Döbbenet

Ma elmentem és megvettem a füzeteket, ceruzákat, rajzlapokat, meg ilyeneket az iskolába. Előtte itthon futottam két kört, és gyártottam két cetlit, hogy tudjam, mi van itthon, mi az, amit nem kell venni. Arra már régóta nem hagyatkozom, hogy átnézem, és kész... fel kell írnom, mert különben ott tanácstalankodnék, hogy  biztosan egy tempera volt csak, és két vízfesték, nem fordítva? Oké, hogy egyik sem kérne enni a következő akárhány hónapban, amíg felhasználásra kerülnének, na de ha nem muszáj, akkor nem veszünk, és kész.
Azt csak olyan saccperkábé sikerült kiszámolnom, hogy kinek mennyi füzet kell majd, de füzetet is bármikor lehet kapni, az első hétre biztosan elég lesz, amit vettem. Reményeim szerint tovább, de úgyis a szeptember első két hete arról fog szólni, hogy még mi minden kell.
Na mindegy. Nem erről akartam írni. Hanem arról, hogy miközben keresgéltem a különböző számozással ellátott füzetek között az elsős vonalazásút, akkor döbbentem rá, hogy ezt én Rolandnak veszem. És akkor egy pillanat alatt átsuhant a fejemen, hogy ez a kis szeretetgombóc, ez a túró rudi fan, ez a vízibolha, aki az én éppentegnap született kicsi fiam, alig két hét múlva első osztályos lesz. Csak a fejemben szólt valami hatalmas nagy durranás, ahogy elért a gondolatom a tudatomig.
Utána azzal stresszeltem magam, hogy igazán megérdemelné, hogy minimum akkora izgatottsággal és mindenfélével készüljünk a sulira, mint annak idején Patriknál. Akinél még a füzettartó is passzolt a tolltartóhoz, meg ilyen hülyeségek. Egy negyed óráig meg is próbálkoztam ezzel az összepasszintós vonallal, de rájöttem, Rolinak ez nem fontos. Ő a sima, fehér, díszítés nélküli füzettel is megelégedne, ha ráírnám, hogy P. Roland Milán 1/d. Roppant boldog is lesz vele, akármilyen füzete, tolltartója, ceruzája lesz. Amúgy most, sok év távlatából már tudom, Patriknál is csak az én lelkemnek kellett ez az összepasszolós, fegyelmezett keretbefoglalása annak, hogy új korszak indul. Eriknek fontosak a szép, neki tetsző, menő dolgok, mert ő ebben egyedi a családunkban. Neki vettem is emiatt ironman-es vignettát (de még nem látta, mert különben holnap már szüksége lenne rá), meg még majd választ magának egy menő borítós füzetet üzenőfüzetnek.
Szóval, miközben bevásároltam a tanszerekből, jól ledöbbentem. Mert hát oké, hogy már hét és fél éves (is elmúlt), és bőven iskolában van a helye, de hát máris? Hogy két hét már csak?
Addig még jól be kell gyakorolnom, hogy nem "e" osztályos, mint a két bátyja, hanem "d"-s. Meg még jól fel kell készítenem azt a nehezen elengedős lelkemet arra, hogy reggelente a három fiam iskolába fog indulni. Atyaég...