Néha azt gondolom, hogy most rögtön fogom magam, és ami befér egy táskába, azzal útnak indulok. Olyankor eléggé elegem van mindenből. Azon kapom magam, hogy én, az elfogadó és végtelenségig toleráns ember már nem is vagyok annyira toleráns. Vagyis ez sem igaz, mert azért még mindig nem ugrottam senki torkának, de egyre több és több olyan dolog van, amitől nyílik a bicska a zsebemben, és arrébb kell mennem számolni ahhoz, hogy megmaradjon a tolerancia. Az ingerküszöböm mostanság igen alacsony, egészen kis dolgokkal is fel lehet húzni, vérig lehet sérteni.
Rá tudom fogni egy csomó dologra, úgyhogy nagy vész nincs. De azért egészen ijesztő, hogy azon kapom magam, hogy én, aki sosem voltam bosszúálló, előfordul, hogy bosszút forralok. Na nem nagy dolgokat. Csak úgy elképzelem, hogy amikor majd.... akkor olyat fogok beszólni, hogy.... Amúgy nem fogok ám majd, mert ettől függetlenül mégiscsak távol áll tőlem a bosszú és a szemétkedés, de eddig ilyesmin még csak gondolkodni sem gondolkodtam.
Az idő nagy részében zabszem van a hátsómban, és folyton terveket szövök arra vonatkozóan, hogy lesz, mint lesz. Fejben aláírtam már az új munkaszerződésemet, (a dátum még nem jött el, ami rajta volt) és azt is megszerveztem fejben, hogy és mint lesz minden. ( de erről egy szót sem többet,mert valóra kell válnia) Úgyhogy hátradőlhetnék és várhatnám a napot. De nem.... a zabszem nem hagy nyugodni. Fejben költözök is. Vettem bútort az új gyerekszobába. És függönyt a mi hálószobánkba, fogalmam sincs milyen indíttatásból, de zöldet, fekete kriksz-kraksz mintákkal. És az új konyhámat is berendeztem már... láttam az új sütőt, amihez nem kell lehajolnom. Vettem mindehhez lottót, de nem sikerült eltalálni a számokat, úgyhogy bizonyára nem lottónyereményből lesz mindez.
Aztán amikor nem ezeket csinálom, hogy ilyen-olyan terveket szövök, vagy épp bosszút forralok, akkor meg inkább elfoglalom magam, addig sem gondolok semmire. Ez nem igaz egyébként, de jól hangzik. Mert ma is, láblógatós napot terveztem, mert hogy még főzni sem kellett. Na, ehhez képest egy percre nem nyughattam.. és délután fél öt volt, amikor először leültem.
És még azt is megosztom veletek, hogy mekkora lúzer vagyok: sikerült a vaterán vennem egy felsőt. Na kitől? Az unokatesóm feleségétől, akivel amúgy nem vagyunk beszélő viszonyban sem (nem a feleséggel, az unokatesómmal). Gondolom ő is ilyen hülyén fogja érezni magát, mint én... de mindegy már.:D De hogy ennyi vaterás közül pont nála tetszett meg az a felső? Azért igen kicsi volt ennek az esélye, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése