Nem világvége

Ki hitte volna még ma reggel, vagy akár tegnap este, hogy ez a nap, amit annyira vártam azért, mert tudtam, hogy délutántól már kezdődik a jól megérdemelt szabadság végül egy kifejezetten szar nappá változik? Nos, én nem.
De mindig úgy történik, ahogy még sosem. Mint ezúttal is. Pedig normálisnak indult. Együtt keltünk reggel, kávéztunk, aztán Balázs elment dolgozni, neki is utolsó munkanap az ünnep előtt, és csak utána megy. A gyerekek is elindultak az utolsó iskolás napra, kicsit jobb kedvvel, mint a szokásos, mert csak fél napot voltak ma ők is.
És végül én is elmentem dolgozni. Nem unatkoztam, egész délelőtt jöttek a vásárlók, akik ugye még az utolsó hajrában vettek egy-egy pulóvert, szoknyát, ezt-azt ajándékba, vagy épp maguknak a karácsonyi ünnepekre.
Aztán háromnegyed egy után jött a főnökasszonyom. Kerített egy díszzacskót, és beletett egy pulóvert meg egy nadrágot. Átadta, boldog karácsonyt kívánt, és egyúttal megköszöni a munkámat is, és elköszön, mert úgy döntöttek, hogy januártól nélkülem csinálják tovább. A boldog karácsony kívánság semmit nem ért ez esetben, mert csak az zakatolt a fejemben, hogy boldog karácsony, mikor éppenséggel most teszel az utcára?
Azt hiszem, méltósággal viseltem az egészet, nem omlottam össze, nem mondtam csúnyákat, és nem csapkodtam. Minek is tettem volna? Semmin nem tudok változtatni. Hibáztatom magam? Hát persze. Biztos van valami, amit másképp kellett volna tennem, különben nem lennék ekkora lúzer, hogy még egy ilyen állásból is engem tesznek ki. Persze, józan pillanataimban tudom, hogy nem tehettem volna semmit, simán csak költségmegtakarítást jelentek, nem mást. Ez esetben részéről ennyi az, amivel foglalkozik.
Őszintén bevallom, hogy ugyan nem szerettem ezt a munkát, mert nem én vagyok, de azért minden munkanapomat (akármilyen hosszú volt is néha) becsülettel és tisztességgel végigcsináltam. A vásárlók szerettek, és egészen biztos vagyok abban, hogy keresni is fognak majd.
Azt is őszintén bevallom, hogy annak ellenére, hogy nem szerettem, megsirattam ma ezt az egész helyzetet. Nem annyira a boltot, és a munkát, sokkal inkább a helyzetet, amibe kerültem. Mert munkát találni nem a legegyszerűbb dolgok egyike manapság. (ezt azért folyamatosan tapasztaltam is) Meg még sajnáltam is magamat, magunkat egy kicsit, hogy pont karácsony előtt kellett ezt megtudnom? Nem ért volna rá a két ünnep között? Hogy legalább még az ünnep a boldog tudatlanság állapotában telt volna....
Mindegy már. A világnak nem lett vége ma, csak a munkahelyemről küldtek el. (majd sok év múlva azt fogom mesélni nagyképűen, hogy én mentettem meg a világot, mert beáldoztam a munkahelyemet)
A karácsony is szép lesz ennek ellenére is, vagy már csak azért is! Mert ugyan volt egy szar délutánom, és még biztos a holnapi nap sem lesz szívderítő, de aztán összekapom magam.
Rögtön ünnep után pedig gőzerővel nekiállok munkát keresni.

És kedves környékbeli ismerőseim, most bukkanjatok elő az olvasás zugából, és ha lehetőséget tudtok, osszátok meg velem. (vagy hívjátok fel rám az illető figyelmét)