2012. dec. 28.

Bulldog szülinap

Jó nekünk, mert még bulldog szülinapot is kettőt ünneplünk egy évben. Egyet év elején, egyet meg év végén. (de három a magyar igazság, úgyhogy csak kellene ide majd egy év közepére is...)
Ma a kisebbik bulldog ünnepelt. Pontosan egy éve született. :) Na persze ő erről mit sem sejtett, neki aztán a mai nap is olyan volt, mint a többi. Bevallom, nagyon nagy ünneplést nem csaptunk... mert ilyenkor "járna" egy egész tál jutalomfalat a szülinaposnak, de mivel Freddy ritka válogatós, így nem mertük megkockáztatni, hogy a szülinapi vacsora után egy hétig ne egyen, úgyhogy inkább csak kicsit több húst kapott a vacsijába. :) De ennek is nagyon örült.
Mindenki mondta neki, hogy Bulldog szülinapot, Freddy, amire ő nagyon értelmesen nézett, és adott egy pacsit. :) Édespofa. Rácáfol amúgy minden mendemondára, miszerint a bulldogok egyáltalán nem taníthatók, mert makacs fajták, és lusták. Ő sok mindent tud, és nagyon tanulékony is. Ad pacsit, mindkét mellső lábával, és érti, ha azt mondom, hogy most a másikkal. Ül, fekszik parancsszóra. Befejezi amit csinál, ha azt mondjuk "elég". És ami a legbámulatosabb számomra: ugyanúgy leül a kézjelre is, amivel Arthurt tudjuk irányítani. Ezen kívül még persze csinál egy csomó mindent, legfőképpen szeret minket, és mi is őt.
Őszintén mondom, hogy leéltem sok-sok évet kutya nélkül, de hiba volt. :)

Remélem, hogy még nagyon sok december vége fog ilyen szülinappal telni. És majd végigkísérjük egymást.. én őt, amíg felnőtt lesz, ő meg engem, míg megöregszem. :) Arthur meg majd ott lesz velünk.. 

De hogy miből lesz a cserebogár (akarom mondani bulldog), megmutatom:














Isten éltessen sokáig, Freddy! (csak ezt a válogatósságot kinőhetnéd igazán)

8 megjegyzés:

  1. De jó képek! :)
    Boldog,vagyis Bulldog szülinapot kívánok Freddy! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de jót nevettem a képeken! :-))

    VálaszTörlés
  3. Jót nevettem, ismerős helyzet. Buldogot :-)

    VálaszTörlés
  4. Jót nevettem, ismerős a szitu:-)
    Buldogot:-)

    VálaszTörlés
  5. Azért válogatósság ide vagy oda, jó husiban van az ünnepelt, ügyesen kinőtték a kosarat:)

    VálaszTörlés
  6. :) Örülök, hogy tetszettek a képek.
    A fekhelyet azóta nagyobbra cseréltük, azt hiszem, akkor voltak benne utoljára, mikor a kép készült. :)És köszi a jókívánságokat is. :)

    VálaszTörlés
  7. Ó milyen kis pindur volt:) Bulldog szülinapot Freddynek!

    VálaszTörlés