2012. szept. 6.

Már egy év is eltelt

azóta, hogy az első kutyás bejegyzés született nálam. Épp az előbb olvastam vissza, és jókat mosolyogtam, ahogy visszaidéztem azt a bizonyos első estét. Akkor csak érzékeltettem, de nem írtam le, hogy azért az a kis incidens, ami akkor előfordult, engem rendesen megijesztett. El tartott pár napig, mire bízni tudtam benne, és el tudtam hinni, hogy tökéletesen ártalmatlan.
Aztán valahogy teljesen észrevétlenül szövődött közöttünk valami. Sosem hittem volna, hogy én képes vagyok rá, hogy így szeressek egy állatot, de igen. Minden pillanatunkban jelen van, és ugyan hallani nem hall bennünket, de mégis biztos vagyok benne, hogy mindent tud. Talán kicsit jobban is, mint mi azt gondolnánk. Olyan kifejező szemei vannak, és olyan kedvesen tudja odadugni a fejét az ember keze alá, hogy rengeteg ember tanulhatna tőle.
Az elmúlt egy év minden napja egy csodás ajándék volt vele. Új szokásokat vettünk fel miatta, programokat igazítottunk hozzá, orvoshoz vittük, fürdettük, játszottunk, aggódtunk érte. Szépen, gond nélkül illeszkedett be közénk, elfogadott mindenkit maga körül, és egy-két nehéz estét leszámítva, amikor kint ordított a saját helyén, mert be akart jönni, olyan, mintha mindig is itt lett volna.
Velem valamiért kicsit másképp viselkedik, mint a többiekkel. Talán tudja, hogy én vagyok a legérzékenyebb, talán csak tudja, hogy én vagyok a legsérülékenyebb, talán csak simán rokonlelkek vagyunk, nem tudom. Ami biztos, szeret engem. Látszik minden pillantásán, ahogy rám néz, ahogy jön utánam, és ahogy hálásan odaül a lábam mellé (szigorúan úgy, hogy hozzám érjen) amikor csak teheti.
Ha tehetném, még sok hozzá hasonló kutyám lenne. Fajtahű lennék, mert nagyon megszerettem őket, és már rég nem zavar, hogy nem szalonképesek egy kicsit sem (fingik, böfög, röfög). Esetleg még egy boxer jöhetne melléjük, vagy egy bullmasztiff házőrzőnek. :)
Egy biztos, Arthurt a legjobb barátaim között tartom számon. És az is biztos, hogy kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes.
Azt remélem, még sok évünk van együtt. :)

3 megjegyzés:

  1. Bizony, minden szavadra csak bólogatok. Én sem hittem volna, hogy így leszünk Vacakkal.

    VálaszTörlés
  2. Ahogy néz!...:)Te adsz neki enni? Mert nálunk én etetek, és hozzám ragaszkodik a kutyusunk.Náluk szerintem ez is számít.

    VálaszTörlés
  3. Virág, én már várom, mikor adsz hírt arról, hogy Vacaknak is testvére lesz. :)
    Mammka, igen, én adok nekik, Arthur nem is eszik mással. :) Biztos hogy számít. :)

    VálaszTörlés