2012. nov. 9.

Mit jelent?

"Mindig van új, s még újabb... " Erről szól tulajdonképpen minden. Várni az újabb és újabb csodákra, miközben megéljük azokat a kevésbé csodás pillanatokat is. Mondjuk azért, hogy amikor megtörténik majd a következő akármekkora csoda is (mert vannak egészen aprócskák is), akkor annak még jobban tudjunk örülni.
Azt kérdezte tőlem Anikó, hogy mit jelent az újrakezdés. Ezt jelenti. Hogy újra el tudjam hinni, vannak csodák. Kicsit elfelejtettem. Kicsit elengedtem az életemből azokat a csodás embereket is, akik nélkül pedig elég sz.rul éreztem magam (igen, Ti is szerepeltek itt, kedves bloggerek és bloggerinák). Azt hittem, ha szépen, fokozaton eltüntetem magam, akkor majd tényleg nem is látszom. Azt nem gondoltam, hogy épp ellenkezőleg történik.
Óriási köszönettel tartozom mindenkinek, aki kitartott mellettem ez alatt az idő alatt is. A legnagyobb köszönet illeti azt az embert, aki nézte egy darabig, és aztán úgy döntött, elég volt. Szerintem nem tudta, hogy  mekkora hatással volt rám, majd csak most fogja megtudni, amikor ezt elolvassa. Szép lassan csalogatott elő valahonnan nagyon messziről, ahova bujdokoltam magam és a világ elől. Mindenáron meg akartam felelni (már megint) mindenhol, és beletört a bicskám. Amit a dacos énemmel (még mindig) úgy kezeltem, hogy ha nem megy, akkor kész, feladom, mert nekem aztán soha semmi nem sikerül. Szépen módszeresen löktem bele magam a sűrű sötét verembe, és egyszer csak ott találtam magam az alján. Berendezkedtem, mert sajnálni magam nagyon tudom, és hát persze, hogy minél inkább sajnáltam magam, annál inkább volt is miért. Ördögi kör ez. Nagyjából egy időben azzal, hogy én is megijedtem attól, hogy talán sosem jövök ki onnan többet, Balázs is úgy gondolta, itt az idő, hogy kötelet tekerjen a derekam köré, és kihúzzon. Gondolom, ha kicsit értetlenebb vagyok, akár a hajamnál fogva is... de erre nem volt szükség. Hálásan fogadtam a felém nyújtott kötelet, könnyes szemmel a szavakat. Ritka pillanat az, amikor ő szavakkal is ennyire érezteti a gondolatait, érzéseit. Már ez is meghatott. Az pedig, amikor azt mondta, "elvesztettem a társamat" végképp felébresztett. Felébresztette bennem a harcos amazont, aki nem adja fel sosem, aki akkor is mosolyog, és csinálja, ha nem mindig fenékig tejföl minden.
Az újrakezdés tehát tulajdonképpen csak ennyi. Megpróbálni véget vetni az önsajnálatnak, kihozni az adott pillanatokból a legtöbbet. Nem görcsölni semmin, mert úgyis megoldódik minden. És újra előhúzni azt a bizonyos priorizálási képességet, ami már egyszer megvolt.
A blogsablon is valami ilyesmit szimbolizál. A varázshíd a legjelentősebb, amit végig kell járnom. És igen, félelmetes, mert minden varázslata ellenére egy csomó olyan eleme is van, ahonnan zuhanni lehet. Az ablak a világ, ahol a gyertyákkal és a párnákkal hihetetlen nyugalom és családiasság is van, és a függönnyel, hogy néha kizárhassam onnan azokat, amikre nem vagyok kíváncsi. A pillangók a szabadságot, a saját énbörtönömből való szabadulást jelképezik nekem, ahogy szárnyalnak, tele életkedvvel, vidámsággal. A virágok és a ragyogó nap pedig önmagáért beszél. Mindehhez még ez a lila szín, ami a színterápiában is valami újrakezdés-félét jelent.
Az újrakezdés hídján pedig úgyis úgy megyek végig, hogy minden lépésről tudni fogtok. A zuhanásokról is. :)És köszönöm azoknak, akik a zuhanás ellenére is kitartanak, és elhiszik még, hogy lesz itt még móka és kacagás is.

7 megjegyzés:

  1. A völgyből már csak felfelé lehet menni!
    És ha társ is van, akkor sokkal könnyebb. Minden jót, erőt, célokat, örömöt!

    VálaszTörlés
  2. Ez "csak"? Ez óriási!!!!
    Én bevallom csöppet sem kételkedtem abban, hogy nem jössz ki a gödörből, mert tudom, erős a te kötelet tartód.:-)É igen, az apró csodákban is hinni kell, meg kapaszkodni. Túl rövid az élet ahhoz, hogy "gödörben" senyvedjünk! Nézd mennyivel színesebb a világ, például lila..
    És én várom további lépéseket a hídon.
    Köszi, hogy leírtad!:-)

    VálaszTörlés
  3. Ezt az egészet talán megfogalmazni, beismerni a legnehezebb. Aztán, - mint a gyerekeknél, az első lépések a legnehezebbek. NIncs kétségem afelől, hogy sikerülni fog az, amit elhatároztál. Kapaszkodj mindenbe, amibe csak lehet, így virutálisan belénk is! Hajrá!

    VálaszTörlés
  4. Én továbbra is szurkolok! :-)) Jó lesz! A legnehezebben már túl vagy.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm nektek. :) Igen, beismerni sem könnyű, de máris látom, hogy a változás sem olyan egyszerű. Visszafelé könnyebb dolgom volt. :D
    Na de nem adom fel...

    VálaszTörlés
  6. Ne is add, majd segítünk, ha kell "rugdosunk" a szó jó értelmében, hogy emlékezz az újrakezdésre!
    :)

    VálaszTörlés
  7. Köszi Móni. Számítok is erre a jó értelemben vett rugdosásra, amikor a szükség úgy hozza. :)

    VálaszTörlés