2012. nov. 8.

Valami régi, valami új...

Ma minden tekintetben lehetett volna az én napom. Ajándék volt novemberben a mai időjárás, és én nagyon is örültem neki. Tőlem lehet ilyen az egész tél, igazán nem bánnám. Szóval, sütött a nap, jó idő volt, és a fejem ugyan fájt, de ezt már megszoktam, de még csütörtök is volt. Ami azért jó, mert a hét utolsó előtti munkanapja, és mert ilyenkor délelőttös vagyok, és csak egyig dolgozom. Jó, néha előfordul, hogy ez nem így van, de most így volt.
Ugye ilyen előzményekkel azt kéne írnom, hogy egész nap röpködtem a boldogságtól, és az újrakezdés lázában égtem. De ez nem igaz ám. Nem én lennék, ha egyszer úgy ébrednék, hogy na, akkor bánja kánya az egész mindenséget, mert nekem akkor is jó. Fittyfene. Agyonbonyolítok magamban mindent. Felfedeztem már olyan problémákat, amik amúgy lehet, hogy nem is azok (de majd én csinálok belőlük). Morgok, mint az a bizonyos bolhás kutya.
De ma megálljt kellett parancsolnom magamnak. Történt, ami történt,a lényeg annyi belőle, hogy egy fél órás be nem tervezett plusz bájolgás után szó szerint nem is láttam a méregtől, hogy már megint feleslegesen rabolták az időmet. Aztán még azon, hogy mekkora bamba vagyok megint felhúztam magam, amit sikerült odáig fejlesztenem, hogy egy gyomorfájásból indulva azt hittem, vagy meghalok ott helyben, vagy minimum el fogok vágódni. A fürdőszoba padlóján ücsörögtem, várva, hogy akkor valami legyen. Lecsengett.
Igazából nem is ez érdekel. Nem bántam volna azt sem, ha elájulok, jó ideje "várom" már. A lényeg, hogy ott és akkor, miközben figyeltem magamra, meg arra, hogy milyen érdekesen forog a mosógép, szépen megbeszéltem magammal azt is, hogy itt az ideje befejezni ezt. Túl mélyre fogok süllyedni, ha hagyom ezt így tovább is, és azt nagyon meg fogom szívni.
Arról fogalmam sincs, hogyan lesz majd ez az egész. Keresgélem itt belül azt a régi Diust, aki annyit mosolygott, aki tényleg nem csak túlélte az életét. Remélem, előkerül. Mert az a mostani ez döguncsi.

És mielőtt még azt hinnétek: ez nem egy panaszkodós poszt, sőt....Ez az újrakezdés bevezetője akarna lenni... Vagy mi..

5 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik most a blog! A hídon egy kicsit félnék, de nagyon vonzó az ablak. Alatta vannak a nagy párnák, ahová lecsüccsenünk beszélgetni?:-))))
    Nem mondanád el nekem, hogy mit takar az újrakezdés? Furja az oldalamat a kíváncsiság!:-)))
    A "dögunalmas" Dius meg, keresi a helyét...

    VálaszTörlés
  2. Vannak ilyen időszakok. Azt szoktam mondani ilyenkor - magamnak is -, hogy a rossz pillanatokat is meg kell élni a maguk valóságában. Nem kell a mocsárban hemperegni, meg direkt még önteni vödörrel a kakát a fejünkre, de szükség van arra, hogy megéljünk mindent. Aztán majd meglesz benne a jó is.

    VálaszTörlés
  3. Hajrá! Én látom Benned most is a mosolygós Diust :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm nektek. :)
    Anikó, a válasz a következő bejegyzésben van.

    VálaszTörlés