2013. febr. 23.

Ma (nincs) Dal

Előre szólok, hogy ma nagyot fogtok csalódni. :D Mert ma NEM írok a középdöntőről, talán majd holnap, amikor meg lesz a nyolc döntős. Tudom ám, hogy most megkönnyebbülten felsóhajtottatok, hogy végre, leszállt egy napra a témáról. :P
De helyette elmesélem, hogy én ma úgy ébredtem, mint akit tegnap kétszer agyonvertek, háromszor megkergettek, és négyszer ledaráltak. A mosott kaka hozzám képest üde volt, és friss. Az izmaim pedig... hú, hát ha azt mondom, hogy a csomózott karkötőben kevesebb csomó van, mint az én izmaimban, akkor enyhén fogalmaztam. Pedig irdatlan mennyiségű magnézium van ám bennem, mert készültem. Nem eléggé ezek szerint.. vagy csak nem voltam épp teljesen tudatában a saját punnyadtságomnak. Szóval, nagyon nehezemre esett ma a lét. Fájt a járás is, meg úgy egyáltalán bármi. Idegesített minden és mindenki.
Balázs akart segíteni, és masszírozni, de nem bírtam elviselni azt sem, hogy hozzáérjen, még amikor saját magamnak csináltam, akkor is harapdáltam a számat, hogy legalább valami emberi láb féle legyen már végre ott, ahol lennie kell.
Abba bele sem merek gondolni, mi lesz velem a jövő héten, ha így, egyetlen nap után ennyire kikészültem. Egészen biztosan csak az a baj, hogy nem szokta a ló a szántást (meg a lábam az acélbetétes cipőben való egész napos mászkálást), de az a helyzet, hogy az a ló nem további egy-két nap alatt fogja megszokni. Van rá sansz, hogy jövő pénteken már majd talicskában fognak hazatolni.
Na nem ám... napról napra biztos javul majd ez, a magnéziummal még szorosabb barátságot fogok kötni (bár a maximum adagot azért mégsem léphetem túl), meg közben gondolkodom, mi az, amivel ilyen egycsapásra megnövelhetem az állóképességemet. Ha van valami tuti módszeretek, akkor mindenképp mondjátok el (csak ne fájjon).
Mindegy, ma pihentem, és még holnap is fogok. Aztán majd csak elmúlik ez az izomizé is.

9 megjegyzés:

  1. Fel a fejjel! Biztosan kialakul, megszokod.( Mit dolgozol- buta kérdés, olvastam a bejegyzést a munkahely találásról, mégis ...lehet, hogy nem elég figyelmesen...)
    Én mindenképpen drukkolok, hogy jó legyen- bár nem feltétlenül fizikailag, de szellemileg mindig fáradtan jövök haza, és igen jól esik a felüdülés- már amikor összejön :) )

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, nem tudom....vigyázz magadra. Tényleg ezt szeretnéd? Mintha lett volna másik lehetőség is nem? Pihenj.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Dius,

    Csak mostanában találtam rá a blogodra, és előbb visszaolvastam az egészet (igen, mind a 4 évet :-)).
    Nem fogok túl gyakran kommentelni, mert nem vagyok csevegős fajta, de most nem állom meg, hogy egy kicsit biztassalak.

    Te eddig sem hagytad el magad, megküzdöttél mindennel, és én punnyadtnak sem neveznélek azzal a tömérdek házimunkával, aminek én kb. a 10%-át vagyok hajlandó elvégezni :-))
    (igen, nem rólam mintázták a tűzrőlpattant házitündért)

    Egyszerűen idegileg merültél ki, részben az előző több éves munkakeresésben (a kudarcok rengeteget kivesznek az emberből, én is voltam 5 évig munkanélküli), részben a nemszeretem munkában a nemszertetem főnökkel (erről is vannak tapasztalataim bőven), és hát az elsőnapi idegi megpróbáltatások is jelentősek.

