2012. dec. 17.

Szavakból lett...

Dóri az utolsó munkanapját töltötte a cégnél. Magában mosolyogva érkezett már reggel is, évek óta erre a napra várt. Megsimogatta alig domborodó pocakját, és csak félig figyelt a telefon másik végén egyfolytában panaszkodó munkavédelmi felügyelőre.
-Mondja meg a főnökének, hogy jegyzőkönyvet kellett felvennem az érintésveszélyes ütvefúróról, és azonnal eltávolíttattam az építkezésről. Ide kell hozni egy másik gépet, különben mára leáll a munka is.
Dóri letette a telefont, és tárcsázta a főnöke mobilját, hogy tájékoztassa az eseményekről.
-Fontos legyen!- szólt bele pattogó hangon a főnöke- Itt ülök a bankban az átkozott devizahitel miatt.
Dóri átadta az információt, majd meg sem várva főnöke dühödt szóáradatát, lerakta a telefont. Nem akarta, hogy elrontsák a napját. A nap hátralévő részében befejezte az összes munkáját, gondosan lefűzte a számlákat, az átutalási megbízásokat a főnöke asztalára készítette az elkészült árajánlatokkal együtt. Négy órakor összepakolta az asztaláról a személyes tárgyait egy kis dobozba. Fél ötig várta, hogy valaki azért még bemegy hozzá elköszönni, de senki nem érkezett. Így aztán felöltözött, bezárta az irodát, és a kulcsot bedobta a cég levesládájába. Kicsit keserű szájízzel ment az autója felé. Ugyan nem várt semmi ajándékot, vagy külön elismerést, de jól esett volna, ha az eltelt hét év emlékére legalább elköszönnek tőle. De ez az átka annak, ha egy építőipari cégnél dolgozik valaki egyedüli nőként.
Otthon lepakolt, készített magának egy csésze teát, és azzal a jóleső érzéssel ült le a kanapéra, hogy mostantól négy hónapon keresztül minden idejét annak szentelheti, hogy a házukat csinosítsa, berendezze a gyerekszobát. Sok év után az első olyan karácsonyuk lesz, amikor majd ő látja vendégül az egész családot. Rengeteg terve volt, amikhez napról napra csak gyűlt még pár. Gondolataiból a telefon csörgése zökkentette ki.
-Szia, szép kismama!- köszönt neki szeretettel teli hangon a férje- Van kedved megünnepelni az utolsó munkanapodat?
-Gondolod, hogy van ezen mit ünnepelni?- kérdezte Dóri
-Miazhogy! Mindenképpen. Mára csak abból az alkalomból is, hogy holnaptól minden munkanapom után az én világszép feleségem főztje vár otthon.
-Hát, oké. Hová megyünk?
-Törpapa éttermébe. - mondta Tamás Vegyél fel valami csinit. Egy óra múlva otthon vagyok érted.
Ezek után Dóri lezuhanyozott, és készülődni kezdett. Nem minden ruhája volt jó már, így elég nehezen talált egy olyat, ami csinos is, és mg nem is úgy mutat benne, mint egy kilövésre váró műhold.
Tamás pontosan ötvenöt perc múlva megállt a ház előtt. Még bement, hogy letegye a táskáját, amiben természetesen megint lapult még egy kis munka, amit este fog megcsinálni.
-Szia, Drágám!- csókolta meg Dórit- Indulhatunk?
-Persze, csak egy pillanat.- Dóri még a tükör előtt állva a fülébe dugta a bolondos, csengettyű formájú fülbevalóját.
Az étterem felé menet megbeszélték a nap eseményeit.
-Azért azt hittem, a fiúk legalább egy "Isten veled" erejéig beköszönnek ma.- mesélte csalódottan Dóri- De senki nem jött.
-Biztos sok dolguk volt ma.-mondta Tamás- Majd eljönnek babalátogatóba.
-Na persze.- mondta Dóri-Addigra azt is elfelejtik, hogy a világon vagyok.
Az étteremben Tamás céltudatosan egy különterem felé indult, kézen fogva Dórit, aki már épp szólni akart a férjének, hogy szerinte ott nem kapnak asztalt, amikor a különtermet leválasztó függöny mögül előlépett a főnöke.
-Sziasztok!- mosolygott rájuk kedvesen- Már vártunk benneteket.
Dóri teljesen összezavarodva lépett be a terembe, hogy egy pillanattal később könnybe lábadt szemekkel csapja össze a kezét. A termet megtöltötték a kollégái, feleségeikkel együtt. Az asztalfőn a szék kék és rózsaszín lufikkal és pántlikákkal volt feldíszítve.
-Istenem. -suttogta Dóri- Ezt el sem hiszem.
-Pedig hidd csak el, kedvesem. -lépett mellé a főnöke- Egy hónapja ezt szervezzük a hátad mögött.
Az épíkezéseken dolgozó férfiak szeretettel mosolyogtak a meglepettségén, mindegyikőjük öleléssel köszöntötte, és máris hiányolták a mindennapjaikból. Dóri egész este sütkérezett a szeretetükben.
