2012. nov. 2.

Mondtam én...

Nem nagyon tudom visszakeresni, hogy hol és mikor (ennek egész egyszerűen az az oka, hogy fogalmam sincs róla), de nem lehetett az olyan nagyon régen, amikor azt írtam itt, hogy csak olyan egyszerű dologra vágyom, mint nyugodtan kitakarítani a szabadnapomon.
Na kérem, hát ilyen az, amikor az álmok valóra válnak. Igazán nem lehet rám mondani, hogy nagyravágyó lennék, vagy ilyesmi, amikor ilyenekkel beérem. De ma... frenetikus élmény volt, hogy lepakoltam az összes könyvet, fényképalbumot, mütyürkét, bigyókát a polcokról, mindent lemostam, leporoltam, és most katonás rendben van minden újra. Tiszta is.
Az jól tükrözi az egyébként csak olyan ötvenes állapotomat a megszokott százas helyett, hogy mindez mindösszesen kettő órát vett igénybe, de a végére remegtek a lábaim. De nem baj. Mert annyira jó, hogy végre ezt is megcsináltam.
És a héten már a konyhaszekrény teteje is tiszta lett. Meg a poharak a sarokpolcon.
Ebben az ütemben mondhatom, hogy elkezdtem a karácsonyi nagytakarítást. Addigra készen is lesz minden. :D
Utána meg úgyis kezdhetem majd elölről.

4 megjegyzés:

  1. A konyhaszekrény tetejére tegyél papírtörlőkendőt vagy selyempapírt. Már nem tudom, kinél vagy hol olvastam, de kolosszális ötlet, nekem bevált. :o) Nem kell ciffel sikálni a zsíros port (miért van a konyhában mindenütt zsír, borzasztó!), csak kicserélni a papírt.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és ügyes lány vagy! Nálam szerintem ilyen (könyvkirázás) csak kétszer fordult elő a 15 év alatt. :o) Kapnak a portörlővel egy suhintást és azt kell a drágáimnak beosztaniuk. :o/

    VálaszTörlés
  3. Napok óta tervezek egy ilyen portalanítást. Mára is ezt gondoltam, de aztán egy kirándulás miatt nem lett belőle semmi.:) Talán holnap....jó, neked hogy már túl vagy rajta. :)

    VálaszTörlés
  4. Altair, na, ezt a papír-dolgot ki fogom próbálni. :) Nálam is csak azért bevállalós a könyvespolc, mert itt nálunk nincs olyan sok. A zöme anyámnál van megőrzésre.. ott meg nem én takarítok. :D
    Kovtama, egy kirándulás kedvéért én is elhalasztottam volna még.. :) Megvár.

    VálaszTörlés