A legfontosabb,

hogy bármit csinálunk, az örömet okozzon. Amikor ezt a mondatot hallottam ma Roli tanító nénijétől a szülői értekezleten, akkor még az a nagyon kevés maradék kis féltés és aggodalom is szépen szertefoszlott. Pedig addigra már szépen pukkantak ki az aggodalom-lufik körülöttem. Reggel még persze, hogy nagyon odavoltam, amiért már mindenki az iskolába indul. Mert hát megszokott ez a két nagytól, na de hogy Roli is... Valahogy megszokhattam volna már tőle, de mégsem sikerült, hogy ugyan harmadikként született, mégis az olyan dolgokban az első helyen áll, amikor örömmel vár valamit, ami idegen. Egyikünk sem ilyen, mondhatom, az egész család szorongó rajta kívül, csak mindegyikünk másképp mutatja ezt ki. Roli nem... neki az egész élet egy nagy kaland, és ugyan minden megtett kilométer után könnyes búcsút vesz a mérföldkövektől, de a következő útszakaszt is nyitottan és boldogan várja. Az iskola is egy nagy kaland, végre valami, amiben megint egyforma lesz a bátyjaival, mert neki is van már üzenőfüzete, meg csomagolt reggelije, és (micsoda öröm) ő is a menzán eszik.
Reggel teljesítette a bátorságpróbát és felment egyedül az osztályba (második emelet). Lazán odaintett, hogy Szia, anya.. és indult. Erik még toporgott egy kicsit, ő maradt volna még, de mégis húzta az osztály, mert ott voltak a rég nem látott osztálytársak. Végül ő is ment, de megbeszéltük, felmegyek még. Rolihoz is bekukkantottam, békésen iszogatott, cseppet sem zavarta, hogy ő most tulajdonképpen egy tök idegen helyen egy tök idegen helyzetben van, és pár megszokott arctól eltekintve vadidegenek veszik körül. Bánta is ő, abban reménykedett, hogy akár már ma megtanítják írni, mert azt még nem tud.
Nos, ez nem jött össze egy nap alatt, de használták az interaktív táblát, játszottak az udvaron, rajzoltak, ebédeltek, és ahogy délután a szülői értekezleten láthattuk a ma készült fényképeken, még egy kis csendes pihenő is volt ebéd után.
Délután Patrik volt az első, aki jelentkezett az iskola végeztével. Már leckét is kapott, kémiából...és minden nap hat órája lesz, heti hat matek órával, plusz egy kötelező matek szakkörrel, úgyhogy nem ígérkezik könnyű évnek. Nem is túl lelkes miatta, de az osztályfőnökének megfogalmazott idei célja: "Javítani matekból." Én szívből kívánom neki, hogy sikerüljön. :)
Aztán jöttek a kicsik, akikért a mamáék mentek, de bejöttek hozzám a boltba. Jöttek? Roland, mint egy kis energiabomba, úgy robbant be, és nagyon boldogan újságolta, hogy nagyon jó volt, és már alig várja a holnapot.
Erik fülig érő szájjal újságolta, hogy "Képzeld anya, mehetek emelt magyarra is,és emelt matekra is." És micsoda megkönnyebbülés, nem is olyan rossz fej ez az új tanító néni, mert aerobicozni fognak vele, és megígérte, hogy fognak webkamerázni Á. nénivel is majd. (és akkor ez az a pont, ahol gondoljuk azt, milyen jó is, hogy így beszivárgott a technika az iskolákba is)
A sokféle adrenalin-löket, ami egész nap dolgozott bennem a gyerekeimre gondolás közben, meg a mindenféle mai délután négyre már igen lefárasztott, de még várt rám egy maratoni szülői értekezlet. Nem baj, gondoltam, essünk túl rajta.
És tudjátok mit? Mindig van új a nap alatt, mert voltam már egy pár szülőin, de ilyenen még nem. Szó nem volt a mindenféle dátumokról, azt majd kinyomtatva megkapjuk a tájékoztatóban, szó nem volt elvárásokról, meg arról, hogy mi mindent fognak év végére elérni. Neeeem. Szó volt viszont arról, hogy "a legfontosabb, hogy bármit csinálunk, az örömet okozzon." Rengeteg közösség-kovácsoló ötletük van, ami tetszik. Ilyen például, hogy nincs ültetés, helyette minden héten más mellett kell ülni, és mindenki mellett kell ülni egy hétig.  Az adventi szalmajátékozás, amikor minden jótett után egy szalmaszál kerül a bölcsőbe. Azt mondták, az, hogy igazi, egymást segítő és egymásra figyelő közösség legyen belőlük, majdnem fontosabb, mint az írás, olvasás, számolás. Mert ezeket mindenki megtanulja, csak a mód, az a nem mindegy. Mert ha most úgy járnak iskolába, hogy megszeretik, akkor később majd minden könnyebb lesz.
Csak úgy hullottak le a mázsás kövek a szívemről minden ilyen után. Mert tudom, hogy attól, hogy nem az a tipikus teljesítménykényszeres tanító nénik ők, még tökéletesen át fognak adni minden tudást minden tantárgyból. De hatalmas nagy kincs lesz Rolinak, hogy olyanoktól kapja, akik ilyen szeretettel adják. :)
Ja, és nem utolsó sorban a gyerekek is, szülők is nagyon jó fejek.
Ezzel az Erik-féle emelt csoportos tanulásal pedig megcsillant Erik előtti is a remény, hogy egy kicsit nívósabb közösségbe is belekóstoljon. De ezt még nem döntöttük el, nem tudtuk ma átbeszélni Balázzsal.

Sose rosszabb napot a gyerekeimnek az iskolában. És különben is, már csak 181 nap, és vége a tanévnek. :D