2012. nov. 5.

Az a helyzet,

hogy tökmindegy milyen nap volt ma, mert utáltam már korán reggel. Utáltam volna akkor is, ha történetesen épp szerda van. Reggel hat tízkor kelni eleve borzasztó dolog. De még úgy, hogy sötét van, szakad az eső, és fúj a szél, na, az mindennek a teteje. Kedvem lett volna hozzá, hogy azt mondjam, a mai nap akár el is maradhat, és a másik oldalamra fordulva aludtam volna tovább.
De persze nem maradt el, és csinálni kellett mindent, ami a mai nappal járt. Iskolába indítani mindenkit, dolgozni menni, stb. Túl vagyunk rajta.
Ami viszont a nap gondolata számomra, hogy egyre kevésbé vagyok jelen a jelenben. Folyton azon kapom magam, hogy már megint lemaradtam dolgokról. Nem tudok normálisan részt venni egyik gyerekem iskolai életében sem, és mérhetetlenül idegesít, hogy csak rájuk hagyatkozhatom akkor, amikor információt akarok megtudni. Azt látom, Roland mégsem úgy járja ezeket az iskolás napokat, ahogy én azt gondoltam, és néha felmerül bennem, hogy vajon mikor lesz már végre érett ehhez? Tudom, nem szabad összehasonlítgatni őket sem, és az élethelyzeteket sem, amiben épp voltunk, amikor a bátyjai elkezdték az iskolát, mégis bánatosan gondolok arra, hogy már megint csak neki nem tudom megadni azt, ami a többieknél még olyan természetes volt. Ha akartam, napi kapcsolatban voltam a tanító nénikkel, mert bármikor megtehettem, hogy bemegyek hozzájuk, amikor az iskola előtt vártam őket. Nos, éppenséggel megtehetném, mert a tanító nénik most is várnak szeretettel bármikor, csak épp sosem várom az iskola előtt. :(
Erikhez is rengeteg változás kellett részemről. Mert rájöttem, hogy mekkora nagy firma is ő. Ha valami kötelező, akkor azt utálja (de ez normális viselkedés egy tíz évestől szerintem), és morog, tombol, könyörög, hogy ne kelljen csinálnia. Ha ráhagyom a döntést, akkor nem tudja mit csináljon. Mert egyfelől szeretné azt csinálni, amiről tudja, hogy a felnőtteknek tetszene, másfelől nagyon menőnek érezné magát attól, ha csak úgy "dafke" nem csinálná. De egyik sem jó neki. Így aztán most az van, hogy elmondom az álláspontomat, és végül ő dönt. Vagy amikor sehogy sem sikerül, akkor eldöntjük együtt. Finoman rávezetem, miből mit profitálhat, és mit veszíthet. Működik, de nagyon fárasztó. És belegondoltam, hogy ez még rosszabb is lesz, mert még csak tíz éves.
Patrikkal pedig....hát kezd a helyzet fura lenni. Néha közlöm vele, hogy "úgy képen töröllek, hogy magam is megbánom", mert olyan érdekes angol humora van, amitől nekem néha a bicska nyílik a zsebemben. Szégyellős már a végtelenségig, és bevallom, nagyon fura nekem is, hogy a szemem előtt lesz az én kicsi fiamból egy férfi. Ijesztő, és pont úgy nem tudok vele mit kezdeni, mint ő. Egyébként még mindig a legkiegyensúlyozottabb a gyerekek közül, stabilan ugyanolyan egy csomó mindenben.
De mindez hosszú hónapok krónikája. És nem tudok túl sok mindent mesélni sem ezekről a hónapokról, mert csak a testem volt itt. Nagyon hamar össze kéne kapnom magam...

4 megjegyzés:

  1. Nálam ez úgy szokott lenni, hogy amikor rádöbbenek, hogy csak túlélem a napokat, és nem megélem, akkor az rendszerint már a folyamat végét jelenti, és a javulás kezdetét. Mert ilyenkor tudatosan kezdek el jobban rájuk figyelni.
    Nem könnyű mindenhol ott lenned, nem is kell. Ne bánkódj amiatt, hogy mi az amit Rolandnak nem tudsz megadni, amit a nagyoknak még meg tudtál. Koncentrálj arra, hogy amit most tudsz neki nyújtani, időt, figyelmet, gondoskodást, azt élvezhesse ő is ki 100%-osan, és akkor eszébe sem fog jutni, hogy őt nem várod az iskola előtt. (ami gondolom inkább neked szívfájdalom, és lehet neki fel sem tűnik.)
    Nem ismerem a gyerekeidet, Téged sem személyesen, de azok alapján amiket írsz róluk, meg ahogy a tanáraik, hajdani óvónők vélekedtek róluk, kiegyensúlyozott, okos, talpraesett gyerekek, nincs okod bánkódni semmi miatt, szuperül nevelitek, terelgetitek őket!
    Fel a fejjel!

    VálaszTörlés
  2. A tartalma ellenére jó volt olvasni ezt a bejegyzést. Újrakezdős "szaga" van.

    VálaszTörlés
  3. Köszi Bea. Legyen igaz, hogy ez már a folyamat vége. :) És igazad van, nekik nem tűnik ez ennyire fel, mint nekem. :)
    Dominika, tényleg? Nekem ez fel sem tűnt..

    VálaszTörlés
  4. Hát amiatt gondoltam, hogy ezeket most így írásban is megfogalmaztad, és nekem, amikor eljutok oda, hogy a problémákat nevükön nevezem, és megfogalmazva kimondom, akkor szoktak jönni a megoldások, és mindig könnyebb, mert tudom, mivel állok szemben.

    VálaszTörlés