2013. márc. 1.

Az első hét vége

Bármennyire is nem lesz Dius dolgozik.. a blog címe, azért időről időre fel fognak bukkanni az ilyen témájú bejegyzések, és most, hogy a héten elég hangsúlyos helyet foglalt el a gondolataim között a munka, kénytelen vagyok erről írni megint.
Merthogy ma péntek van. Ami azt jelenti, hogy letudtam az első hetemet. Fáradt vagyok, de büszke is, amiért egyetlen nyavalygás nélkül végigcsináltam. Egy pillanatra jutott csak eszembe, még a hétfői holtponton, hogy "most rögtön csomagolok és megyek", de aztán egy percre sem. És most sem gondolom azt, hogy én aztán hétfőn sehova sem megyek.
A várakozásaimat mindent tekintetben felülmúlta az egész. Akármire is gondoltam, mikor várakoztam, akárhogy féltem is, sokkal jobb, mint ahogy én arra számítottam. A munka is, a kollégák is, meg az egésznek a légköre.
Jó nekem most. De az is nagyon jó, hogy holnap és holnapután nem kell menni, mert hétvége lesz.

3 megjegyzés: