2012. aug. 10.

Még mindig fog...

Vagy már megint. Mert a téma úgy látszik, megunhatatlan a héten. Legalábbis engem nem bír megunni.
Tegnap fellélegeztem, hogy jajdejó, a nehezén túl vagyok, már csak alig fájt. Legalábbis  a tegnapelőtthöz meg az azelőtthöz képest. Egészen jó volt, enni ugyan még nem tudtam úgy igazán, de úgy voltam vele, ez legyen a legnagyobb bajom.
Így aztán, derült égből villámcsapásként ért, hogy ma reggel megint úgy ébredtem, hogy ugyanúgy fáj, mint a húzás előtt. És még ha nem lenne elég, hogy a fogam, meg a csontom fáj az az oldali mandulám (vagy nyirokcsomó?) is. Fasza. A délelőttöt átvészeltem így, fájva, bár nem mindig tudtam, fiú vagyok e, vagy lány. Szépen csendben tűrtem, ha nagyon fájt, inkább elvonultam, mint hogy valakinek elharapjam a torkát, amiért rosszkor szól hozzám.
Ebéd után készültünk a fogorvoshoz. Patrik szokás szerint tökéletes nyugalommal, én kevésbé. Kettőnk helyett is idegeskedtem, de végül is felesleges volt. Patrik fogát visszatette, mondjuk ezúttal azt mondta, egy kicsit fájt, ahogy felnyomta a helyére (de ha már így kellett lennie, reméljük,hogy ezúttal hat hétnél tovább tart), kihúzott egy tejfoggyökeret, ami elfelejtett felszívódni, és készen volt. Fél sikernek tekintettem, hogy ezúttal elmaradt a beszólás, vagy akár csak egy kis cseszegetés is.
Engem nem nézett meg rögtön, mert várt kint egy fiatalember, neki kihúzta a fogát, mielőtt engem vissza behívott. (az arckifejezéséből ítélve ő sem járt sokkal jobban, mint én) Mondtam neki,hogy még mindig ugyanúgy fáj, mintha semmit nem csináltunk volna. Belenézett a számba, és közölte, hogy ez normális. Néztem hülyén, hogy vajon mióta normális a fájás, de gyorsan mondta, hogy nagy a seb, és sokáig gyógyul, úgyhogy ez belefér. Kamillával öblögessek, és legyek türelmes. Hát oké...
Délután öblögettem párszor, mondjuk a meleg kamilla tényleg jó rá, meg benyakaltam egy kevés fájdalomcsillapítót (tiszta függő leszek már), amitől annyira elviselhető lett, hogy végre sütöttem a gyerekeknek palacsintát.
Most, késő este megint fáj. Ráadásul épp az előbb rátaláltam arra a fogdarabra, amit benne hagyott. Nem értem, hogy nem vette észre ma? Arra nem is gondolok, hogy szeptember 10-ig szabin van, és a helyettese nála is rosszabb.
Megyek, rákötöm az ajtókilincsre... és becsapom az ajtót. Hátha...

9 megjegyzés:

  1. szedj valamilyen antibiotikumot, dalacin lenne a legjobb.
    ez nagyon nem vicces, és én most már erőteljesen megkérdőjelezem a szakmaiságát. :(
    jobbulást!

    VálaszTörlés
  2. Másik fogorvos? A helyettesen kívül.

    VálaszTörlés
  3. Férjemnek is dalacint kellett szednie, fogdoki írta fel neki.
    Én is váltanék orvost.
    Gyógyulj meg mihamarabb!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. A dalacin tényleg jó ötlet ilyenkor. Én a helyedbe mások orvost keresnék. Én a gyerekfogorvoshoz járok, mert nagyon félek a fogdokitól és nagyon tetszett, ahogy a gyerekdoki a kiskölykökkel bánt. Megkérdeztem kezel-e felnőtteket is. Igaz, így fizetek, de szerencsére nem sűrűn kell mennem, és a vicc kedvéért még matricát is szoktam kapni, meg könyveket cserélünk... Ja, és más felnőttek is járnak oda :)

    VálaszTörlés
  5. Ez a péntek úgy látszik már csak ilyen, én szokásos féléves ellenőrzésen voltam tegnap, fogkőeltávolitás, mondom nem fáj semmi, egy kis tömés ennyi. Majd este olyan fogfájás, hogy azt hittem lekaparom a falat,ez is csak velem eshet meg,persze nem a frissen tömött fájt. Nekem a cataflam segített, de azt hiszem hétfőn kérhetek új időpontot, Dalacint felirhat ám a háziorvos is, sőt a sima ügyelet is, ha éppen hétvégén elmész!!!Jobbulást és nem normális, hogy húzás után napokkal fáj, egyáltalán nem.

    VálaszTörlés
  6. dius, keress vmi szakembert, sztem nem játék a fog. ha a mandulád is bedagadt, az komoly gyulladásra utal

    VálaszTörlés
  7. dius, keress vmi szakembert, sztem nem játék a fog. ha a mandulád is bedagadt, az komoly gyulladásra utal

    VálaszTörlés
  8. Köszi lányok az együtt érzést és az aggodalmat. Antibiotikumot nem tudtam szerezni, bár, bevallom, az ügyeleten nem voltam ez ügyben. Kamillázom folyamatosan, és adagolom fájdalomcsillapítókat.(cataflam, algopyrin, aspirin, fortedol) Találok itt-ott fogdarabokat, van, ami mélyen benne van, van, ami kijön.... tehát mindenképpen kell még valamit csinálni vele. Itt ilyenkor közel s távol egyetlen fogorvos sem elérhető, várom a hétfőt...

    VálaszTörlés