2013. jan. 30.

Kiskedvenc

Előrebocsátom, hogy amikor én még kislány voltam az én csodás gyerekeim még csodálatosan kicsik voltak, én sem tudtam elképzelni, hogy ez majd valaha téma lesz nálunk. Mert mindig, mindent egyformán kaptak. Ami ugye nem azt jelenti, hogy mindig volt három tökegyforma valami, de ha pl. joghurtot kaptak, akkor mindenki kapott olyat, amit ő szeret. Ezeken túl pedig igyekeztünk mindig a többit is egyensúlyban tartani. Ami a lelki törődést és egyebeket illeti.
Minden bizonnyal van valami, amit nem jól csináltunk, csinálunk ezügyben... (tudomám, hogy csak rossz korban vannak), mert csak a múlt héten mindenki előhozakodott ezzel így, vagy úgy.
Patrik, miután megkértem, hogy pakoljon el valamit, lazán közölte, hogy az a Rolié. Mondtam, oké, de azért pakolja el. "Ja, mert ő a kis kedvenced, neki nem kell?"
Erik, miután újfent kiveséztük, hogy miért is nem kell neki még telefon, és legfőképp nincs szüksége egy nokia lumia-ra (okostelefon), csípőből közölte, hogy "Perszeeeee, a kiskedvencetek, a Patrik, neki bezzeg már van mióta...." Aki ismeri őt, hallja most ehhez az összes hangsúlyát. Leírhatatlan és felülmúlhatatlan. :D
És Roli, amikor nem engedtük játszani a számítógépen tovább, mert át kellett adnia a gépet Patriknak: "Mindig ennek a kockafejűnek kell itt ülni. Mert ő a kedvencetek." Nos, neki is van egyfajta dühös sértett hangja...
Nem vettem ezeket magamra, mert tudom, hogy nincs igazuk. Ugyanakkor tudom, hogy igazuk van pillanatnyilag, mert én is sokszor éreztem azt, hogy mindenkinek van egy kedvence, csak senkinek nem én vagyok az.
Azért azt újfent leszögeztem, hogy nincs egy kedvencem sem közülük. Vagy mindhárom, ha mindenáron lenni kell, vagy senki. Majd egyszer elhiszik ezt is. Én akkor is itt leszek (remélem). Bár... a koromhoz kapcsolódóan van egy friss beszólásom Rolitól... akinek ma előkerestem az Ablak-Zsiráfot. Sikerült egy olyan példányt találnom, ami még az enyém volt, bele is van írva a nevem. Roli örült neki, megnézegette, megállapította, hogy a-s voltam. Aztán kicsit később megkérdezte: "Anya, Te mikor kaptad ezt a könyvet?"
"Szerintem 1988-ban- válaszoltam." "Mikor? Ezernyolcszáznyolcvannyolcban?"-kérdezi izgatottan. Mondtam, hogy na neeeem, azért olyan öreg mégsem vagyok. :D

2 megjegyzés:

  1. A fiam 26 lesz, a lányom 16 múlt,. Más kor, más világ, soha nem kivételeztem, hisz más korosztály, más igények. Sőt nehezített a nem-béli különbség, de a fiú azért néha ledöf, hogy a lányt kímélem. pedig én nem úgy látom. Szerintem ez a "rivalizálás" a fiaid között idővel elsimul, csak addig az anyai szívnek hányszor kell összetörni...

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem, ez természetes minden családban. Én is ezer olyan helyzetet tudnék felsorolni, amikor úgy éreztem, az öcsém a kedvenc.
    (Néha még ma is érzem ezt, de csak nagyon halkan mondom...)

    VálaszTörlés