2013. jan. 4.

Én is jártam Öszödön

De legalábbis úgy csinálok, mint ahogy abban az elhíresült beszédben elhangzott. Hazudok éjjel-nappal.
Nektek is, élőszóban is, magamnak is. Mert itt bizonygatom, hogy minden szuper, minden fasza, erős vagyok, nem érdekel, keresek, lesz hamar másik. Nem sírok, hanem nevetek. Kifelé. Nem omlok össze, hanem a tettek mezejére lépek. És pozitívan gondolkodom, hogy bevonzzam magamnak az újabb munkahelyet.
Ugyanakkor ez mind csak egy felvett viselkedés. Belül tombolok, fáj, zokogok és őrjöngök, amiért már megint én kerültem ebbe a helyzetbe. Félreértés ne essék, nem kívánom én ezt senkinek sem. Továbbra is az van, hogy a tény, hogy most épp nincs hova mennem dolgozni, az a fájdalmas, nem a hely hiányzik. Annyira azért nem vagyok hazug, hogy most hirtelen kiderüljön mennyire szerettem csinálni, amit csináltam.
Ma nettó négy órát töltöttem álláskereséssel az interneten. A szemem jojózott a böngészéstől, és nem találtam egyet sem, amire jelentkezhetnék. Illetve de... Zalaegerszegen. Elképesztően senkinek érzem magam épp. És ne mondja nekem senki, hogy na, most kell kihasználni az időt, és tanulni, legalább nyelvet, mert hogy is tenném, amikor még a keresetem sem lesz? Akkor majd nyelvórákat veszek?
De lehetek direktmarketinges, vagy épp f**d***nt*s, mert ők már megtaláltak. Kellően kétségbeesettnek tűnhetek, így alkalmas lennék. De az megint nem az én asztalom. Válogatós vagyok? És erre is jöhetnek nekem a lenéző, kioktató dumák, hogy nem is akarok igazán dolgozni, mert ha akarnék, akkor kihasználnám a lehetőséget, és most belevágnék, mert semmi nem történik véletlenül, és pont most hétfőn már mehetnék is a tanfolyamra.
És ez még csak a kezdet. Én meg máris kiborultam. És haragszom. A világra is.

No mindegy. Bocs, de hazajöttem Öszödről. Mégiscsak jobb így.. Őszintén.

14 megjegyzés:

  1. Kedves Dius!

    Megértelek és nem is lepett meg a dolog. Várható volt, hogy az ünnepek után, mikor jönnek a hétköznapok rádtör ez az érzés. Nem fárasztalak semmilyen légy pozitív, vonzd be, minden okkal történik stb. stb. dumával. Csak így virtuálisan mellédkuporodok és átölellek. puszi: Zsuzsi

    VálaszTörlés
  2. Megértelek. :(
    (((((ÖLELÉS)))))

    VálaszTörlés
  3. Semmi jobbat nem tudok írni, mint előttem tették. De nagy ölelést tőlem is kapsz!!!!

    VálaszTörlés
  4. Drukkolok Dius!
    Én már előre rettegek, hogy mi lesz velem, amikor majd nemisolyansokára munkát kell keresnem.
    Bébisitterkedésre nem gondoltál? Biztos felétek is vannak olyan családok ahol jól jönne egy kis segítség.
    Nekem jól jönne, csak hát tőlünk olyan messze vagy:((((

    VálaszTörlés
  5. Dius! Én azt gondolom, hogy a kicsillagozott munka nem való bárkinek és nem szól másról csak a sok munkát kereső elkeseredett embertől beszedik a tanfolyam díjat aztán meg belökik őket a pocsolyába és dolgozz.... Én tudván tudom, hogy nem az én világom lenne és szerintem a Tied sem.
    Amúgy ugyan az jutott eszembe amit Bea írt.. egyrészt gyerekfelügyelet másrészt miért is nem laksz itt a városban.... ;)

    VálaszTörlés
  6. Megértelek és ölellek, tudom, hogy nagyon nehéz, tényleg. Nekem is egy élmény lesz majd öt év kihagyás és két újabb gyerek után keresgélni...

    Ingyen tanulni nem akarsz addig is? Vannak ilyen netes tanfolyamok, meg regisztrálj munkanélkülinek mindenképp, és ott is találhatsz valamit!

    VálaszTörlés
  7. Jövök én is kuporodni, meg ölelni. Másban sajnos nem tudok segíteni. Szörnyű állapot ez, a férjemmel mi is megjártuk. Nem most, de még mindig erezzük a hatását.
    A gyerekvigyázósdi tényleg nem rossz ötlet! Van valami ilyen lehetőséged?
    Tarts ki, Dius!

    VálaszTörlés
  8. Hasonló helyzetben lévőként tudom milyen nehéz állást találni. Nem tudok okosat mondani így csak kuporodok és ölellek én is!

    VálaszTörlés
  9. Mi hasznosat/nyugtatót/biztatót írhatnék? Itt vagyok, itt vagyunk...legalább írd ki magadból!

    VálaszTörlés
  10. Nagy ölelés. Sztem írd le, mi az, ami passzolna. Hátha vki lát vhol vmit.

    VálaszTörlés
  11. Én pár éve végigcsináltam ezt... tudom miről beszélsz... neten szerintem nem lehet állást találni,a újsághirdetések mire megjelennek az állások már betöltődtek... ISMERŐS én ebben hiszek, minden ismerősödnek mond el, hogy állást keresel, minden helyre ami passzol neked küldj be önéletrazot, mert van ahol ha egy állás megürül, kinyitják azt a fiókot. Egyszer engem hívtak így évekkel azután, hogy beadtam :) de új állásom úgy lett, hogy egy régi megrendelőm tudta, hogy keresek, és szólt, hogy ahol ő van ott van...
    Kitartás! Meg lesz az :) Tessék ide is megírni, milyen állást keresel, hol... Sok jó ember van, kicsit láthatatlanok és csak akkor kerülnek elő mikor kell, de még vannak :)

    VálaszTörlés
  12. Dius kedves!

    Jövök én is kuporodni, meg ölelni - már kész tömeg leszünk!!!
    Szeretettel,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  13. Olyan drágák vagytok... köszönöm a rengeteg ölelést, nem bánom a tömeget, ez most pont kell nekem. :)
    És már nem bánom, hogy őszinte voltam.(pedig tegnap este majdnem visszatöröltem az egészet)
    Bébiszitterkedésre nemigen van igény itt nálunk, pedig az biztos jó lenne. :)
    Netes tanulás? Még idáig nem jutottam el.

    VálaszTörlés
  14. Csatlakozok a "tömeghez"! Hanem egyben biztos vagyok. Megoldod. Nálad nem megoldódik, hanem megoldod Te!

    VálaszTörlés