2013. márc. 18.

A helyzet

Miután megírtam és elküldtem tegnap este a posztot, hogy élje ezentúl önálló életét az éterben, magamat meg elküldtem fürdeni, hogy hátha feléledek valamelyest tőle, vagy legalább ilyen emberszabásúnak fogom érezni magam, a helyzet átmenetileg fokozódni látszott.
Mert mégiscsak beindult nálunk is ez a vírussal dobálózás.. és épp Patrik következett a sorban, aki ezek szerint nem a migréntől volt annyira rosszul akkor, hanem a Roli által ideteleportált vírustól. Úgyhogy még fürdés előtt fogvacogva a láztól feltakarítottam az első körös dolgot.. Aztán a forró vízben úgy tűnt, hogy jó nekem, és még arra is képes voltam, hogy minden lesz..jak, és menjek aludni. De alig fél óra fekvés után, amikor már majdnem aludtam, újfent mehettem... mert hiába minden rutin és óvintézkedés, az ágynemű nem úszta meg.
Reggel úgy keltem, mint aki egy percet sem aludt, fájt mindenem, és fáztam. A gyerekem persze úgy ébredt, ahogy lefeküdt.. nekem meg már forog a gyomrom mindentől.. Nagy nehezen gatyába ráztam mindenkit, meg még magamat is és aztán csak elmentem a háziorvoshoz. (pedig gondolkodtam rajta) Háziorvos első körben írta volna a táppénzre vevős papírt, de mondtam, hogy arról most szó sem lehet. Egy kicsit egyezkedtünk, mert szerinte nem kéne bemennem, szerintem meg igen.. végül én győztem. A nyirokcsomóim igen rendesen be vannak durranva mindkét oldalon, egészen a nyakamig, így aztán kaptam antibiotikumot, olyat, amiből egy kúra csak három szem. A lelkemre kötötte, hogy ha nem leszek jobban, akkor visszamegyek, hogy kiírhasson.. én meg mondtam, amit hallani akart hogy "persze, hogyne.."
Még vásároltam a zöldségesnél meg a boltban, aztán hazajöttem. Eddigre a kétnapos lócitrom is üdébbnek tűnt nálam.. egy lyukas garast nem adtam volna érte, hogy a délutáni műszakot kibírom. De még megcsináltam a kaját, és ebéd közben bevettem az első szem gyógyszert. Hát mit ne mondjak, kiütött rendesen, pedig szokva vagyok mindenféle "cucchoz." De idő nem volt rá, hogy hagyjam is magam, indulni kellett....
Lényeg a lényeg, kibírtam a teljes napot, valamivel jobban is vagyok talán, csak most kezdtem kissé fázni.
Patrik délutántól már jobban van, de csütörtökön mehet csak suliba.

És akkor az ilyen betegeskedős témának a végére itt és most kiteszem a pontot. Ennyiből ennyi bőven elég.

6 megjegyzés:

  1. Ügyes voltál, hogy megcsináltad a napot! Remélem ma jobb éjszakátok volt! Jöjjön már a napsütés és üzze el a bacikat!
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem meg hülyeséget csinálsz, mert igen is ki kell feküdni ezt a szart és bevinni is hülyeség a melóhelyre. most kapsz egy nagy leszúrást! Vigyázz magadra, pihizz. irgumburgum!

    VálaszTörlés
  3. Megértelek, de sajnos kovtamával értek egyet. Mondom, megértelek, mert egy csomószor én is eljátszom magamban, hogy újra dolgozom, és tuti valamelyik gyerek beteg lesz.
    Gyógyulj meg hamar!!!
    Azért büszke is vagyok... :-))

    VálaszTörlés
  4. Kovtama, igen, lehet, hogy hülyeséget csinálok, és ezt be is vállalom. De vajon hányan nem csinálnának próbaidő alatt mindössze három hétnyi munkával a hátuk mögött? Hm? Ráadásul azért nem negyven fokos lázam volt, és nem is a lábam törött el, amivel muszáj lenne itthon maradnom. A bevitel pedig.. a kollégáim két hete prüszkölnek-köhögnek egyfolytában. Senki nem engedheti meg magának, hogy ennyi munka mellett otthon maradjon 60 %-os táppénzért, ha nem muszáj.
    Megértem az álláspontodat, és szép is lenne, ha úgy lenne, hogy minden beteg ember otthon gyógyul.. de ez csak utópia, a nagy magyar valóság pedig ez, amit fentebb írtam magamról is, másokról is.
    Dominika, nem baj, hogy kovtamával értesz egyet. :) Sosem volt elvárásom, hogy egyetértsetek velem :))
    Amúgy meg sokkal jobban vagyok, hála az antibiotikumnak már hétfőn sem volt hőemelkedésem sem, és működőképes vagyok minden tekintetben. :)

    VálaszTörlés