Bloggeres téma

Hozzám egészen biztosan nem azért jár senki olvasni, mert mindenféle szépséges fotóval örvendeztetem meg az olvasóimat. Ezért sokkal inkább jártok kovtamához vagy Dominikához. Egészen biztos az is, hogy nem a kreatív ötleteimért szerettek, mert az sincs. Sőt, a receptjeimből sem sűrűn süttök-főztök, mert én ilyesmit sem szoktam itt közzétenni (máshol sem).
Azt gondolom, a többség azért jön minden nap, mert megszokta, hogy minden nap írok, és ha már megszokássá vált valami attól ugye nehezen szabadulunk. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy nap mint nap érdekes is az, amiről én épp gondolkodom, és nem is mondom azt, hogy változtatni fogok ezen, mert nem fogok. Ezentúl is arról fogok írni, ami épp foglalkoztat. Annyiban hasonultam meg önmagammal csak, hogy bizonyos történések miatt van olyan, amiről nem fogok többet írni. Az a véleményem megmarad magamnak. Ez egyébként elég komoly meghasonulás, és viaskodtam is rajta sokat magammal, de úgy döntöttem, jobb lesz ez így. Bizonyos szempontból még nekem is.
A téma egyébként onnan jutott eszembe, hogy jó pár napja morfondíroztam már ilyesmiken a nők lapjás bloggerina verseny kapcsán is. Mert valaki jelölt engem, akinek ezúton is nagyon szépen köszönöm, de én úgy döntöttem, ebben nem akarok részt venni. Lehetek kishitű emiatt, vagy tűnhet úgy, hogy elszalasztottam a lehetőséget, de jelen pillanatban nem vagyok alkalmas lájkot gyűjtögetni magamnak. Szavaztam azokra az ismerős blogokra, akiket szeretek olvasni, és biztatok mindenkit, hogy szavazzatok Ti is, mert megérdemlik, hogy bejussanak az ötvenbe. Heni, Szilvi, Timi, Myway és Cucka is az indulók között van. Mindenkinek öt szavazata van, úgyhogy éppenséggel el is oszthatnátok közöttük. (az ő blogjukról már könnyen megtalálható lesz a szavazós link)
És aztán, miután ezt lerendeztem magamban, olvastam valamelyik nap Áginál, ahogy gondolkodott a bloggerségről, és én is feltettem magamnak az ő kérdéseit.
Miért írjuk a blogot?
Azért, mert írni a legjobb dolgok közé tartozik a világon. Emellett jó érzés, hogy nap mint nap hagyok egy kis nyomot a világban rólunk és magamról, mert ha holnap eltűnnék valamiért a fekete lyukban nem is emlékezne senki arra, hogy én utáltam a mézes tejet, de szerettem a strongbow gold-ot, ha épp nem írtam volna le. :) És azért is, mert már úgy megszoktam, hogy üresek lennének az estéim nélküle.
Kinek írjuk a blogot?
Eleinte szigorúan csak titokban, Eszter tudta egyedül, és a google-ban is le volt tiltva, nehogy megtaláljanak. Aztán úgy alakult, hogy már nem csak magamnak, mert lettek olvasóim, akik szóltak hozzám, és innentől kezdve már egy kicsit nekik is. Megmaradt a kitárulkozós énem, és nem félek továbbra sem magamról bármit elmondani, de már igenis nyom a latban mások véleménye is. (olyan mondjuk még nem volt, hogy azért nem írtam meg valamit, nehogy valamelyik bloggertársamat megbántsam, vagy ilyesmi) Viszont vagyok még annyira szemérmes, hogy személyesen tőlem nem nagyon tudja meg senki, hogy blogom van. De ez inkább arról szól, hogy az "élő kapcsolataim" nem biztos, hogy alkalmasak a kitárulkozásomra. Meg hülyén is érezném magam attól, ha mondanám, hogy Te figyi, itt megtalálod a blogomat, ha akarsz olvasgatni. Szóval nem.. ha rám talál, és jelzi, örülök neki, de nem reklámozom magam.
Figyeljük e a látogatottságot?
Én szoktam. De nem vonok le messzemenő következtetéseket belőle, szimplán csak számok, amik érdekelnek. Meg a keresőszavak. :D Valószínűleg fura lenne, ha hirtelen lecsökkenne a napi oldalletöltés, és elgondolkodnék rajta, hogy vajon mi történt. Mint ahogy az is fura volt, amikor hirtelen nagyon megugrott.
Kommenteljünk e első lendületből?
Élőben is elég sok kell hozzá, hogy valaki úgy felhúzzon, hogy ne tudjak emberhez és leginkább önmagamhoz méltóan reagálni, itt meg még annál is több. Néha van olyan, hogy azt gondolom, de hülye vagy, de nem írom le. Néha olyan is van, hogy a jó véleményemet sem írom le, mert tudom, hogy kellenének a hangsúlyaim, anélkül semmit sem ér. Szóval, szerintem az, aki mindig tud emberként működni, aki tiszteletben tartja mások mindenféle dolgát, az megteheti, aki nagyon "leoltós" fajta, az lehet, hogy jobb, ha alszik rá egyet.
Kell e válaszolni minden kommentelőnek?
Én szoktam, az esetek 90%-ában, mert hülyén érzem magam, amikor meg nem teszem meg. Akkor meg, amikor kérdez valaki, akkor meg mindenképpen (és erről jut eszembe Dominika és Timi, az előző bejegyzés kommentjeinél ott van a kérdőíves link). Én is szeretem, ha reagálnak az én hozzászólásomra, így abból indulok ki, hogy mások is így vannak vele. Más kérdés, hogy azt már kevesen nézik szerintem, hogy érkezett e válasz a hozzászólására.
A sokáig hallgató bloggertől elpártol a közönség?
Ez azt hiszem, igaz. Mert itt megvan mindenkinek egy napi rutinja, kialakult körök, ahol mindenki mindenkinek az olvasója. Ezek a körök folyton bővülnek-fogynak, mikor milyen időszak van, de stabilan az van bent a körben, aki azért elég rendszeresen posztol. És hozzáteszem, attól is kicsit elfordulnak, aki sokáig nem is ír, nem is kommentel. Mert nem lesz ott a neve sehol, és elfelejtődik..
És Ági még gondolkodott az abbahagyásról is. Én erről nem gondolkodom, addig fogom írni, amíg lesz erőm begépelni a gondolataimat, függetlenül attól hány rendszeres olvasóm van, hány oldalletöltésem, és hány kommentem bejegyzésenként.
Mert tulajdonképpen a dal ugyanaz maradt. A blog nekem örömet szerez, és mint mindenkinek, nekem is hatalmas szükségem van apró örömmorzsákra is az életemben. Néha jobban, néha kevésbé. De mindig jól jön. :)