2012. nov. 27.

Mindjárt karácsony

Azért, hogy ma ne gondoljak sokat arra, hogy négy évvel ezelőtt éppen ezen a napon veszítettem el a munkahelyemet, arra koncentráltam, hogy a novemberi tavaszban megpróbáltam számba venni, mennyi mindent kell(ene) majd elintézni karácsonyig.
Igazából már most beletörődtem, hogy egy csomó mindenre nem lesz időm, vagy energiám. Mondjuk ez a kettő egymással teljesen ellentétesen működik, mert amikor időm van, akkor energiám nincs, amikor meg lenne hozzá kedvem, akkor meg időm nincs rá. És az is hülyeség, hogy csak arra nincs, amire nem akarjuk, hogy legyen, mert egy csomó minden van, amire egyáltalán nem elég az a lecsípett negyed óra, fél óra, amit bármikor meg lehet menteni (mondjuk blogolásra).
Az biztos, hogy ki kell találnom, milyen ajándékkal lepem meg majd keresztapánkat, és meg kell csinálni, el kell vinni. Erre van körülbelül másfél hetem még.
Aztán ki kell találnom, hogy ki mit fog kapni. Erre van még majdnem egy hónapom, és jó bőven mértem rá az időt, mert nagyon sokat fogok tanácstalankodni. Ugyanis lista, és kívánság nincs az idén. Csak Eriknek. Az övé jó hosszú mondjuk, ha minden kötél szakad, akkor a többiek is azt kapják, amire ő vágyik. :D
Aztán ki kell találni mit fogunk enni, mit süssek, ilyesmi.

És éppen ma este sikerült mérhetetlenül megdöbbennem azon, hogy szombaton ki kell nyitni az adventi naptár első kis zsákját. Egy pillanatra végigszaladt az agyamon, hogy "kell e még, hiszen olyan nagyok már", de gyorsan le is hurrogtam magam, miszerint hogyne kéne....

Egyébként meg még addig lesz itt december 21 is. Erik meg van róla győződve, hogy be fog csapódni a Földbe egy bolygó, és fel fogunk robbanni. És közölte, hogy "majd meglátjuk". :D Nagyon foglalkoztatja a téma.

4 megjegyzés:

  1. Nálunk is a suliban nagy téma ez a "világvége". Magamból kiindulva, jól nyomják ezt, csak nem gondolnak bele a gyerekek, hogy baromi erősnek tűnnek,de legbelül nagy szorongás lehet emiatt!
    Szerintem decemberben másról sem lesz szó..:-(

    VálaszTörlés
  2. Hát lista nálunk sincs... illetve nekem van listám :)
    De Máté mindig csak valami fantáziaszülemény játékot emleget, pedig neki még szülinapja is van karácsony előtt, Milán nemes egyszerűséggel zöld ajándékot szeretne, mármint zöldbe legyen csomagolva, és amikor kérdezem, hogy belül mi legyen, hát ajándék- hangzik a válasz. Feri meg sosem kér semmit. Legalábbis semmi olyat, amit én egyedül és meglepetésként meg tudnék venni.
    No és itt van MArci....
    Világvége??? eszembe sem jut....

    VálaszTörlés
  3. Lista van nálunk, ezt én szorgalmazom.nekem kell.:)
    Világvége?Erről a mostaniról lemaradtam eddig.:)

    VálaszTörlés
  4. Anikó, igen, biztos hogy sokat lesz téma. Épp a napokban hallottam a rádióban, hogy Ukrajnában valaki már túlélőcsomagot is árul. :) Erik nálunk úgy beszél róla, mintha "jó buli" lenne. Én meg meghagyom ebben a hitében.
    Bea, fantáziaszülemény játék? Kár, hogy már nincs időd valamelyik nagyon kreatív bloggerrel megcsináltatni, vagy akár Neked elkészíteni. Milán édes, hogy neki elég lesz a zöld ajándék.
    Mammka, lehet, hogy be kell vezetnem ezt, hogy nekem kell a listájuk? :)
    Nem is baj, hogy lemaradtál, nem vesztettél semmit. :)

    VálaszTörlés