2012. nov. 19.

Most ijedtem meg...

De úgy istenigazából attól, hogy mi várhat még rám. És itt és most előrebocsátom, hogy igen kicsi vagy épp már túl nagy gyerekes szülőknek gyomorfacsaró történet következik. Sőt, egyáltalán mindenkinek. Szívszorító, gyomorfacsaró, és sajnos igaz is.
A történet a mindennapjaink része. Adott a legnagyobb gyerekem szuperintelligens osztálya, azon belül is egy  valaki. Egy lány. A történet szempontjából majdnem mindegy, hogy lány vagy fiú. Ennél közelebbit nem írhatok róla, mert ez egy nyilvános blog.
Szóval, a lányt ismerem ovis koruk óta. Bűbájos, tüneményes, mint egy kis angyal. Az egész családjuk az egyébként, anyukája mindig mosolygós, rendezett körülmények. A lány pedig népszerű az osztályban, minden baráti társulásnak része. Igaz, minden balhéban is benne volt, de ugye mindenki tudja azt, hogy ahol sok lány van egymás között (és a három már sok), ott bizony jó sok vita van.
Ez a lány valahol, valamikor ebben a tanévben olyan változáson ment keresztül, amit senki nem vett észre. A legjobb barátnőinek persze elmesélte. Akikkel szigorú titoktartást fogadtatott. Akik tartották a titkot, amíg csak merték. Csak volt egy pont, amikor ez a lány túlment minden határon, és ezek a legjobb barátok egymást féltették már ettől a lánytól, és megbeszélték, hogy segítséget kérnek. Ki mástól, mint az osztályfőnöküktől. (Már tudom, hogy amikor én a kabátért mentem csütörtök délután, épp erről folyt a megbeszélés) Aki először nem akarta hallani, de ez a két lány kötötte az ebet a karóhoz, és mondták, hogy muszáj meghallgatnia őket, mert nagyon-nagyon fontos.
És elmondták, hogy ez a lány vagdossa magát.. És minden vágya, hogy az egyik barátnőjét halva lássa, csak még nem tudja, hogyan ölje meg.
Hitte az osztályfőnök, meg nem is. A lány kezén a csalhatatlan bizonyíték... a hegek. És innentől muszáj volt hinni. ...

Itt most mély döbbenet van, ugye? Kalapáló szív, összeszorult gyomor, és tiltakozás legbelül, hogy ez nem lehet igaz. Tizenhárom évesek még csak.

A döbbeneten túl pedig értetlenség. A szülő hazavitte a gyerekét, majd átíratta a másik iskolába. A gyerekek tudják, mi történt, de még az én fiamból sem volt lelkierőm kiszedni, hogy mi is erről a véleménye.

Én sírok ezért a lányért. És az összes többiért, aki ennek az őrült világnak lett és lesz az áldozata. Szörnyű.

Amiért pedig megírtam, az nem az, hogy szenzációt csináljak a dologból. Még csak sajnáltatni sem akarom őt. Leginkább elmondtam, hogy ilyen is van. Még akkor is, ha ez másokkal történik. Mert tavaly hallottam én már egy ilyen történetet... egy hasonló korú lányról. :( :(

10 megjegyzés:

  1. Meg fogjuk tudni védeni gyermekeinket a világtól? A világtól,ami tulajdonképpen mi vagyunk, és mégsem olyan, amilyennek mi szeretnénk...
    Borzasztó, és jó lenne tudni majd fejleményt, leginkább pozitív végkicsengést...
    Most aztán van, amin gondolkodjak...

    VálaszTörlés
  2. Milyen hihetetlen, rendezett család, mosolygós anyuka...azt hiszi az ember vele, az ő gyerekével soha, de soha nem történhet ilyen...és DE! Én megéltem Mesivel a mélypontot, akkor,és ott nem találunk egymásra újra, csúnya dolgok lettek volna...Ne forduljunk el kamaszainktól, hogy próbálgatják szárnyaikat, nem azt jelenti, hogy egyből fejes ugranak az életben, és én becsukom az ajtót!:-(

    Remélem még nem késő...:-(

    VálaszTörlés
  3. Borzasztó volt olvasni, bár sajnos hasonlóval mi is találkoztunk már.:-( Biztosan nagyon naiv vagyok, és még Bori is nagyon kicsi, de úgy érzem, hogy ha TÉNYLEG figyelünk rájuk, és VALÓBAN meghalljuk és meghallgatjuk őket, akkor meg tudjuk védeni a világtól. Fontos, hogy mit látnak, hallanak tőlünk, hiszen másolnak mindent.

    Csak nagyon halkan kérdezem: ilyenkor tényleg az a megoldás, hogy a gyereket másik iskolába íratom? Ettől a gyerekben belül helyrekerülnek a dolgok?

    VálaszTörlés
  4. A rendezett család, mosolygós anyuka mögött is lehet egy csomó minden, ami nem látszik ki... Én pszichológushoz vinném, terápiába. Szörnyű feszültségek munkálhatnak benne... Az iskolaváltás nekem is fura, hacsak nincs ott valami mélyebb ok, ami nem derül ki az írásodból...

    VálaszTörlés
  5. Amúgy szerintem nem mindegy, hogy lány, általánosságban őrlődőbbek, bezárkózóbbak, az agressziójukat hajlamosabbak maguk felé kiélni, mint a világ felé.

    VálaszTörlés
  6. Ezek szerint pedig mélyen depressziós volt, és elég furcsa, hogy a család ebből semmit sem vett észre.

    VálaszTörlés
  7. Teljesen ledöbbentem, hogy mik vannak!
    :(
    Figyelemkeltés!
    Szerintem (hiába a mosolygós, kedves, kiegyensúlyozott szülők) nem figyeltek rá...
    Kérdem én,hogy nem tűnik fel egy anyának a gyereke összeszabdalt keze,karja, akármije? Szomorú...

    VálaszTörlés
  8. Tényleg rossz volt olvasni, de sajnos vannak ilyen dolgok, és remélni tudom csak, hogy nekünk ilyesmivel nem lesz dolgunk.
    (A többiek mondanivalóját annyival egészíteném ki, hogy én nagyon kritikusan szemlélem a ma oly divatos vámpír-zombi-varázsló-stb. beszivárgó kultúrát, mert szerintem egyáltalán nem vagyunk tisztában ennek a hosszútávú hatásaival.)

    VálaszTörlés
  9. Dius, szerintem annak a lánynak komoly pszichés zavara/betegsége van és orvosnál lenne a helye....Nem biztos, hogy az állapotához van köze a jelen világunknak, de ez csak az én véleményem, saját tapasztalataim (lásd ált. iskolai emlékek) alapján.

    VálaszTörlés
  10. épp most nézték meg a nyolcadikosok a Holt költők társaságát. és nem értik, miért lesz öngyilkos a főszereplő. De szerencsére a "kapitány, oh kapitány" átjött nekik. Vannak ilyen történetek. Rengeteg a példa az irodalomban is. nehéz, nagyn nehéz.

    VálaszTörlés