2012. okt. 6.

Most jó

Már tudom, hogy azt a pillanatot, amikor ma este rádöbbentem, hogy mennyire jó is épp minden, sokáig fogom őrizgetni, és sokszor fogom elővenni, amikor épp kevésbé lesz jó.
Nincs rá ésszerű magyarázatom, amiért ma ez történt, hiszen látszólag nem történt semmi különleges. Csak éltünk, ahogy szoktunk. Kihasználtuk a jó időt, és grilleztünk (reméljük nem utoljára az idén, bár vagyunk mi olyan elvetemültek, hogy novemberben is nekiállunk, ha nem esik), ami úgy néz ki, hogy én bepácolom a húst, meg előkészítek mindent, a férfiszakasz apraja-nagyja pedig megsüti. Délután tényleg eljutottunk a cukrászdába, ami azért nem mindennapos nálunk. De biztos vagyok benne, hogy nem a szénhidrát-utánpótlás okozta az érzést.
Már csak azért is, mert ha belegondolok, azért itt motoszkál ez mindig. Hol jobban, hol kevésbé. Ma pedig valahogy mindennél jobban. Amikor kijött a fürdőből borotválkozás után, és rám mosolygott, belém hasított az érzés, hogy "úristen, és ez az ember nekem ígérte az életét". Nem is tudtam mit mondani, mint visszamosolyogni, és egy villámgyors emlékfotót készíteni magamnak a látványról és az érzésről együtt. Ezeket még sok-sok ilyen követte ma. Ugyanazok a megszokott dolgok voltak, és mégsem. Lopott pillantásokkal méregettem, amikor lehetett,és közben magamban is hitetlenkedtem, hogy újra és újra ugyanazt élem át. Egy-egy arckifejezése olyan ismerős, mintha az enyém lenne már, mégis mindig megdobogtatja a szívem.
Egész nap ebben a hangulatban lebegtem, ami hihetetlen mennyiségű pozitív energiával töltött fel. Nem találok rá megfelelő szavakat, mert mindegyik vagy túl kevés, vagy túl nyálas az egészhez.Nem lehet azt elmesélni, hogy közel húsz év után újra és újra beleszeretek, és bármikor újrakezdeném vele az egészet, még akkor is, ha ugyanilyen lenne. Úgyhogy csak azt mondom, most tökéletes. Így, ahogy van.

4 megjegyzés:

  1. DE jó!
    Belülről jön az érzés, amihez szavak nem is kellenek:)...csak azok a pillantások, a szívdobbanás, a stb.
    És a borongós napokon mindezek emléke...

    VálaszTörlés
  2. De jó volt ezt olvasni!!!
    Maradjon így még vagy száz évig... :-)))

    VálaszTörlés
  3. Köszi Júlia, és Dominika. :) Remélem, hogy így marad, amíg világ a világ.

    VálaszTörlés
  4. :)) csudijó,és további sok-sok beleszerelmesedést újra és újra:) :)

    VálaszTörlés