Béna Béla

Nagy szerencse, hogy ma csak itthon voltunk, mert ma különösen béna napom volt. Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam, ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás.
Sütöttem ma ízetlen túrótortát, vágtam hajat rettenetesen egyenetlenre, nem sütöttem elég ideig a kolbászokat, nem tudtam felkelni, amikor már egyszer ébren voltam.
Egyébként, az ilyen napokon mindig elgondolkodom rajta, hogy- mivel ez a jelenség végigkíséri az életemet- gyerekként biztosan kiszűrtek volna nálam valami "disz"-t. Vagy nem tudom mit. De gyerekkorom óta képtelen vagyok meglátni, hogy mi az egyenes és mi az, ami nem. Sehol. Semmi szín alatt nem tudok egyenes vonalat rajzolni, vonalzóval is csak akkor, ha pontosan kimérem a távolságokat, és csak összekötnöm kell a pontokat.
Ha hirtelen kell, akkor fogalmam sincs, melyik a bal kezem. És igen, tízből kilencszer a másik balt emelem.
Sosem volt összehangolt és összerendezett a mozgásom. Gyerekkoromban emiatt rengetegszer elestem, most mondjuk már legalább ezt nem, de ha egyszerre kell valamit csinálnom mondjuk a kezemmel és a lábammal (pl. aerobic), akkor az nem megy. Mert vagy az egyik megy, vagy a másik.
Az a nagy szerencse, hogy mondjuk az ágynemű mosáshoz semmi ilyesmire nincs szükség. Az nem okozott gondot ma. Legalább valami.
Az a kevésbé szerencsés helyzet, hogy olyanokkal vagyok körülvéve, akik ezeket a nehézségeket el sem tudják képzelni. Megmagyarázni meg nem tudod, mert hogyan magyarázol el valamit, amit magad sem nagyon értesz? Ha megkérdezik, hogy "De tényleg nem látod, hogy nem egyenes?" Akkor tudom rá válaszolni, hogy nem, nem látom. Bár... ha belegondolok, Erik biztosan érti ezt... mert ő az, aki hasonló gondokkal küzd, mint én. Csak ő valahogy talpraesettebb...

A végére pedig egy szolgálati közlemény: a kettővel ezelőtti bejegyzést update-eltem még egy fotóval. :) Ma kaptam. :)