2013. márc. 11.

Egy fejezet végére

Hat éve íródik a fejezet. Néha könnyekkel teli keserűséggel, néha reménykeltő ígéretekkel, és néha örömteli sikerekkel is. Hat éve íródik, de sokkal régebben kezdődött. Tulajdonképpen már akkor, amikor még épp csak előbukkant lilásan-vörösen, csupa keserűséggel. Igen, Erikről van szó.
Sokszor, talán egy kicsit többször is a kelleténél értekeztem már itt (is) az ő részképesség-zavarairól, ami kísér bennünket, de leginkább Őt élete során. Ezzel kapcsolatban életünk részesei lettek a fejlesztős könyvek, a különböző játékok, amikről nem derült ki, hogy arra való, és mégis... a trambulin, a hinta, az ilyen-olyan mozgásfejlesztéses tornagyakorlatok. Emberek, akik segítettek, és emberek, akik tanácsot adtak, vagy útbaigazítást. Mindenkinek hálás voltam mindenért, hiszen meglehetősen laikusnak számítottam a témában hat évvel ezelőtt. Én akkor csak azt láttam, hogy van egy gyerekem, akinek a gyakorlati érzéke messze túlhaladta a bátyjáét, de egy csomó dologra képtelen. Nem azért, mert buta, vagy lusta, hanem mert egyszerűen nem ment. Sem a rajzolás, sem az íráselemek, sem a gyöngyfűzés, sem a varrás, sem a biciklizés. Döbbent csend volt bennem, amikor először utánaolvastam a "tüneteinek", és megtaláltam a "részképességzavar, diszlexia, tanulási zavar" cimkékkel ellátott cikkeket. Némelyikben mintha csak az én fiamról írtak volna. A döbbent csendet óriási tettvágy követte, és akkor megfogadtam magamban, hogy akárhogy is lesz, kiderítem mi ez, és segítek neki. Bármi áron.
Az elmúlt hat évünk erről szólt. A kiderítésről, és a segítésről. Bármi áron. Kerültem emiatt konfliktusokba, ütköztem falakba, de a cél lebegett a szemem előtt, és nem hagytam magam eltéríteni. Igazi anyagtigrisként kértem ki magamnak mindent, ami hátráltatta Őt az úton, és igazi gonosz boszorkányként ültem mellette, ha valami nem ment. Újabb és újabb kreatív módszereket vetettem be, bízva abban, hogy valamelyik csak bejön már. Így volt. Valamelyik mindig bejött.
Ma a nevelési tanácsadóban voltunk. A szokásos kétéves felülvizsgálatra voltunk hivatalosak, kicsit mindketten izgulósan. Én azért izgultam, mert most is tisztában voltam azzal, hogy mik azok, amik még nem mennek, Ő simán a helyzettől (és a bácsitól) izgult.
A tények makacs dolgok, amikkel nem vitázunk. Tehát tény, hogy maradt még kettő és egy fél részterület, ami még megsegítésre szorul. A szövegértés, a téri tájékozódás, és nagyon elhanyagolható részben, de mégis az, amivel sorozatokat képez az ember (sajnos elfelejtettem ennek a nevét). A szövegértéssel kapcsolatban az olvasási sebességét kell csökkentenünk, és szerintem rendben lesz. A téri tájékozódás az, ami a leginkább megsegítésre szorul, de ezen most, ha majd jön a jó idő nagyon sokat fog segíteni a biciklizés (addig meg legozunk tovább), a sorozatképzéshez pedig elővesszük majd a józan paraszti eszét.
Ez az egész azt jelenti, hogy Erik mától nem tartozik a BTM-es gyerekek csoportjába, tehát nem jár neki már a fejlesztőpedagógus sem. Ajánlják, hogy járjon még az idén, de ha van rászorultabb gyerek, akkor Ő már meglesz nélküle.
A két fejlesztős, akikkel most már negyedszer ültünk szemben, azt mondta, úgy gondolják, nyugodtan rám is bízhatják, mert fogom tudni úgy támogatni, ahogy szüksége van rá. Természetesen, ha bármikor újra gond van, akkor újra vizsgálják majd, de jelen pillanatban úgy érzik, itt az út vége. Még egy icipici lépés van a célszalagig, de már látható.
Erik örült az eredménynek, és szomorkodott egy kicsit, mert nagyon szereti a fejlesztőst, akihez jár. De ismerve Őt, tudom, hogy ezen át fog lendülni abban a pillanatban, amikor rájön, hogy most már Ő is azok közé tartozik, akik nem járnak (mert eddig őket irigyelte).
Tudom, még van min dolgoznunk, és talán élethosszig tartó lesz a munka, de nem bánom... az élet és az idő engem igazolt. Megcsináltuk. :)

7 megjegyzés:

  1. Hatalmas főhajtás a gyermeked és előtted/előttetek.
    Üdv. Adrienn

    VálaszTörlés
  2. Hát, kicsit irigykedem, de olyan jólesően. Kicsit szaranyának is érzem magam...nálunk miért nem lehet így? Mit nem tettem meg????? Biztos sok mindent, nem vagyok ilyen erős sokszor mint Te! Beletörődtem, elfogadtam...
    Eriknél kiválltotta valami? Gondolok itt oxigénhiányra, szülés közben...?

    VálaszTörlés
  3. Köszi Adrienn. Inkább neki jár, mint nekünk. Mi csak közreműködtünk. :)
    Anikó, remélem nemsokára nálatok is így lesz. És biztosan megtettél Te is mindent.
    Igen, Erik oxigénhiányos állapotban volt egy rövid ideig a születése során.

    VálaszTörlés
  4. Dius, nagyok vagytok! Szép az, hogy nem kétségbe estél, hanem csináltad, és hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy akkor bicikli, meg lego, semmi jajjjnekem, most mi lesz. Gratulálok, mindkettőtöknek. :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok!
    Tudom, nem kevés munkátok van ebben a sikerben...
    :D

    VálaszTörlés
  6. Ügyesek vagytok! Ez mindannyiótok sikere:)

    VálaszTörlés
  7. Myway, köszi. Megvolt a kétségbeesős rész is, de erősebb volt az, hogy akartam megoldást találni.
    Móni, köszi. És a munkának nincs is vége..
    Bea, ez így igaz. Mind az öten benne vagyunk, mert mindenki segíti őt a maga módján. :)

    VálaszTörlés