    A fentiek miatt szerintem egyszerűen nem is tudtál nyugodtan, normálisan pihenni, ellazulni. Talán jó volna, ha megtanulnál néhány relaxációs technikát, csak sajnos az sem megy egyik pillanatról a másikra, illetve azt sem tudom, hogy a betegséged miatt lehetséges-e egyáltalán. Az minden esetre feltűnt, hogy a bejegyzéseid alapján senki nem ajánlotta még eddig.

    Egy szó, mint száz, biztos vagyok benne, hogy hamar belejössz. Emlékezz csak, amikor 10 év GyES után elkezdtél dolgozni járni, ugyanígy ki voltál ütve. Ennek persze oka volt az, hogy folyamatosan lelkiismeret furdalásod volt amiatt, elhanyagolod a gyerekeidet, a háztartást, pedig ez egyáltalán nem igaz.

    A gyerekeknek semmi bajuk nem lesz attól, hogy önállóságot szoknak, arra is nagy szükségük van.

    Tudom, a mi gyerekkorunkban (én anyukád korosztálya vagyok) más volt, de én 9 éves koromtól teljesen egyedül voltam otthon, még szomszédok se voltak egyáltalán (egy un. nyaralótelepen laktunk, a legközelebbi állandó lakos km-es távolságban volt). Igaz, 2 évig még napközis voltam, de 11 éves koromtól az sem, megengedték, hogy ebéd után hazamenjek, pedig nekem kellett emiatt kihamuzni és begyújtani is.

    Hasonlóan az én fiam (aki pár évvel fiatalabb nálad, 84-es) is kb. 9 éves korától egyedül volt itthon suli után. Ha nem is egész évben, mert november elejétől február végéig anyukám velünk élt, a nagy részében igen.

    Ne legyen tehát emiatt rossz érzésed, a javukra válik, meglátod.
    Pláne ők hárman vannak egymásnak, és Patrik eddig is nagyon felelősségteljesen viselkedett a kisebbekkel.

    VálaszTörlés
  4. Kitartást Dius, eddig egészen másfajta munkát végeztél, és hát bele kell szoknod. Biztos vagyok benne, hogy menni fog!:)

    VálaszTörlés
  5. Diusom!
    A Mg mellé viszel be B vitamint is, mert a nélkül semmit nem ér az egész.
    Esetleg egy kis szőlőcukor extra energiának?
    Egyébként meg kitartás, minden elmúlik (előbb-utóbb). JHam és én idejöttem megnézni ki jutott tovább a Dal-ban, erre most mehetek guglizni :D

    VálaszTörlés
  6. Remélem, tudtál pihenni hétvégén! Sok erőt holnapra!!!

    VálaszTörlés
  7. Júlia, egy raktárban dolgozom, könnyű fizikai munkát végzek (ami viszont minden eddigi munkámnál nehezebb)
    Kovtama, igen, biztos. A másik lehetőség annyira képlékeny volt még lehetőségnek is, hogy már nem is foglalkozom vele.
    Kedves Vica, köszönöm szépen a kedves soraidat. Egy csomó dologban igazad van, és ha belegondolok, valóban kimerített az elmúlt pár év heroikus küzdelme. Örülnék neki, ha többször lennél szószátyár, mert nagyon hasznos dolgokat írtál.
    Erika, köszi. :) Remélem igazad lesz.
    Lili, magne b6-ot szedek. :) Szőlőcukorra nem gondoltam, de kipróbálom. :)
    Dominika, igen, azért pihentem is. :)Köszi.

    VálaszTörlés
  8. És kalcium... Valamikor egy előadáson hallottam, hogy a magnézium szenya is tud lenni, mert - ha jól emlékszem - a két adagnyi magnéziumhoz kell egy adagnyi kalcium, és ha nem elég a kalcium, a magnézium jól bemegy a kalcium helyére, és aztán az még rosszabb.
    és kitartás!

    VálaszTörlés
  9. Kikocs, valószínűleg igaz lehet ez, de kalciumot nem szedhetek, (meg c-vitamint sem) mert hajlamos vagyok a vesekőképződésre.

    VálaszTörlés