Hó-hó-hó-hó

Nem túlságosan nagy csoda így januárban, hogy az ember arra ébred, hogy belepte a hó. (úgy egyébként meg, azt tudtátok, hogy 1987-ben pontosan ezen a napon volt az a hatalmas hó?) Én személy szerint továbbra is szívből gyűlölöm a telet is, meg a havat is, de ha már úgy adódott, hogy a világnak azon a felén élek, ahol előfordul az ilyesmi, hát akkor kénytelen vagyok elfogadni.
Az viszont már a csúcsok csúcsa, ami ezzel az egész hómizériával jár. Túl azon, hogy naná, hogy sehol nem készültek fel rá, és országszerte okozott fennakadást, meg késést, meg mindenfélét (de legalább volt egy nap, amikor mindenki egyetértett abban, hogy mindenki elmehet a francba, aki nem készült fel). Ezeken én elég hamar felülkerekedtem, már csak azért is, mert éppenséggel nekem semmi fennakadást nem okozott a dolog.
De azért sikerült most is családi tragikomédiát rendezni a hóhelyzetből. Mert reggel fél hétkor, amikor még épp csak kezdtünk magunkra találni a reggeli kávénk mellett (najó, Balázs eddigre már a reggelin is túl volt, úgyhogy csak én voltam az, aki még félkómában volt) már meg is állt mellettünk a nagyanyám valami seprűvel vagy mivel a kezében, hogy ők (nagyapámmal) már reggel öt óra óta a havat "puculják". Persze a húgoméknál a szomszédban kezdtek, az utcafronton, mert "mitszónak" ha nem lesz meg. Kellőképpen fásultak vagyunk már az ilyesmiben, úgyhogy szó nélkül hagytuk. Mi mindketten úgy gondoltuk, hogy elég nekünk most csak egy csapás, amin a kutyák hátramennek elvégezni a dolgukat, meg egy, amin mi kijutunk az udvarból, hogy a gyerekeket iskolába vigyük. És majd amikor már nem szakad a hó, és lesz értelme, akkor eltakarítjuk. Természetesen mire a hó elállt, addigra nálunk már a hó nagy tömbökben állt itt-ott. És kezdődött a sóhajtozás. Aztán, ha már elállt, akkor elkezdődött a következő felvonás. Az egyik tömböt elvinni A-ból B-be. Nem mintha nem lenne mindegy neki, hogy hol fog elolvadni... neeeem, külön át kell lakoltatni. Nos, ez is megvolt. Eddigre már még tizenháromszor hallottuk, hogy "a K. még az orrát sem dugta ki (sógorom), azt aztán nem érdekli, ha belepi a hó sem", meg hogy "elpucultam én már öt óra után a járdát".
Mire mindenki lehiggadt, vagy legalábbis leállította magát, addigra jött a következő generáció, aki úgy gondolta, hogy "Miért pont ide kellett neki hordani, hogy majd minden ide folyjon?" és fogta, és B-ből C-be dobálta át a havat. Hogy elég mókás legyen, még ő sem mulasztotta el megjegyezni, hogy "bezzeg ő ezt is megcsinálta"
Mindezek után az én megátalkodott gyerekeim hazajöttek az iskolából, és legnagyobb örömömre   kimentek a hóba játszani. Szinte hallottam ahogy a falon túl a nagyanyám szidja őket, amiért a szépen "lepucult" járdára visszahordják a havat. És bingó! Nem sokkal később már jött is az info, hogy tényleg...
Estére pedig már szakad az eső. Úgyhogy mondom én, hogy ezzel a hóval csak a baj van. Mert nem elég, hogy esik, és hideg van, meg külön műsorszám is van neki kreálva, még most majd olvadni is fog. Már látom, ahogy hetekig söprögetik a vizet, és terelgetik a megfelelő irányba...
Lehetne már nyár...