A főnöke nagyon kitett magáért. Az étel fantasztikus volt, előételként sajt-tálat kaptak, főételként kakukkfüves csirkét, sült kacsát, desszertként pedig isteni finom csokoládés kockát, amiből felvágva folyt ki a nagyon finom narancsos csokikrém.
A meglepetések sora még nem ért véget a vacsora után sem. A kollégái úgy intézték, hogy egyetlen pillanatra se maradjon egyedül, valaki mindig odaült mellé beszélgetni, emlékeket idézni.
-Emlékszel, Dóri, mikor megpróbáltad elkotorni a havat a hókotróval?- kiáltott oda neki egy másik asztaltól Peti, akivel szinte napra pontosan együtt kezdtek dolgozni annak idején.
Dóri elpirult az emlék felidézése közben, többen pedig harsány nevetésben törtek ki. Kínos emlék volt, de sok év távlatából már azért ő is tudott rajta nevetni. Még csak alig pár hete dolgozott, amikor egy reggelre hatalmas hó esett, ő pedig először ért be dolgozni. Gondolt egy merészet, hogy majd megpróbálja meglepni a férfinépet, és ő egyedül elkotorja az udvarból a havat. Tudta, hol tartják a hókotró kulcsát, látta már, hogyan szerelik rá azt a lapátfélét, ami tolja maga előtt a havat, úgy gondolta, semmi baj nem lehet. Ment is minden mint a karikacsapás. Felszerelte a lapátot, felmászott a fülkébe, és indított. És azzal a lendülettel a hókotró megindult alatta, ő pedig tehetetlenül sikítozva ment vele egyenesen a kapunak. Így találtak rá a fiúk, akik a röhögéstől alig tudták őt kiszabadítani. Másnap, csak úgy a hecc kedvéért az asztalán talált egy iránytűt, azzal az üzenettel, hogy "Csak hogy mindig tudd, merre is kell menned, ha havat akarsz kotorni."
De a legnagyobb meglepetés még mindig hátravolt. Ám Dóri teljesen gyanútlan volt. Jól érezte magát, beszélgetett, mosolygott. Élvezte, hogy akármerre néz, mindenhonnan mosolyognak rá, kedvesen kérdeznek valamit.
Aztán a főnöke mellé ült, és megkocogtatta a kanalával a poharát, hogy felhívja magára a figyelmet, és mindenki befejezze a beszélgetést. Még pár izgatott suttogás elhangzott, a kollégák egymást böködték, és kacsingattak.
Dóri elé az asztalra egy mappát tett a főnöke. AZT a mappát, amihez soha, semmilyen körülmények között nem volt hajlandó hozzányúlni, mert az a szörnyű körömgomba reklámfigura díszelgett az elején.
-Most nem úszod meg, Dóri. - mosolygott rá Zoli- Ebben a mappában van valami, aminek garantálom, hogy nagyon fogsz örülni. De csak és kizárólag akkor, ha kinyitod, és megnézed magad.
Dóri egy-két percig méregette a mappát, erősen koncentrált, hogy tudjon elvonatkoztatni a látottaktól. Végül mélyet sóhajtott és kinyitotta.
Egy fotót talált benne. Őt ábrázolta. Szalmakalapban ült egy napernyő alatt valami homokos strandon. Dóri értetlenül nézte. Aztán férjére nézett, hátha tőle kap segítséget, de ő is csak vállat vont.
-Ez mi?- kérdezte Dóri Zolira nézve.
Főnöke csak mosolygott.
-Nézd csak végig, mi van a mappában.
És akkor Dóri felemelte a fedlapként szolgáló fotót, és meglátta. Két személyre szóló két hetes utazás a Bahamákra. Januárban. Az irat tanúsága szerint az utazás minden költsége rendezve van, a szállodában várják őket a nászutas lakosztályban újév után öt nappal.
Dóri szeméből patakzottak a könnyek, mire végig olvasott mindent. Ránézett a főnökére, és nem tudott megszólalni. Zoli kisegítette:
-Arra gondoltunk, jót fog tenni nektek egy kis pihenés még a baba érkezése előtt. A Bahamákon jó idő van ilyenkor, nincs kánikula, de mindenképp kellemes nyári időt ígérnek.
Dóri nem bírta tovább, és örömében zokogva ölelte át főnökét. Nem tudta szavakkal jól kifejezni amit érzett,  csak mondogatta, hogy "köszönöm, köszönöm, annyira kedvesek vagytok", meg hogy "ez túl nagy ajándék".
Amikor már összeszedte magát, tréfásan a férjéhez szólt.
-A horgászbotot nem csomagolom ám be, mert akkor nem is látlak majd két hétig.
Az ezt követő harsány nevetés végre feloldotta a zavart hangulatot, és a továbbiakban még nagyon jól érezték magukat. Jó késő volt már, mikor elkezdtek hazafelé szállingózni, hiszen a többségnek reggel munkába kell mennie.
Dóri és Tamás hazaérkezve még lezuhanyozott, majd bezuhantak az ágyba.
-Mégiscsak egy klassz utolsó munkanap volt. -motyogta Dóri- Mindenkinek ilyet kívánok.
Az utca végében álló templomóra éjfélt jelzett. A toronyból harang szólt, de Dóri már az álom határán volt ekkor. Csak elmosódottan hallotta, de elmosolyodott tőle.

