Erik és az iskola-saga

Sokadik rész. És még mennyi lesz, mire majd végére ér ennek a korszaknak.
Mindig megpróbálok nem általánosítani, lévén a két szélső gyerekemnek egészen másféle tanítók, tanárok jutottak, mint neki, és persze lévén, mert vagytok egy páran ebben a szakmában az olvasóim között is. De bevallom, az, hogy Patrik és Roland kapcsán ismerhetem a másik oldalt is, sokkal többet nyom a latban, amikor igyekszem csendesen, indulatok nélkül kezelni az Erik történeteket.
Nem kevés "munkánk" van abban, hogy Erik elfogadja az osztályát. Tudom, én magam is hibás lehetek benne, mert az első fél évben nekem is nehezemre esett. De a munka gyümölcse beérik, akármilyen összetételű is az osztály, már ragaszkodik hozzájuk. A tanítókhoz is. Nagy csapás volt, amikor Á. néni eltűnt a tanévkezdésre, de erről is írtam. Ezen is túl vagyunk, megbeszéltük, és már-már meg is szerette az új tanító nénit.
Persze, tíz éves, és mint ilyen, éppen jó korban van ahhoz, hogy mindenen vihogjon, vagy csak mindent azonnal elmondjon, macsó akar lenni, de tulajdonképpen kisbaba. És persze, azért nyilván lázad is egy kicsikét a rendszer ellen, ami néha valóban túl merev. Igyekszünk mindig terelgetni a helyes irányba, néha nagy szócsaták árán, néha pár mondat elég.
Az elfogadtuk már rég, hogy ő Erik. Akármit is teszünk, mondunk, van benne valami, ami nem megváltoztatható, nem fejleszthető. Ő egyszerűen ettől egyedi. Sem nem rossz, sem nem buta, sem figyelemzavara nincs. Csak Erik.
Ma reggel találtam egy egyest a tájékoztató füzetben. Elfelejtett szólni, és ezúttal hittem is neki, mert volt ott olyan ötös is, amiről elfelejtett szólni. Ráadásul nem is az ő írásával volt beírva a díszes jegy. Ja, hogy miből? Technikából. Be volt írva: fekete pontok 1. Öt darab fekete pont után jár egy egyes. Fekete pont pedig minden olyan alkalomra jár, amikor feleslegesen (?) megszólal órán. Innentől nem vettem komolyan. Mármint hogy ezért most nekem le kéne szidnom őt, pedig nyilvánvalóan az volt a célja a tanerőnek vele. De nem. Nem vagyok hajlandó rá, mert nevetségesnek tartom, hogy tantárgyból adjanak egyest magatartásbeli dolgokért. Eleve hülyeségnek gondolom a technika tantárgy osztályozását is. Legyen ilyen, de ne vegyük már ilyen véresen komolyan. Lehetne az egy olyan óra, ahol lehet lazábbnak lenni, és mondjuk alkotás közben beszélgetni erről-arról. El tudom képzelni, hogy a negyedikeseket is érdekli olyan téma, ami nincs a tananyagban, de érdekes. De nekem az is beleférne, hogy közben zenét hallgassanak az interaktív táblán. Akár úgy is, hogy mindenki mond egy kedvencet, és kikeresik a youtube-on. Van rá egy fogadásom, hogy nem lenne felesleges  beszélgetés. (mondjuk lehet, hogy énekelnének)
Szóval, van ez az egyes. Amit aláírtam. Aztán első adandó alkalommal mondtam Balázsnak is, mikor telefonon beszéltünk, hogy ez van. Azonnal kiakadt, és közölte, hogy na majd akkor ő meg beírja, hogy magatartásból elfogadja az egyest, technikából nem. Még délután is erre készült, de aztán nem írt semmit. Külön hálás vagyok érte neki, hogy nem kellett győzködnöm, hogy ezzel csak a gyerek alatt vágná a fát, nem pedig segítene vele.
Azért piszkál a dolog. Főleg, miután megkérdeztem este Eriket, hogy hány pirospont után lehet ötöst kapni technikából? Hát azt nem lehet szerezni, hangzott a válasz. Így aztán már egyáltalán nem világos az egész. Nem úgy lenne igazságos, hogy a rosszért rossz dolog jár, a jóért meg jó?
Ilyenkor mindig szeretném a kezem közé kapni a kérdőíveket, ahol nyilatkozhatok arról, mennyire vagyok elégedett a gyerekemet tanító pedagógusokkal (nem kaptam még ilyet ebben az iskolában, elárulom). És szeretném azt is, hogy egyszer eljusson oda az oktatás, hogy valóban pedagógusok tanítsák a gyerekeinket. Álomvilág. Főleg, mert éppen azokat fúrják mindig, akik jók.
Szívem szerint kézen fogtam volna ma reggel, és elballagtam volna vele az iskola igazgatójához kérvényezni a magántanulói jogviszonyát. Megérné, hogy ne lássam többé ezt a fajta csalódottságot az arcán.
És tudjátok mi még, ami nekem nagyon bántó? Ez a tanító néni alig huszonpár éves. És már így.... mikor azt hinné az ember, kreatív, ötletes, lendületes. Mi lesz vele húsz év múlva?
És itt hangsúlyozom a végén: nem érdekel az egyes. Ha megérdemelte, legyen. (bár kíváncsi lennék rá, mit tudott tenni, ami elégtelenné tette a viselkedését, tudva, hogy van osztálytársa, aki eltöri a másik gyerek kezét)
Előfordulhat, hogy már az sem érdekel ebben az utolsó alsós tanévében, hogy a tanítói nem tudják őt elfogadni Eriknek. Ettől még nekem ugyanolyan marad. :) Se több, se kevesebb. :)