2012. dec. 19.

Bevallom...

Az a helyzet, hogy olyan van most nálunk, ami még nem volt. Sohasem. Úgyhogy ennek megfelelően lehet, hogy éppen itt volt az ideje.
Itt most elgondolkodtam egy pillanatra, hogy megtegyem e, hogy rébuszokban írok csak a dologról mondjuk egy jó hosszú bejegyzésnyit, és majd csak a végén árulom el, amikor már mindenki kellőképp fel van csigázva. De nem teszek ilyet. Nem feltétlenül azért, mert ennyire rendes vagyok, hanem inkább mert ennyire fáradt. (de már csak két nap, halleluja)
Szóval... töredelmesen be kell vallanom valamit. Így, a nagy nyilvánosság előtt. Én bizony egyáltalán nem takarítottam erre a karácsonyra. Nincsenek megpucolva az ablakok, nincsenek kimosva a függönyök, az ágynemű is úgy maradt, ahogy fel van húzva. De nem mostam le a szekrényeket, nem sikáltam ki a fürdőt. Semmit a világon nem tettem a karácsonyi nagytakarítás érdekében. A napi dolgok megvannak... úgymint mosás, mosogatás, söprés, porszívózás, de ennyiben kimerül. Ettől meg még maszatos a konyhaszekrény, a hűtő kívül-belül, az ablakon vannak Roli-ujjlenyomatok, a padlón egy kis ez-az.
De azt is be kell vallanom töredelmesen, hogy az idén először nem érdekel. Nem várunk senkit az ünnepek alatt (a váratlan vendégeknek meg majd örülünk, és hát.. ha zavarja, lehet, hogy megcsinálja majd?), ahogy mi sem megyünk sehova. Magunk leszünk. Minket meg annyira nem zavar ez a mostani állapot.
Ma az is megfordult a fejemben, hogy egészen simán meglennék karácsonyfa nélkül is. Nem kell megijedni, lesz azért, de ilyen sem volt még, hogy én azt gondoljam, egyetlen külsőség sem érdekel. Illetve de... a fények. Azok itt vannak a lakásban is, az ablakokban az adventi fény, az ajtók fölött (belül) a girlandokon a világító füzérek. Szóval, erre a fényre szükségem van az idén, ezen kívül viszont semmire.
Lesz azért fa is, ajándék is alatta. Lesz süti is, előreláthatóan csak kétféle. Linzer és bejgli. Aztán még kedvet kaphatok egy harmadikhoz is, de ha nem, akkor sem dől össze a világ. Azt is tudjuk, mit fogunk enni, és azt is, mikor vesszük meg a hozzávalókat.
Úgyhogy semmi gáz nincs. Lesz itt karácsony. Csak kicsit másképp, mint eddig.

8 megjegyzés:

  1. Hát ez egyenesen felháborító! Mit megengedsz magadnak! ;) :D
    A múltkor a fodrásznál,az egyik vendég mesélte nagy átéléssel,hogy hétvégén nagy takarít karácsonyra,függöny mosás,ablak pucolás stb.stb. Láttam rajta ha elmondanám,hogy én bizony nem teszek ilyesmit nagyon elszörnyülködne,és lelki szemei előtt látná milyen "mocsokban" élünk,úgyhogy hallgattam. :)))

    VálaszTörlés
  2. Ma jutotam el addig a szintig, hogy egyálltalán eszembe jutott a takarítás.:-) De semmi nagy dolgot nem csinálok, csak amit ugyis állandóan teszek..:-)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem semmi különös nincs abban, hogy ilyen lazán állasz hozzá a karácsonyhoz. Eddig minden évben én is a tökéletes, (nagy könyvben megírt) ünnepekre törekedtem...
    -most viszont, hasonlóan hozzád, magasról teszek arra, hogy a beeső vendégek mit szólnak majd, hogy:
    nem lesz karácsonyfa,
    bejgli és még csak halászlé se!
    ;)
    Lesz viszont töltött káposzta, mert most lustanyut játszom...

    VálaszTörlés
  4. Hát én meg bevallom töredelmesen, hogy nekem eszembe sem szokott jutni ablakotpucolni, meg függönytmosni, így aztán nem is szoktam. (ilyenkor télen legalábbis). Ágyneműt sem azért szoktam cserélni, mert karácsony van, hanem azért mert egyébként is kéne.
    Szóval az én szememben te teljesen normálisan működsz:)

    VálaszTörlés
  5. Dius, drága, nekem csak egy célom van karácsonyra: legyen végre mindenki egészséges! A többi nem érdekel. Úgy is lesz valahogy. Amőgy egyetértek azzal, amit korábban írtál, hogy szinte minden nap olyan, mintha karácsony lenne. Mert együtt vagyunk a családunkkal, adunk-kapunk, szeretünk, ölelünk, néha morgunk, de együtt vagyunk!

    VálaszTörlés
  6. Hát mivel holnap 5-kor még iskolai kari ünnepség és szombaton 6kor néptáncgála,gondolhatod,mi takarítás és sütés-főzés lesz...szeretem a blogodat,mindig rájövök,nem vagyok egyedül a gondokkal.(na ez legyen a legnagyobb gond-a nemtakarítás)Szép karácsonyt és jó egészséget,jó kedvet a családodnak!!!

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy Ti is ilyen lazák vagytok, mert nagyon szégyelltem volna, ha itt mindenki suvickol rajtam kívül. :)
    Dominika, én is kívánom, hogy mindenki gyógyuljon meg nálatok karácsonyra.
    Klára, köszönöm, hogy írtál. Ilyenkor mindig örülök, hogy akárki akármit mond is, mégsem szoktam elhallgatni a rosszat sem, mert kiderül, hogy valakinek "jót" teszek vele. :) Neked is Boldog ünnepet, és kitartást még addig, amíg végre elcsendesedik minden.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Dius! ezúton jelzem: nem pucoltam, függönyt nem mostam. a takarításhoz való viszonyom pont annyi, hogy tisztának látszódjon aminek annak kell látszódnia. Nem készülök hetek óta. Főzni meg azt főzök amit kérnek. ha kell akkor tojásránottát. szóval ahogy látod,: nem vagy egyedül:)

    VálaszTörlés