényszer pihin vagyok se bírok magammal....

    VálaszTörlés
  6. Alapjában én sem akarok sehol sem segítséget kérni. Aztán robotolok, maxiüzemmódra kapcsolok és közben jól felhúzom magam. Ez eredmény? Egy mérges, fáradt én. Van értelme? Nincs. Inkább el kell fogadni a segítséget, vagy ha már nem kínálják, akkor kérni. Hogy nem lesz olyan, mint ahogyan te csinálnád? ... Lehet. Viszont ez is jobb, mint egy kifáradt, lestrapált családanya, aki otthon is és a munkájában is meg akarja állni a helyét.

    VálaszTörlés
  7. Akkor most kérj segítséget és pihentető vasárnap délutánod legyen! :)

    VálaszTörlés
  8. Eszméletelen, hogy már 1 hónapja???? mintha csak tegnap lett volna...
    Én is ilyen vagyok segítségkérés szempontjából. Ha belehalok, akkor is inkább én megcsinálom, kitalálom, megoldom. VAGY... amit írtál, inkább elmegyünk valahová kirándulni takarítás, pakolás, házimunka helyett.
    Hallgass házimunka közben valami jó zenét fülhallgatóval, hogy legalább az illúziója meglegyen annak, hogy egyedül vagy és kikapcsolsz. Én csináltam ezt, amíg nem veszett el az mp3 lejátszóm. Jó volt!

    VálaszTörlés
  9. Én is megkaptam,hogy nem fogadok el segítséget.....Pedig már javulok,de még mindig van ilyen....
    Egyébként nem csodálom,hogy ilyen voltál: elfáradtál.
    És mekkora belső erő kell ahhoz,hogy rájöttél ezekre a dolgokra!!!!

    VálaszTörlés
  10. Ez ilyen női dolog lehet, hogy nem fogadunk el segítséget? Vagy Kovtamának van igaza, és szépen egymásra talált itt minden rokonlélek a blogvilágban. :)
    Igen, mifelénk nagyon hamar telik az idő, és már eltelt egy hónap. Köszi hogy büszkék vagytok rám, de igazán nem tettem ezért semmit. :)
    MJ, szó szerint semmit nem csináltam.. :) ;)

    VálaszTörlés