(rém)Álom (ezt fejtsd meg)

Nem mondhatnám, hogy az epilepsziám napi téma lenne nálunk,mert egyáltalán nem az. Igaz, hogy a napokban én többször is gondoltam rá, de csak azért, mert miközben próbáltam kielemezni a nem tudok felkelni dolgomat, akkor eszembe ötlött, hogy akár a gyógyszerem is lehetne ebben a ludas, mert éppen azt a célt szolgálja, hogy kicsit lenyugtassa az agytekervényeimet. De arra jutottam, hogy nem kísérletezgetek saját szakállra,majd úgyis találkozom valamikor a dokimmal, és akkor ezt is megbeszéljük
Tegnap este, miután már túl voltam a második koffein-megvonásos napon (a kávé mennyiséget gyakorlatilag a felére csökkentettem) fél tizenkettő tájban feküdtem le aludni.
Elég hamar el is aludhattam, és elég hamar álmodni is kezdtem. Azt, hogy fekszem az ágyamban, és nem bírom a lábaimat megmozdítani. Egyiket sem. És nem tudok felülni sem. Tudom, hogy iszonyatos pánikba estem, mert végiggondoltam, hogy Balázs már elment dolgozni, én meg fent vagyok a galérián, és nem tudok lejönni. És a gyerekek.... meg hogy megyek dolgozni, és jajj, mi lesz velem most?
Itt ébredtem fel. Azt nem tudtam,hogy tényleg sóhajtottam egy nagyot megkönnyebbülésemben, hogy csak álom volt, de Balázs erre a sóhajra ébredt. A szokásos azonnali éberségével megkérdezte, hogy "mi baj van?" Én meg, még félkómásan azt válaszoltam "De jó, hogy végre elaludtam, eddig nem tudtam megmozdulni sem." Fel nem fogtam, hogy nem azt mondtam, amit akartam, hogy de jó, hogy felébredtem, ő pedig szó szerint vette a mondatomat, és azt hitte, volt egy rohamom, ami miatt nem bírtam feljönni, csak akkor (negyed kettő volt). A rémület a hangjában ébresztett engem is egy kicsit tudatosabb szintre, amikor megkérdezte, hogy "Rosszul vagy?" És akkor végre ki tudtam mondani, hogy csak álmodtam.
Szörnyű volt, az álom is, átélni azt a tehetetlenséget, és szörnyű volt ébredés után is ráébredni,hogy ugyan nem téma, de mégsem szabadulunk sosem az árnyékától ennek.
Na de sose legyen ám nagyobb bajunk.... ezzel megbírkózunk. :)