2013. jan. 27.

Mérleg

Elkövettem ma egy hibát. Lehetett volna több is, úgyhogy akár örülhetek is ennek. De nem igazán villanyozott fel ez az egy hiba. Nagyon nem. Ráálltam a mérlegre. Eddig egészen komoly magabiztossággal mindig úgy saccoltam meg a súlyomat, ahogy a ruháim álltak rajtam. Most sem tűnt vészesnek a helyzet, mert még mindig van farmerom, amit nem győzök rángatni magamon, mert lecsúszik. Na, hát az ütő állt meg bennem, ahogy a kijelzőre néztem. Mert híztam. Ha a ruharéteget leszámítom a súlyomból, akkor is két kilót minimum. És nem a minimum súlyomra jött ez fel, mert a felső határon mozgok évek (évtizedek) óta.
Nem látszik ám (nagyon), de azért ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor mégis.. mert na mit gondoltok hova jöttek ezek a kilók? Hát igen.. a hasamra és a fenekemre. Pedig lennének tippjeim hova mehetne...
Nem is a két kiló még, ami gáz. Meg nem is az, hogy most már akkor a nagyon ideális testsúlyomhoz képest van rajtam több, mint tíz kiló.. hanem az, hogy ha most nem kapom össze magam egy kicsit, akkor tíz-tizenöt év múlva úgy fogok kinézni, mint anyám. Aki mindig sopánkodik, hogy "jajj milyen kövér vagyok" de soha életében nem tett érte semmit, hogy ne legyen az.
Nem is kell messzire mennem működőképes életmódreceptért. Elég csak körülnéznem a háztartásunk táján. És ez mind szép és jó is. Lenne... ha nem máris azért nyöszörögnék magamban, hogy akkor mi lesz a nutellás croissant-nal, meg a csokitortával, meg.... Hülyeség, tudom. Mert éppenséggel ehhez is csak én kellenék.

De hátha lemegy ez magától is...

3 megjegyzés:

  1. "Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, téves válasz." :))

    VálaszTörlés
  2. OHHH!Megint, mintha én irtam volna...:-(( Rajtam is ennyi van kb. feleslegben....én még reménykedek a tavaszban...no meg, ha egyszer nem lesz már cicis a legkisebbikünk, akkor talán hozzáfoghatok másként étkezni...:-)))
    Addig is kitartást kívánok neked is. Nekem amúgy a lugositás bevált.:-))Anno a 2. leánykánál.:-))

    Legyen szép estéd...és legközelebb ne állj rá a mérlegre!!!:-))) Én is kerülöm mostanában nagy ívben.:-)))

    VálaszTörlés
  3. MJ, ez jó. :)
    Csilla, köszi. Egyenlőre fejben alakulok át.. a mérleget meg kerülöm nagyívben. :)

    VálaszTörlés