Ki gondolta volna, hogy az az esemény, amiről írtam hétfő este annyira megvisel, hogy azóta is ezen kattogok? Azon már túl vagyok, hogy a gyerekemet féltsem ettől, mert nemes egyszerűséggel közölte, hogy "Anya, ekkora marhaságot csinálni". Szemmel láthatóan őt is megriasztotta azért, de úgy kezeli, ahogy minden mást is. A helyén.
Én azért folyamatosan összeszorult gyomorral agyalok, hogy vajon mi vezethetett idáig. Külön megvisel, hogy ismerem a kislányt gyakorlatilag három éves kora óta, ráadásul múlt héten összefutottunk egy üzletben, és pár szót még váltottunk is. Olyan normálisnak tűnt.
És bánt egy kicsit, hogy úgy vitték el az osztályból, hogy nem volt idő reagálni senkinek, semmire. Sem a gyerekeknek, sem a szülőknek. Én azt hiszem, nem kellett volna másik közösségbe vinni, mert tiszta lap itt is lett volna, lehetett volna, ha nem söpörjük a szőnyeg alá a problémát, hanem leülünk, ahányan vagyunk, és megbeszéljük. Mert ma ő, holnap valaki más. A problémák kézen fogva járnak ezzel a korosztállyal. Neki ez volt, másnak más lesz. Az sosem megoldás, hogy akkor fogom, és elviszem máshova, ahol nem ismerik sem őt, sem a problémáit. Az életem minden területén hiszem, hittem és vallom azt, hogy segíteni csak akkor lehet, ha tudjuk, miben kell. Valószínűleg lett volna olyan reakció, ami nem túl pozitív, de azt gondolom, sokkal több lett volna a jó szándékú, igazi segítő kezet nyújtó szülő és gyerek. Még most is van bennem egy kis "elvárás", hogy hívjon össze az osztályfőnök egy rendkívüli és rendhagyó szülői értekezletet, ahol megbeszélhetjük ezt, ha másért nem, hát azért, hogy mással ne fordulhasson elő.
Eszembe jutott nekem is, hogy vajon mennyi befolyása van a Twilight könyveknek az eseményekre, mert ez a kislány is nagy rajongója volt. Nem tudom én ezt. Azt tudom, hogy ismerek más gyerekeket is, akik olvasták, mégsem ferdült el a világnézetük és az énképük tőle. Talán velük megbeszélték? Vagy csak gyakorlottabb olvasók voltak már, és fel sem merült bennük, hogy összekeveredhet a valóság és a könyv?
És amin a leginkább kattogok. Hogy vajon én észrevenném? A vágás-hegeket biztosan. De a lelki részét? Mert igen, van olyan, hogy sem időm, sem kedvem mindenkit meghallgatni. Szégyen, nem szégyen, ez van. Van, amikor annyira tele a hócipőm az iskola intézményével is, hogy hallani sem akarok róla semmit. És van olyan is, hogy saját magammal vagyok annyira elfoglalva, hogy nehezen szakadok ki belőle.
Tény, hogy mióta csak vannak a gyerekek, mindig azt erősítgetjük bennük,hogy bármi van, tudnunk kell. Mert csak úgy tudunk segíteni, ha tudjuk, miben kell. Őszintén meg szoktam mondani azt is, hogy előfordulhat, hogy először kiabálni fogok vele, ha olyan a helyzet, de akkor is tudnom kell. De persze, nincsenek illúzióim, hogy nincs olyan, amit eltitkolnak, meg amit el fognak titkolni.
Ráadásul, őszintén szólva, még nem is érzem magam ennyire felnőttnek, hogy a gyerekemen keresztül kelljen ilyen problémákkal szembesülnöm.
Én csak csendben reménykedem, hogy az én gyerekeimmel ilyen nem történhet meg. És hogy észrevenném, vagy elmondanák, ha baj van. Nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben a kislánnyal, nyilvánvaló, hogy otthon, a látszat ellenére nem kapott elég figyelmet, legalábbis nem annyit, amire szüksége lett volna.
VálaszTörlésÉn sem hiszem, hogy az iskolaváltás volt a legjobb ötlet, és ráadásul ilyen hirtelen. Az, ha egy darabig most nem járna, az érthető lenne, de így kiszakítani egy ismerős környezetből csak azért hogy ne kelljen a szemébenézni senkinek, se gyereknek se szülőnek, na itt a baj. Lehet hogy pont az eféle "problémamegoldás" miatt jutott el a kislány oda ahova. Gondolom családon belül is hasonlóan kezelik a kínos ügyeket.
Mióta először írtál a kislányról, volt alkalmam beszélgetni két pedagógussal, és nem ezt az esetet említve (!), de megkérdeztem őket, hogy a vámpír, stb. irodalom mennyire számít hasonló esetekben. Mert valami ilyesmikről beszélgettem velük. És azt mondták, hogy lehet, hogy ez is beleszámít, de a lényeg a családi kapcsolatok. Jöhet bármilyen irodalom, ha rendben van a család, nem lehet ekkora baj egy gyerekkel. Nagyon kívánom, hogy ez a család meg tudja oldani, és egészséges, boldog felnőtt legyen ebből a lányból!!!
VálaszTörlés(És igen, én is reménykedem abban, hogy mi nem jutunk ide.)