Teljesen hétköznapi nap volt ma, de péntek. Egy olyan hét péntekje, amikor jóformán csak kutyafuttában találkoztunk Balázzsal, így amikor ma hét óra tájban felhívott, hogy korábban végeznek, és nem is történt semmi rendkívüli ma, úgyhogy ő is jönni tud fél kilenckor, nem csoda, hogy olyan fejet vágtam, amit Erik azonnal megörökíteni kívánt.Alig vártam innentől kezdve, hogy fél kilenc legyen, és ahogy mondta, fél kilenckor hívott is. De. Azt mondta a telefonban, hogy már jönne, de hazavisz még három srácot Tbányára, mert csak két óra múlva jön a busz, amivel hazajutnak. Alig fél perc alatt megbeszéltük, hogy beugrik értem is, és akkor még megejthetjük a bevásárlást, nem kell holnap reggel menni.
Ebben még semmi rendkívüli nincs. Jöttek, beszálltam az autóba, és mentem. A hátsó üléssoron ezúttal a gyerekeim helyett három fiatal ember ült. Beszélgettek, nem hallottam miről, mert közben elmerültem a gondolataimban. A három fiatalembernek köszönhető többek között, hogy ha bemegyek az egyik sp..r üzletbe, akkor kapok joghurtot, tejfölt, gyümölcsöt, felvágottat, húst. Napi nyolc-tíz, sőt, nemritkán tizenkét órát dolgoznak, mint szorgos kis hangyák, hogy összeszedjék a boltok számára a rendelt árut. Azt, amit mi, felhasználók majd megveszünk, hazahozzuk, és megesszük. Abba nem akarok belemenni, hogy mennyire kell "odatenniük" magukat nap mint nap azért, hogy ebből tisztességgel meg is élhessenek, de maradjunk annyiban, hogy én valószínűleg nem tudnám magam úgy odatenni.
Fiatal fiúk egyébként, különböző életutakkal, sorsokkal, egyikőjüknek szívszorítóan nehéz sors jutott. Évekkel fiatalabb nálam, és máris özvegy ember, két kicsi gyerekkel. Amikor idáig eljutottam gondolatban, és magamban végiggondoltam, hogy ez az ember ma már összepakolt nem kevés élelmiszert, amit holnap az ország több pontjára visznek majd, alig várhatja nap mint nap, hogy hazajusson a gyerekeihez, akik biztosan szintén alig várják már őt, majdnem sírva is fakadtam. Tudom én, hogy ez a munkája, de a legritkább esetben jut az embernek eszébe, amikor megvesz egy doboz tejfölt, hogy hány embernek köszönhető, hogy az a doboz tejföl ott van a bolt polcán.
Így, hogy mondhatni egy légtérbe kerültem ilyen emberekkel, azon kaptam magam, hogy végtelenül tisztelem őket azért, amit csinálnak. Az összes ilyen embert, nem csak őket. Rengetegen vannak, akiknek köszönhetjük a saját kényelmünket.
Egyébként, ami még érdekes és tanulságos is volt számomra, annak ellenére, hogy két órát kellett volna várniuk a buszra, egy morgást nem lehetett hallani tőlük. Én egy ilyen helyzetben úgy morognék, mint a bolhás kutya, az biztos. Ők nem. Ha Balázs nem mondja, hogy hazaviszi őket, várnak. És még így is, mindenki beérte volna azzal, ha ugyanott kirakjuk őket, pedig nem laknak túl közel egymáshoz.
Miután mindenki kiszállt a lakhelyéhez közel, még mi is bementünk vásárolni. Hűségesek vagyunk, és jó döntéseket hozunk, úgyhogy az intersp..ba. :) Minden egyes élelmiszernél eszembe jutott, hogy ezt a raktárban valaki összekészítette, hogy idehozzák. ...
Nem is tudom mit akarok ezzel elmesélni, azt már látom, hogy amit gondolok, és érzek ezzel kapcsolatban, az nem fog átmenni. De azért amellett, hogy érdemes teljes mellszélességgel támogatni a helyi őstermelőket, kézműveseket, gondolnunk kell arra is, hogy ha nem lennének ezek a multik, akkor ezek a fiatal emberek valószínűsíthetően munka nélkül lennének. Nagy kár lenne értük pedig.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése