2013. febr. 9.

A mai Dal

Természetesen ma is néztem. Szerintem el is maradt volna, ha én épp nem ülök a tévé előtt. :P De ott ültem, úgyhogy ma sem maradtunk dalok nélkül. Kisebb várakozással tekintettem a mai előadás elé, mert az indulók között csak kettő olyan volt, akit valamiért már régebb óta kedveltem. Ó, igen, mindketten egy-egy tehetségkutatóból ismertek.
Aztán végül kellemesen meglepődtem, mert pl. Odett mai szerepléséről elfeledkeztem. Amikor kiderült, hogy ő is ma indult, akkor éppen kellemesen hátradőltem, hogy oké, hát akkor ez ma este is sima ügy lesz, mert majd megint az én három kedvencem jut tovább.
De még jobban meg kellett lepődnöm, mert az általam annyira nem favorizált Gáspár Laci ma este nagyon jó volt. Szerintem sokkal jobban áll neki, ahogy ma este énekelt, mint az, amiben megszoktuk. Az mondjuk mindig szimpatikus volt benne, hogy akárcsak Caramel, úgy ő is úgy tűnik nekem, mintha az énekléshez és a zenéhez való viszonya pont ugyanolyan alázatos, mint amikor még a Megasztár válogatásán feltűntek annak idején.
Csupa-csupa jó dalt hallottam, ma este is jó sok pozitív gondolatot hoztak magukkal. Nekem Rami száma is tetszett, legalábbis a zene és a szöveg. El tudnám képzelni Tóth Gabi előadásában, úgy aztán biztos, hogy ütős lenne. :) Kellene hozzá Gabi személyisége, ami ebből az egyébként Barbie-szépségű lányzóból hiányzott.
Veca nem igazán tetszett. Nekem tényleg olyan érzésem volt a dal alatt, amit aztán valamilyen formában meg is fogalmazott a zsűri, hogy ez egy kicsit sok. Nem nagyon éreztem át, mit is akar mondani (még jó, hogy az elején elmondta), így aztán az sem volt vigasz, hogy amúgy még mindig ugyanolyan szép hangja van, mint eddig, és mozogni is jól tud.
Ez a ByeAlex is kellemesen meglepett. Mert ugyan nem ítélj elsőre, ezt igazán tudhatná az ember Susan Boyle óta igazán, de amikor megláttam abban a szemüvegben, sapkában, szőrösen, gondoltam magamban, hogy Te jó ég.. közben inkább figyeltem, hogy az a Zoohacker, akinek komolyan benne van a keze az én egyik kedvenc számomban (Best Friends) milyen nagyon fiatal. Aztán elkezdődött a zene...(a zene szó alatt elbújik a link, hallgasd csak meg) és azon kaptam magam, hogy tetszik.
Akit viszont én magamban a mai nap vesztesének tekintek, az Éliás Gyula. Mert engem lenyűgözött az, ahogy énekelt, nekem úgy tűnt nagyon is profi a színpadon is, a száma is olyan kis fülbemászó. Őt én szívesen becseréltem volna Veca helyett. :)
Ja, és a múlt héten elfelejtettem említeni a zsűriben Rákai Philip-et. Szerintem tudom miért ül ott. Amellett, hogy egy ország nézett utána mi a jó ég lehet az az intendáns, ami az ő foglalkozása (vagy csak én nem tudtam?)... egész biztosan azt hivatott képviselni, hogy az én generációm, aki már kinőtt a Compact Disco-s fiúkból érezze már magát elbűvölve ennek a Philipnek a tekintetétől. Persze, viccelek, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy szakmai vonalon teljesen jó ember ő itt. Amúgy ez a Philip cseles ember... mert Kálmánként született, aztán mégis valahogy Philip lett belőle. És, ha már utánanéztem, akkor elmesélem, hogy az intendáns jelentése: felügyelő, sáfár, valamely közintézet, különösen a szinházak legfőbb hivatalnoka.(forrás: http://kislexikon.hu)
Összességében ez is egy jó kis szombat esti Dalolászás volt, és elégedett is vagyok a továbbjutókkal. De egyre kevésbé tudom, kinek kéne mennie Malmőbe. De majd megtudom időben ezt is.
Na és hadd halljam, ki nézte?

10 megjegyzés:

  1. Kár hogy oda ültél.:P :):) Nem tehetek róla a hátamon a szőr. :) Na jó, igérem youbuton meghallgatom őket, hátha.:)

    VálaszTörlés
  2. Részben csak mert megint vendégeink voltak...
    ;)

    VálaszTörlés
  3. Ezt most én is láttam elejétől a végéig.
    Néhány ponton nem egyezik a véleményünk, pl. nekem Éliás Gyula nagyon nem jött át, nekem olyan nótatévés volt inkább. ByAlex tényleg jó volt, csak szerintem ez a dal nem egy ilyen fesztiváldal, mert ha elképzelem, hogy mondjuk csehül kéne ugyanezt meghallgatni, akkor már nem lenne olyan jó. Itt meg pont az számít szerintem, hogy elbűvöljük a külföldi közönséget.
    Nekem Völgyesi Gabi volt a kedvencem, de ő nem jutott tovább :(
    Veca nekem sem jött be.

    VálaszTörlés
  4. Hmmm, hát én elaludtam...ez számomra egyenértékű azzal, hogy nem kötött le.
    A másik szintén szvsz, hogy a dal tartalmi mondanivalója kint semmi sem lesz, hanem a dallam, a fények, a show, őszintén ezen a téren nekem még senki nem jött be.

    VálaszTörlés
  5. Jelen!

    Gáspár Laci nagyon belekezdett rögtön az elején, szerintem szuper volt. Aki a végén legyőzte, András, szerintem nem érdemelte meg a 48 pontját, jó kis szám, de annyira nyálas, hogy már folyik, ott csodálkoztam az értékelésen. Nem azt mondom, hogy sokkal kevesebbet kellett volna kapnia, nem, jó volt, de nem ilyen majdnemtökéletes azért szerintem :)

    Veca tetszett, de tényleg sokfélét akart egy számban. Kicsit lehetne rajta finomítani, de remekül énekel, jó a látvány, szerintem igazi eurovíziós szám.

    Alex nagyon bejött :) Tényleg nem egy fesztiválszám, de imádnivaló, és ha ebben az évben pont ezt szeretné a közönség, akkor akár ott is lehet a helye, nagyon eredeti.

    VálaszTörlés
  6. Én nem! Már egy kicsit unom, amúgy meg vicces, ez a sok csatorna, egy normális műsor sincs benne.:-( De ez egy másik kérdés lenne....

    VálaszTörlés
  7. Abszolút egyetértek!!! Itt-ott. :) Veca engem határozottan idegesített, nagyon sok volt. Éliás-t pedig imádtam, bár elfogult vagyok, mert fantasztikus a hangja. Kár, hogy nem ment tovább. :(( Nekem az az Alex viszont unalmas volt...nem jött be egyáltalán. Ugyanez a véleményem a többiekről is sajnos. Megszokott, sokszor hallott dallamok----halál unalom. Igazából csak azért néztem, mert mindig vártam valamire...ami nem jött...vasalás alá viszont jó műsor volt, nézem legközelebb is. :)

    VálaszTörlés
  8. Nem nézek ilyeneket soha, az utolsó ilyesmi, amit néztem, a Megasztár-2 volt. Annyira irritál ez a véresen komolyra vett versengés, hogy tőlem lehet bármilyen tehetség valaki, nem érdekel. Ha meg annyira szupertehetség valóban, akkor úgyis látni és hallani fogom, mert a csapból is folyni fog. Egyébként pedig szerintem az Eurovízióra évek óta nem igazán odavalókat küldünk ki, adja az ég, hogy most másképp legyen.

    VálaszTörlés
  9. Hű, micsoda szigorúság van itt mindenkitől. :D Nem tudok ilyen magasröptű dolgokban gondolkodni, hogy mi kéne a tévébe ez helyett, mert én továbbra is a saját szórakoztatásomért nézem. Mint ahogy zenét is ezért hallgatok. És nekem ott elfér az ezerféle ugyanolyan is, ha az jól hangzik.
    De amúgy a Fölszállott a páváról kéne küldeni valakit? Mondjuk egy olyan valaki ellen, mint tavaly Loreen volt (aki aztán meg is nyerte)
    Alex pedig igen vicces lenne, ha végül őt juttatnák ki.. :D :D :D

    VálaszTörlés
  10. Én annak örülök, hogy neked tetszik de tényleg!:-) Nem vagyunk egyformák, nekem meg ott a távkapcsoló gombja, max átkapcsolom, vagy ki!:-))))

    VálaszTörlés