2013. febr. 28.

Majdnem minden csak jó

Előszedtem a kis cetlimet, merthogy ma február vége van, és én meg adós vagyok egy történettel. Amit nem felejtettem el, csak vagy munkát kerestem intenzíven, vagy pedig a munkába állást intéztem. És még az is előfordult, hogy már dolgoztam. :) Nem is keveset, éppen ma reggel háromnegyed hattól délután négyig. Úgyhogy szeretnék még pár nap türelmet kérni, mire megszületik az első olyan történet, aminek Ti adtatok címet.
És akkor mesélek mást. A reggeli nehézkes felkelés után egészen vidáman indult a nap. Az már eleve mosolygásra ad okot, amikor együtt megyünk munkába. Tök jó érzés. Igaz, az öltözőknél különválnak útjaink, és akármennyit vagyunk is bent, a legoptimálisabb esetben napi öt, esetleg tíz percünk van, amikor válthatunk pár szót. Na azért nem ám ekkora szigorban vagyunk tartva, hogy nem is beszélhetnénk, de mindkettőnknek akad dolga bőven.
Na de igazán akkor szaladt fülig a szám, amikor az öltözőben az egyik nő odajött hozzám, és azt mondta, hogy "Most már muszáj megkérdeznem, hogy tényleg Te vagy Te?" Tudtam, hogy mire gondol, de azért elvigyorodtam, hogy "Hát, igen, Én vagyok Én." "Najó, hát akkor kimondom, hogy Te vagy a Balázs felesége?" Majd mikor megerősítettem neki a pletykahálózatban terjedő infot, akkor azt mondta: "Hát örülök, szeretjük a Balázst, biztos Téged is szeretni fogunk." Ezen mosolyogtam míg leértem a "helyemre" a raktárban. Hogy milyen evidens, hogy ha Balázst szeretik, akkor engem is. :) Nem mintha velem sok dolguk lenne, maximum összetalálkozunk a dohányzóban. :)
Aztán közvetlenül reggeli után újabb pletykára adtam okot, ha még nem volt elég, hogy ahány Balázs "keze alatt" (bocsánat a kifejezésért) dolgozó ember meglátott, annyi bökte oldalba a másikat, nyilván megosztották egymással a már megerősített info-t. De a kajálásból visszajőve, amikor friss irodából az ottani legnagyobb főnök hatalmas intéssel köszönt nekem, az még újabb pletykára adott okot. Merthogy húha... azt meg inkább el sem mesélem, hogy hány arc fordult felém azonnal az irodából. :D
És ma beírhattunk magunknak újfent egy ötöst szervezésből is. Mert gyermekeim ma is rendesen felkeltek, elmentek a suliba. Aztán 11 körül telefonáltak a suliból. Anyámnak, merthogy épp ő volt elérhető... hogy Erik lázas, és rosszul érzi magát. Szerencsére el tudtak menni érte, meg még az orvost is ott érték az igazolás miatt (egyébként csak vírus) Láza ugyan nem volt délután, de fáj a torka, hányingere van, és elég elesett. Ki sem merem mondani, nemhogy leírni, hogy remélem nem az, ami i-vel kezdőik és nfluenzával fejeződik be.
Aztán azért is beírtam magamnak egy kisötöst, mert tök jól bírtam ezt a mai hosszú műszakot is. Igaz, a talpam fáj, meg a lábujjaim is, de mintha egy nagyon halvány gondolatnyit jobb lenne már.
Ja, és tegnap is kaptam bókot. Azt mondta az egyik kolleganőm, hogy ha nem tudná, hogy Balázs és én férj és feleség vagyunk, akkor is tudná. Merthogy állítólag van egy csomó minden, ami annyira kifejezi az összetartozásunkat, hogy akkor is látszik, ha épp hozzá sem érünk egymáshoz. Ezt tetszik... :) És örülök neki, mert ezek szerint, így, alig egy hónappal a tizennegyedik házassági évfordulónk előtt még mindig bárki számára nyilvánvaló, hogy szeretjük egymást.

Itt és most pedig abba kell hagynom a blogírást, mert ha nem tudnék vakon gépelni, már elég sok fura és érdekes szót írtam volna már le. Csak egy nagyon vékony csíkban látok ki a fejemből.
De holnap végre péntek...

2 megjegyzés:

  1. Eriknek jobbulást!
    Te pedig nagyon ügyes vagy.
    És milyen jó, hogy Balázst ennyire szeretik. És ti is ennyire szeretitek egymást.

    VálaszTörlés
  2. Én ezen most jót bőgtem .... ( pedig nem is vagyok az aminek lennem kéne a vágyaim szerint) és köszönöm, hogy megosztottad velünk! :)
    Jó itt nálad, mert még az önsanyargató lelki nyomoromat is háttérbe tudod tolni! Köszönöm Neked!!!!!!

    VálaszTörlés