2013. jan. 28.

Kritika

Továbbra sem értek egyet azokkal a feltételezésekkel, hogy a mostani gyerekeknek milyen könnyű dolguk van, és milyen jó nekik. Úton-útfélen hallja az ember, hogy bezzeg nekik aztán könnyű.. mindent megkapnak,  minden a szájukba van rakva. Naigen...
Csakhogy: amikor ők elkezdték megkapni ezt a mindent, akkor ők még nem kérték. Ja, hogy abból, hogy mindent odapakoltunk nekik, ami csak szem-szájnak ingere egyenesen következett, hogy úgy is gondolták, hogy akkor nekik minden jár...?
De nem is ez a lényeg, mert azért tárgyakkal kapcsolatosan az ember tud korlátok között maradni, ha másért nem is, hát akkor azért, mert a pénztárcája megszabja azt a bizonyos korlátot. Ugyanakkor nagyon nem lehet könnyű most gyereknek, kamasznak, vagy akár csak fiatal felnőttnek lenni. Én úgy látom, az én gyerekeim sokkal többet tanulnak, mint én. Vagy ha nem is többet esetleg mennyiségileg, de mindenképpen mások lettek az elvárások. Szülő is, tanár is, mindenki valahogy többet vár tőlük (tisztelet a kivételnek, ugye).
 Mindezt úgy várjuk el, hogy mi, felnőttek képtelenek vagyunk normális példával elöl járni. Mert ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy azt látják, hogy négyévente szidják a felnőttek az épp aktuális politikai vezetőket. Morgunk, ha menni kell dolgozni, és kétségbeesünk, ha nem mehetünk. Nincsenek normális emberi kapcsolataink, mert semmire nem érünk rá. Rohanunk egész nap, jó esetben azért este van időnk leülni egy kicsit, rosszabb esetben olyankor sem. Frusztráltak és idegesek vagyunk, ha csekket kell befizetni, ha sorba kell állni, ha a zöldségesnél kettővel többen vannak előttünk. Semmivel nem vagyunk elégedettek. Nagyon kevés olyan ember van (és én sem tartozom ebbe a kevésbe), aki mondjuk egy-egy nap végén azt gondolja, hogy de jó, hogy ez a nap is megtörtént. Túlélésre játszunk, fizetéstől-fizetésig.
A gyerekeink pedig, mint jó radarok ezeket a dolgainkat szépen lekövetik, lemásolják, és csinálják. Ennek az eredménye lett egy roppant felvilágosult, öntudatos és roppant kritikus gyerektársadalom. A kétévestől a 18 évesig mind egytől-egyik. Ők azok, akik hangot is adnak annak, amit mi az orrunk alatt mormogunk. Akik nem hagynak szó nélkül semmit, és nem állnak be a sorba addig, amíg nem derítik ki az értelmét. Egyre kevesebbet játszanak önfeledten, mert az ő életükbe is beköltözött a félelem, amit mi közvetítünk feléjük nap mint nap. Annyiban mások, hogy a félelmeiket másképp vezetik le. De épp abból adódóan, hogy ők még gyerekek, elég széles skála van arra, hogy hogyan is. Meggyőződésem, hogy egy boldog és kevésbé frusztrált társadalomban sokkal kevesebb magatartászavaros és tanulási zavaros gyerek lenne.
Lehet, hogy nekik van digi tv-jük, meg szélessávú internetük, sőt, wifin is bármikor tudnak netezni az okostelefonjukkal, vagy az iphone-ukkal. Játszhatnak konzolon, meg ps3-on, meg hálóban, meg akárhogyan. Olyan információkhoz jutnak hozzá két kattintással, amit mi még órákon keresztül keresgéltünk a könyvtárban.
De vajon tényleg az ő felelősségük lenne ez? Mi akasztottuk a nyakukba ezt a terhet, és mégis azt várnánk tőlük, hogy ők mutassanak nekünk példát.
Néha szégyellem, hogy felnőtt vagyok, és kedvem lenne bocsánatot kérni a világ összes gyerekétől, amiért nem hagyjuk őket nyugodtan gyereknek lenni.
Ennél a bejegyzésnél fokozottan igaz, hogy ez csak az én véleményem, nem szól senkiről és nem is utal senkire.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon elgondolkodtam, amit írtál! Minden szavaddal egyet értek, bár csomó mindent nem tudok, mik azok a kütyük amit leírtál.:-)))
    DE, elgondolkodtam az én gyerekkoromon is...sokmindent írhatnék..:-( Akkor is voltak szakadékok gyerekek között. És valóban nem könnyű a mai gyerekeknek...

    VálaszTörlés
  2. Teljesen egyetértek minden soroddal! Hidd el, nem csak te vagy egyedül aki így gondolja :(

    VálaszTörlés
  3. Nem csak a tied. Az enyém is! Minden mondatoddal egyetértek! Az óvónőtől kezdve a tanárokig, mindenkinek az orra alá kellene ezt rakni amit írtál! Azt hiszem ki is rakom a munkahelyem üzenőfalára!

    VálaszTörlés
  4. "Meggyőződésem, hogy egy boldog és kevésbé frusztrált társadalomban sokkal kevesebb magatartászavaros és tanulási zavaros gyerek lenne."
    A többivel is egyetértek, de ez a mondatod az összefoglaló lényeg!

    VálaszTörlés
  5. Én is egyetérteni tudok, sőt, igyekszem nagyon küzdeni ezek ellen a saját életemben. Annyira szeretném, ha csak egy kicsit sikerülne...

    VálaszTörlés