Most van az a pont, amikor szabadságra akarok jönni, de nagyon. Persze, már az is óriási baklövés részemről, hogy egyáltalán eszembe jut ilyesmi, mert kizárt dolog. Ha nagy szerencsém van, akkor még azért az idén lesz rá esélyem. Ha nem, akkor nem tudom...
Mindegy, azért eljátszottam a gondolattal, hogy kiélvezném itthon az utolsó szünidei napok hajráját. Ma a tankönyvek kétharmadát elhoztuk. A két alsósét. Nekiálltam vagdosni Roli borítékos feladatait, utoljára elsős gyereknek. Ha nem kéne mennem dolgozni, pikk-pakk elkészülnék mindennel, beborítanám a tankönyveket azzal az átlátszó izével, elkészülnének a füzetek, meg minden. Így is el fogok vele készülni, a vasárnapi évnyitóig biztosan készen lesz az összes tankönyv, füzet, rajzdoboz, és tesi cucc. Csak mennyivel egyszerűbb dolgom lenne amúgy...
Jó, persze, örüljek, hogy van hova mennem. Tudom én is. És azt is tudom, mi a legnagyobb baj mindig ezekkel a helyzetekkel. Félig tudok jelen lenni, és ez idegesít. Azt szeretném, ha mindig maximális hőfokon égve tudnék működni itthon, és nem egy leeresztett lufiként, akinek nyűg az iskolakezdés körüli hercehurca.
Titokban még mindig azt várom, nem is lesz mindenki iskolás, hanem mehetünk hétfő reggel legalább egy valakivel az oviba. Hülyeség, mert nem lehetséges ez. Kicsit belehalok még mindig, pedig tudom, a kis királyfinak is az iskolában lesz már jó. Hiszen olyan lelkesen lapozgatta ma a könyveit, és mutatta, mi mindent fog megtanulni. :)
Szóval, jönnék szabadságra, gyorsan megcsinálnék minden kötelező feladatot, és a hét további részében lógatnám a lábam. Megnézném a filmeket, amiket itt-ott ajánlott valaki, elolvasnám a könyveket, amiket szintén mások ajánlottak. Sütnék valami nagyon csokisat, és közben azt eszegetném. Vagy csak feküdnék a kanapén. Vagy..... két teljes napra lelépnénk Balázzsal. Akárhova. Csak mi ketten. Ezt is bírnám.
Majd egyszer....
Ez olyan kedves!
VálaszTörlésSajnálom,hogy nincs szabadság, és együttérzek. Nekem volt...és mindenfélével eltelt. Most meg a baj, hogy nem tudom, hogyan rázódom vissza- a realitás visszaránt, legfeljebb:)
Ennél azonban még jobban megragadott az a rész, ahol ez áll: teljes hőfokon. Ez az én bajom is: hogy annyi minden van, és őgy érzem, szétaprózódom, nem tudok maximálisan sehol teljesíteni, valaminek mindig a róvására mennek a dolgok.
Legjobb volt, amikor itthon voltam a lányokkal- akkor minden rendben volt...azokat az éveket semmivel nem cserélném, és folyamatosan vágyom rá...
Viszont- tényleg jó, hogy van, hova menni, csak az ne legyen embertelenül kihasználó.
Erőt!
Annyira nagyon tudom, hogy miről beszélsz! Én végig ezt éreztem, míg dolgoztam, és ez akkor tetőzött, amikor Rékut baleset érte, és a férjem hívott, hogy viszi mentővel a kórházba, én meg munka miatt egy másik városban voltam, és nem jött a busz, már majdnem stoppoltam, és azt éreztem, hogy ok, hogy a férjem ott volt, de nekem kellett volna vele lennem. Ez olyan anyai dolog.
VálaszTörlésJúlia, azokra az évekre, amikor csak gyerekeztem, én is vágyom nagyon. (pedig akkor néha nagyon az agyamra ment)
VálaszTörlésDominika, igen, vannak dolgok, amiket úgy érzünk, csak velünk lehet teljes. :) Remélem soha többet nem lesz ilyen "élményben" részed, mint az a balesetes volt Rékuval. :(