2012. szept. 19.

Te mindenkit ismersz?

Gyerekként nagyon nem szerettem az anyámmal menni a "faluba", (akkor még nem voltunk város) ami a központot jelzi itt mifelénk, mondhatnám b...kei tájszólásban. Akármikor mentünk, mindig mindenkinek köszönni kellett, és ehhez szorongatta a kezem. Akkor megfogadtam, hogy én sosem teszek majd ilyet a gyerekeimmel. Nos, lehet, hogy a sosem az nem igaz, de ha előfordult is, nagyon ritkán. Általában betartják azt az alapvető illemszabályt, hogy akinek én köszönök, annak ők is. Már attól sem nagyon jönnek zavarba, mit köszönjenek, mint én annak idején, mert nem divat már csókolom-ot köszönni, ez az óvodás kor után megszűnik, rögtön Jó napot kívánok-kal köszönnek. (ezt amúgy az idősebb generáció nem is nagyon értékeli, mert flegmaságnak gondolják.. és ezt azért mondom, mert múltkor épp volt egy ilyen megjegyzés egy nénitől egy Erik-korú fiúra emiatt) Na jó, olyan előfordul, hogy lekésnek a köszönés lehetőségéről, mert a valaki előre köszönt, és nekik persze fogalmuk nem volt róla, hogy köszönni fog. :D
Mostanában mindegyiktől megkaptam már, hogy "Anya, Te mindenkit ismersz?". Mert akármikor, akárhova megyünk, mindig köszöngetünk. Hát, ha mindenkit nem is, de azért elég széles az ismeretségi köröm. Itt születtem, tehát a környéken mindenkit ismerek. Eleve adott volt a család ismerősi köre, akiket én is megismertem. Aztán jöttek az óvodás társak, az ő szüleik, testvéreik,  az óvó nénik, dadus nénik. Ezután az osztálytársak, az osztálytársak szülei, testvérei, tanítók, tanárok, és sok esetben még az ő házastársuk és gyerekeik is. Ehhez még mindig hozzá jött a helyi boltok dolgozói, az orvosok, az asszisztensek. Már ez is egy egészen komoly tömeg. De mindez semmi ahhoz, akiket azóta ismerek, mióta gyerekeim vannak. Mert vannak ugye a védőnők, a gyerekorvos, az ő asszisztense, a gyerekek óvodás társai, szüleik, testvéreik, óvó nénik,dadus nénik,  az iskolás társak, az ő szüleik, testvéreik, tanító nénik, tanárok, fejlesztőpedagógusok, gyógytestnevelők, úszás oktatók. És akkor még ehhez a tekintélyes tömeghez tegyük hozzá azokat az embereket, akiket "cumiboltos" létemnek köszönhetek.
Így aztán tényleg nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne köszöngessek lépten-nyomon valakinek. De azért ez tök jó ám. :D
És elárulom, az én abszolút kedvencem az, amikor gyanútlanul megyek az utcán, és valahonnan egy gyerek hang kiabál: "Szia, Patrik/Erik/Roland anyukája!" (mostanában már leginkább Rolandos vonatkozásban hangzik ez el, Patrik és Erik osztálytársai Diának hívnak)

7 megjegyzés:

  1. A jónapotozás az iskola hozadéka és bár az idősebb generáció tényleg sűrűn kiakad rajta és neveletlenségként titulálja szerintem pozitív hozadék. Mert legalább köszönnek. Nem agyalnak azon, hogy kinek mit... nincsenek zavarban...

    VálaszTörlés
  2. Én a férjemmel vagyok így. Akárhova megyünk, folyton köszönget, meg leáll beszélgetni, én meg csak pislogok, és kérdezem, hogy ő ki?
    A gyerekeknek én is azt tanítottam, hogy amikor én köszönök, akkor legyenek kedvesek ők is.
    Amikor gyerek voltam, anyukám úgy jelezte, hogy köszönnöm kell, hogy séta közben kicsit megszorította egy pillanatra a kezem, én meg köszöntem, mint a gép, néha nem is annak, akinek kellett volna... :-)))

    VálaszTörlés
  3. Azért ez a köszönés, nem köszönés széles problémakör. Tudnék mesélni. :))

    VálaszTörlés
  4. Mágika, hát igen, nagy előny ez, az biztos. Ráadásul később sem kerülnek zavarba, amikor már mégsem kéne csókolomot köszönni a szomszéd bácsinak.:)
    Dominika, ez a kéz-szorítás akkoriban valami nagyon egyezményes jel lehetett az anyák körében. :D
    MJ, mesélj. :)

    VálaszTörlés
  5. Na jó! De csak keveset. Néha bosszant, néha meg mulattat, mikor munka közben -pl.kocsit takarítok- azt is figyelem, hány ismerős próbál meg elsunnyogni a hátam mögött, abban a hitben biztosan nem veszem észre? Bizony sokan. Közeli ismerősök is, például lépcsőház béliek, vagy volt kollégák.
    Vagy vegyük a tinédzsereket. Ha a szülővel jön biztosan köszön. Ha egyedül, akkor megpróbál elosonni. Ha a barátnőjével érkezik, akkor szinte biztosra vehető -egészen véletlen-, de nem fog észrevenni. :)

    VálaszTörlés
  6. Húúú én úgy utáltam, hogy anyu szorongatta a kezemet, pedig tudhatta volna hogy anélkül is köszönök.
    Nem értem, mi a baj a jó napot!-tal... az enyémek is úgy köszönnek, mert én is úgy köszönök. miért lenne ez neveletlenség?

    VálaszTörlés
  7. MJ, na igen... ezek az esetek tényleg olyanok, hogy az ember épp hangulattól függően mulat vagy bosszankodik rajta.
    Bea, hát mondom én, hogy valami egyezményes jel volt ez az anyukáknál. :D Lehet, hogy egy akkori anyák könyvében olvasták. :D

    VálaszTörlés