Ez még évekig téma lesz...

Mostanában még jobban ráérek gondolkodni, mint egyébként szoktam, és ebből bizony súlyos dolgok jönnek ki néha. Jó sokat gondolkodtam megint az iskola-témán. Mert ugye adott volt most a félévi eredmények kapcsán levonni bizonyos tanulságokat. De túllépve a jegyeken, és nem a bizonyítványban szereplőkre gondolok csak, azon tűnődtem, hogy vajon mikor lett ilyen a helyzet, hogy mostanában valahogy a gyerekek nagy többsége négyes-ötös tanuló? Félreértés ne essék, nem bajom ez, csak olyan fura. Mert amikor én jártam iskolába, akkor bizony még volt olyan a matekórán, hogy a három padsorban úgy ültünk, hogy balra a leggyengébbek, középen a közepesek, és jobb oldalon a jók. Volt olyan, hogy a középső padsor meg volt osztva, de általában úgy is töltöttük meg a padokat, ahogy a "beosztás volt". Tehát mindenféle gyerek volt köztünk.
És mindezt még sokkal tovább gondoltam olvasgatva az oktatási változásokról, meg felsőoktatási ponthatárokról. Csak a saját példánknál maradva, nekem speciel fogalmam sincs, mit mondhatnék a gyerekeimnek, mifelé kéne orientálódniuk? Mert az egy dolog, hogy most a jó tanulók közé tartoznak, de Erik pl. utál tanulni, és igen komoly motivációt igényel ahhoz már most is, hogy olyat is megcsináljon, ami nem érdekli. Mi lesz vele akkor, ha még mondjuk minimum tíz évig tanulnia kell? Mert jelen esetben egy szakma megszerzésekor húsz éves az ember minimum. És akkor még csak egy középfokú végzettsége van, ami jelen helyzetben itt, Magyarországon leginkább semmit nem ér. Egyszerűen nem értem, miért kellett megszüntetni azt a fajta klasszikusnak számító szakmunkásképzést, ami régen volt? Nem mindenki alkalmas az évekig tartó tanulásra, de ettől még lehetséges az, hogy egy olyan területen, ami őt érdekli, szárnyra kap és egy kiváló szakember lesz belőle. Simán el tudom képzelni azt a helyzetet, (és nagyon szigorúan csak a saját példánknál maradok) hogy majd a jövőben az értelmiségi Patrik fiamnak Erik fog minden gyakorlatias problémáját megoldani. Egyszerűen csak azért, mert ő ezekben a földhözragadt dolgokban sokkal jobb. De maradjunk a tanulásnál. Akárhogy csűröm-csavarom magamban a témát, most úgy áll a helyzet, hogy akármennyire is ellenkezik minden eddigi elvemmel, arra kell "rászorítanunk" a fiainkat, hogy "vérrel-verejtékkel" is akár, de hozzák ki magukból mindig a létező legjobbat. Nem tudjuk, hogy a sok jó között mi fog számítani majd végül, és fogalmunk sem lehet róla, mi lesz az a szakma, vagy akárcsak egy szakirány, ami majd körülbelül tíz-tizenkét év múlva kelendő lesz, és ugyanúgy fogja biztosítani nekik a megélhetést, mint a megelégedettséget.
Persze, az, hogy mindig arra kell törekedni, hogy a tudásunk legjavát nyújtsuk, az valamiféle alap már. De ezen túl azért én szomorú vagyok egy kicsit emiatt... mert amikor mi voltunk általános iskolások, még nem kellett ennyire szigorúan teljesítményorientáltnak lenni, és mindenáron négyest meg ötöst szerezni. Belefért a lazaság, és néha egy hármas, urambocsá még egy rosszabb jegy is. Nem vagyok álszent, nekem bizony hetedikes koromban már virítottak a hármasok az ellenőrzőmben. Igaz, nem is várták el tőlem, hogy pl. földrajzból is négyes-ötös legyek, mert akkor már körvonalazódott, hogy mi is akarok lenni, és tudtuk, hogy a földrajz pl. már nem sokáig kell nekem. De még ha nem így lett volna is, akkor is sokkal több minden belefért egy-egy napba, mint most a gyerekeimnek.
És akkor még itt van az a fajta szembesülés is mindennel, amiket nap mint tapasztalok álláskeresés közben. Mert kérem, itt nem kell magyarul tudni. Jelennek meg úgy álláshirdetések, hogy hemzsegnek a helyesírási hibától, és van képük a pozícióhoz elvárásként támasztani a c típusú angol nyelvvizsgát. Az pedig elég alap, hogy egy sima ügyintézőnek is, akinek a feladatai a hirdetés szerint postázás, iktatás, számlák kezelése felsőfokú szakirányú végzettség KELL. Minek?
Kicsit kiábrándult vagyok amúgy, mert úgy érzem, ez az eredménye a nagy értelmiségi forradalomnak. Itt rohangálnak diplomával és nulla szakértelemmel, gyakorlati érzékkel kismillióan (bocsánat mindenkitől, ez csak egy durva általánosítás), akik egyébként nem mennek el ezekre a helyekre, mert a többség ugye minimálbéres állás (és nem ezért tanultak ennyit), azok pedig, akik rátermettek lennének, nem felelnek meg. Nem vagyok a tanulás ellensége, hiszen én is azt vallom, hogy minden megszerzett tudástól csak több lesz az ember, azt már soha senki el nem veheti tőle. De azt hiszem, kéne egy egészséges határvonalat húzni. Mert ez régen valóban jól működött. És abban a jól működő világban az nem fordulhatott elő, hogy három nyelvvizsgával és két diplomával valaki elmenjen külföldre szállodát takarítani. Ahogy az sem, hogy a vízvezetékszerelő ne tudta volna ránézésre egy lefolyócsőről, hogy mekkora, és milyen kisbigyó kell  hozzá.
És hogy mit fogok mondani a fiaimnak, mik legyenek? Őszintén? Halvány fogalmam sincs. De majd támogatom őket akármi lesz is, az egészen biztos.