8 megjegyzés:

  1. Ügyes!
    Van, hogy az emberek elmosódottan hallják a harangot..., van úgy, hogy nem is hallják, esetleg érzik..., és van úgy is, hogy mindkettő elmarad.
    Áldott ünnepet!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép volt, és nekem könnyfakasztó. Eszembe juttatta az én utolsó napomat:) Bár én nem kaptam bahamai nyaralást, de meghatottság és sírás akkor is volt.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett!!! Remélem, már jobban vagy!

    VálaszTörlés
  4. Dius: ez is tök jó lett. Nem gondoltál még arra, hogy indítasz egy olyan szolgáltatást, ahol megadott személynek írsz mesét/történetet az előre megadott, rá jellemző szavakból?

    VálaszTörlés
  5. Ismételten szuper! Köszi!:-)

    Jobban vagy?

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Róbert. Én, ha csak hallom a harangot, mosolygok, mert nagyon szeretem a hangját.
    Bea, de aranyos vagy. :) Remélem azért inkább kellemes emléket ébresztett benned, mint nem.
    Köszi Domiika, igen, sokkal jobban.
    Eszter, de, gondoltam már rá, csak nem tudom hogy lehetne ezt tudatni másokkal.
    Zsuzsi, köszi. :)
    És Neked is köszi Anikó. Igen, jobban vagyok. Klasszisokkal.

    VálaszTörlés
  7. Igen, kellemeseket. ezért is fáj annyira, hogy már nem tudok visszamenni.

    VálaszTörlés