2012. dec. 29.

Év végi..

Van ez a pár nap így karácsony és újév között. Ami csak úgy van. Szerintem arra való, hogy kicsit visszatekintsünk, és összegezzünk, esetleg levonjuk a megfelelő tanulságokat, hogy aztán amikor jön az új év, akkor arra már úgy tekinthessünk, mint valami jó dolog, ami megint egy újnak a kezdete.
Lehetnék különleges helyzetben ezzel, hogy éppen ennek az évnek a legutolsó napján szűnik meg a munkaviszonyom. Tekinthetném úgy, hogy végre magam mögött hagyom az egészet, ami két évig rágta a lelkemet, emésztette fel a mindennapokban az erőmet, és végre kezdődhet egy új fejezet. Nem túl egyszerű túllépni ezen a helyzeten, és bizakodva tekinteni előre, még akkor sem, ha a lelkem egyik fele valóban felszabadult. A másik fele viszont folyton aggódik. Mert az, hogy most abban a helyzetben vagyunk, hogy nincs kifizetetlen számlánk, nem kell aggódunk hóvégén a mindennapi betevőért, és nemhogy nincs folyószámlahitelünk, hitelkártya tartozásunk, a bankszámlánk egyenlege erősen pozitív lett így év végére, az annak a havi 38ezernek is erősen köszönhető volt, amihez így hozzájutottam. Nem érzem kevésnek ezt az árat azért, amit nyeltem, és amit végigcsináltam pont azért, amit az előbb ecseteltem. Persze, ha kevésbé tudatos Balázs, akkor kevesebb lenne az az egyenleg, mert én hajlamos lennék sokszor kirúgni a hámból azzal a felkiáltással, hogy "De végre megtehetnénk". És persze, ha még ennél is tudatosabbak lennénk, akkor talán az a havi 38 sem osztana-szorozna annyira, hiszen van kapásból az a havi húszezer körüli, ami csak rajtam múlik. Nehéz nem aggódni, amikor tudom, hogy milyen nehéz állást találni. Nem tudok lehetőségként tekinteni az álláskeresés időszakára, mert nem tudok abba befektetni, hogy tanuljak valami piacképesebbet, hátha bejön. Ha teljesen őszinte vagyok (és miért ne lennék az?), akkor még az is bánt, hogy nem én mondhattam ki a végső szót. Úgy készültem a percre, amikor azt mondhatom, hogy "én már nem szeretnék többet veled dolgozni". Ehelyett...
Ezt a részt zárom le és összegzem a legnehezebben. Minden más a helyén van, úgy gondolom. Hálás vagyok minden egyes napért, amit az idén is rohammentesen tölthettem, pedig sokat tettem azért, hogy ez ne így legyen. Hálás vagyok minden egyes örömteli napért, sőt, azokért a felhőtlen gondtalanságot hozó percekért is, amik az idén jutottak. Tanultam a bánatosabb napok hibáiból, és sokat tanultam azokból a percekből, amikor kifejezetten szomorú voltam. Azt hiszem, az idén is megéltem mindent, amit csak lehet. Nem csináltam titkot sem a felhőtlen örömömből, sem a mérhetetlen szomorúságomból. Volt, amit nem írhattam meg, csak virágnyelven, de azt is meg kellett írnom. Volt sok-sok lehúzós bejegyzésem, mert képtelen vagyok rá, hogy "alakoskodjak", hogy minden jóra fordul majd, ha épp az ellenkezőjét érzem. Ez egészen biztosan nem fog változni.
Az idén valahogy észrevétlenül végképp felnőttem. Kénytelen is voltam, hiszen a gyerekeim lassan túlnőnek engem, hogy nézne ki, ha még én is egy nagy gyerek lennék? A felnőttség együtt jár egy csomó mindennel, amire nem lehet felkészülni. Olyan gondolatokkal, amikről azt gondoltam, soha meg sem fordulhat a fejemben.
Azért most, hogy már nem csak gondolkodom ezen az egészen, hanem le is írtam, egy fokkal könnyebb. Ezen is túl fogok jutni, és majd visszatekintve egy hülye kis epizód lesz az életemben.

2 megjegyzés:

  1. Írtam odaát a magunk fajta jókívánságát. Nem tudom, te hogy állsz ezzel a résszel, igaziból nem is kérdezem, magánügy a dolog...Mindenképpen fel a fejjel, nosza bátorítsuk egymást:) ,minden elrendeződik a maga idejében.
    Ami meg azt a pár napot illeti, az még csak valahogy eltelik, de aztán az a néhány perc, amikor tk egy pillanat alatt fordul a kerék. Na nekem az nagyon nehéz,valami különleges érzés jár át- kezdet és vég, hajlamos vagyok végletesen hozzáállni- hidegen hagy vagy éppen túl nagy fontosságot tulajdonítok neki..
    De hogy maradjak a tárgynál- mindenképpen olyan munkahelyet keress, ami mellett ezt az írást folytatni tudod:)
    Fogadd jókívánságaimat,
    szeretettel, Júlia

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Júlia. :)
    Az írás sosem lesz kérdés... hacsak nem kell 0-24 óráig egyfolytában helytállnom valahol. :)

    VálaszTörlés